Nagy művészek voltak, és nem feltétlen nagy jellemek. Másképpen gondolkodtak a filmművészetről, amelynek korszakos figurái voltak, és másképpen próbáltak boldogulni a korban, amelyben szinte lehetetlen volt filmművésznek maradniuk. Ráadásul egymást sem szerették. De filmeztek, nagy műveket hoztak létre, és mindketten erejük teljében haltak meg, amikor nem hagyták őket dolgozni. Eizenstein és Vertov. Az akadémikus és az avantgárd.

Szocreálnak nevezzük, amikor a kalauzlány fütyül a képen, hogy indulhat a villamos, vagy a martinász az izzó acélt munkálja meg, gyönyörű fényekben, éles kontúrokkal. Minden a helyén: sehol egy kockafej, vagy három szem, mint holmi Picassonál, nincsenek értelmezhetetlen színek, formák, gondolatok. Egyszerűség lakik benne, mosolyogva, szelíden. Ráadásul közérthetően. Mondhatni a művészet populizmusa.

Március 4-én katonák szállták meg Európa legnagyobb atomerőművét az ukrajnai Zaporizzsjában. Mi több: ágyúkat, egyéb fegyvereket és lőszerhalmokat is telepítettek oda. A világ – és különösen mi, nem túl távoli európai szomszédok – rettegve gondol arra, nehogy a megszállók egy átgondolatlan hadművelettel működésbe hozza ezt a potenciális „atomfegyvert” . Szerencsére legalább az ukrán villamosenergia-ellátást sikerült szinte pillanatokkal a háború kitörése előtt átkapcsolni róla az európai hálózatra.

1913 decemberében sikerült elkapni a tolvajt, aki a Mona Lisát ellopta. A férfi később eskü alatt vallotta, hogy nem volt bűntársa, mindent egyedül tervelt ki és hajtott végre. Aztán később nyilvánosságot kapott egy történet, amelyből azt lehetett sejteni, hogy az elkövető hazudott. De vajon tényleg egy zseniális szélhámos állt az ügy hátterében, vagy az egész csak egy jó fantáziájú újságíró médiatrükkje volt?

Amikor Ferenc Józseffel találkozott, kicserélték az autogramos füzetüket. Őfelsége arról érdeklődött tőle, hogy mit szeret a legjobban a színészetben. „A színésznőket” – felelte erre, amin a császár jót nevetett. A Gogol Revizorja alapján készült német filmvígjáték 1927-es bemutatójának másnapján Hitlerrel futott össze az utcán, aki azt kiabálta neki felháborodva, hogy „ostoba, bárgyú film, sajnálom az időt, amit rápazaroltam!”. – Ez volt a jel, amiből tudta, hogy érdemes elkezdenie egy újabb emigráláson törnie a fejét.