Riesz Eszter

Japán, afrikai, német, francia, olasz, többségükben kortárs fotóművészek, akikben még annyi a közös, hogy munkáik egyaránt szerepeltek az idei Paris Photon. Ebbe a speciális válogatásba pedig a gasztronómiai témájú képeik miatt kerültek be.

„Aki csak megközelítőleg is rendelkezik hatodik érzékkel, az tudja, hogy a fotográfia minden technikai részletével együtt mély varázslatot rejt magában.” Herbert List

Kezdjük azzal, hogy a Paris Photo Kiállításnak nincs tematikája. Ez a cikk azonban mégis egy tematikus, szubjektív képválogatás, és ennek okát máris megmagyarázom. Nem vagyok fotós, egyáltalán nem értek a fotóművészethez, de mindig is imádtam fotókiállításokra járni Budapesten. Eljutni a világ egyik legnagyobb fotós rendezvényére, a Paris Photo-ra szerintem óriási dolog, és egyben kiváltság, pláne egyszerű, laikus látogatóként. Ezért arra gondoltam, hogy szívesen elhoznék megmutatni belőle egy darabot (fotósunk, István is támogatta az ötletet), ám felmerült bennem a kérdés: mégis minek alapján válogassak képeket? Csak úgy, össze-vissza, ami tetszik? Az valószínűleg túl sok képet és kisebb káoszt jelentene. A rendezvény helyszínén, a Grand Palais Éphémère-ben tett első sétámon (mert ide többször érdemes visszamenni, rengeteg a fotó, a befogadóképesség viszont néhány órára korlátozódik) eszembe jutott egy mondat, amit egyik kedvenc festőmtől, David Hockneytól olvastam, A képek története című könyvében: „Minden kép beszámoló arról, hogy valaki néz valamit.”

Az én képes beszámolóm persze más, mert nem én alkottam a képeket, de egy lenyomata annak, milyen fotók nyűgöztek le leginkább. Ez ugyanis eldőlt akkor, amikor megláttam Herbert List Octopus című fotóját az egyik párizsi galéria standján. Innentől kezdve szinte csak az foglalkoztatott, hogy felfedezzem, melyik művész hogyan lát különböző ételeket, legyen az naturalista csendélet vagy absztrakt ábrázolás, hogyan játszik a fénnyel, a hátterekkel, hogyan mutat be étkezéseket, legyen az magányos vagy családi. Nagyon sok képet találtam, de a teljesség igénye nélkül ide most csak a kedvenceimet hoztam el, hogy bemutassak néhány darabot japán, német, amerikai, afrikai, főleg női fotóművészek munkáiból, a gasztronómiai kapcsolatra helyezve a hangsúlyt.

Röviden a Paris Photo-ról

November 11. és 14. között, 24. alkalommal rendezték meg, a korábbi években az eseménynek otthont adó Grand Palais helyett (az épületet januárban kezdték felújítani) a Grand Palais Éphémère-ben. Ez a Jean-Michel Wilmotte építész által tervezett, 10 000 m²-es ideiglenes épület a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok végéig áll majd a Champ-de Mars-on.

A fotókiállítás és vásár célja, hogy összehozza a világ vezető galériáit és művészetikönyv-kereskedőit, hogy bemutassa a fotográfiai alkotások legjavát, a vintage és modern mesterektől a legújabb kortárs trendekig. A kiállítások mellett beszélgetések, dedikálások és nemzetközi fotókönyves verseny is a program részei, ez utóbbiról a cikk végén írok.

HERBERT LIST

Herbert List 1903-ban született hamburgi polgári családban. Szülei kávékereskedése lehetővé tette számára, hogy beutazza Brazíliát, Mexikót, El Salvadort, Costa Ricát és az Egyesült Államokat, ahol nyelveket tanult és új kultúrákat ismert meg. A két háború között elmerült az 1920-as évek Németországának kozmopolita kultúrájában, ahol a Bauhaus, az expresszionizmus és Max Reinhardt színháza élt együtt. 1930-ban találkozott Andreas Feiningerrel, a Bauhaus mesterével, aki bevezette őt a fotózás művészetébe, és ellátta technikai tanácsokkal is. Azt javasolta, hogy használjon Rolleiflex fényképezőgépet, amelynek filmje csak 12 expozíciót tesz lehetővé, ami arra készteti, hogy a gyors kivitelezés helyett a kompozícióra koncentráljon. Bár List politikailag nem volt aktív, a Harmadik Birodalom felemelkedése mégis fojtogatta mindennapjait, és 1936-ban elmenekült hazájából.1937-ben Párizs és London között osztotta meg idejét, ahol találkozott Jean Cocteau-val, illetve George Hoyningen Huene fotóssal. Kipróbálta magát a divatfotózásban, fotóit a Harper’s Bazaar és a Vogue is közölte, bár nagy lelkesedés nem fogadta. Ekkor a „Fotografia Metafisica”-nak nevezett területre összpontosított, ahol Man Ray, Max Ernst és Giorgio de Chirico munkásságára emlékeztető, kifogástalanul felépített csendéleteket készített. Pályafutása során többek között Giorgio Morandiról, Pier Paolo Pasoliniről és Marino Mariniről is készített portékat. 1962-től Herbert List félretette a fotózást, és az olasz mesterekről készült rajzgyűjteményének szentelte magát. Münchenben halt meg 1975. április 4-én. Művei számos gyűjteményt díszítenek, többek között a kölni Museum Ludwig, a bostoni Museum of Fine Arts, a New York-i Metropolitan Museum of Art, a zürichi Kunsthaus és a párizsi Musée Picasso gyűjteményét.

Herbert List képeinek megjelenéséhez köszönöm a párizsi GALERIE KARSTEN GREVE segítségét és hozzájárulását.

MIKIKO HARA

Japán egyik vezető kortárs női fotográfusa, Mikiko Hara 1967-ben született. Hara jellemzője az „üres” pillanatok megörökítése, mielőtt azok bármilyen értelmet nyernének. A félbevágott gránátalma bőséges friss magokkal az egyszerű örömökre emlékeztet, különösen a világjárvány alatti időkben. Hara a városi lakosokat és tájakat három évtizedes pályafutása során készült több száz színes fényképen keresztül tárja fel provokatív és szatirikus ábrázolással. A kereső használatának mellőzésével spontán látásmódot valósít meg. Azáltal, hogy lassú zársebességet alkalmaz a gyorsan mozgó témáihoz, a saját szemével látott pillanat egy hajszálnyival lemarad a zár lezárásának idejéhez képest, ami egy különleges, másodpercek töredéknyi késleltetését eredményezi, váratlan hatást kölcsönözve munkáinak.

A képért és annak használatáért köszönet a New York-i Miyako Yoshinaga galériának.

SANDY SKOGLUND

A színpadi fotográfia vitathatatlan úttörője. Az 1970-es évek óta készített műveit szemlélve egy csodálatos és felkavaró világba juthatunk, ahol a varázslat és az axióma, a mindennapi élet és a tündérmesék harmonikusan élnek együtt. Műveit meghatározni igazán nehéz: Szobrok? Installációk? Vagy installációk és szobrok fotói? Semmit sem manipulál photoshoppal abból, ami a képet alkotja: épp ellenkezőleg, minden olyannak tűnik, amilyen valójában. A művésznő maga hozza létre a szcenográfiákat, részletről részletre. A teljes környezet minden egyes eleme önmagában is műalkotás. Nem csoda, hogy fotói és installációi a világ legjelentősebb múzeumainak és intézményeinek gyűjteményeiben is fellelhetők: Centre Pompidou, Metropolitan Museum of Art, Whitney Museum, Denver Museum, Getty Museum, Maison Européenne de la Photographie.

Sandy Skoglund 1946-ban született a Massachusetts állambeli Weymouthban. Stúdióművészetet és művészettörténetet tanult a Smith College-ban, Northamptonban. 1969-ben az Iowai Egyetemre ment, ahol filmkészítést, mélynyomású grafikát és multimédiás művészetet tanult,1972-ben pedig festészetből is diplomázott.

Skoglund 1972-ben New Yorkba költözött, ahol konceptuális művészként kezdett el dolgozni, folyamatorientált művészettel foglalkozott a jelkészítés és a fénymásolás technikáin keresztül. A hetvenes évek végén Skoglundot a konceptuális ötletek dokumentálásának vágya arra késztette, hogy megtanítsa magát fotózni. A fotográfiai technika iránti kíváncsisága összefonódott a populáris kultúra és a kereskedelmi képkészítési stratégiák iránti érdeklődésével, ennek eredményeképpen született meg a ma ismert rendezői tablóművészet. Skoglund jelenleg New Jerseyben él.

A képért és annak használatáért köszönet Sandy Skoglundnak.

LAURENCE SACKMAN

Laurence Sackman brit fotográfus 1948-ban született Wembleyben. Londonban hunyt el 2020-ban. A hatvanas évek elején kezdte pályafutását a divat és a reklámok kénköves világában. Fotói az akkori idők minden nagy magazinjában megjelentek: Vogue, Stern, Sunday Times, Elle, Marie-Claire… Fotóinak nem mindennapi szellemisége a 70-es és 80-as évek egyik legikonikusabb fotósává tette.
Fotói erőteljesek, robbanékonyak és néha erotikusak, tanúi annak a szenvedélynek és őrületnek, amely évtizedeken át lakozott benne. A fekete-fehér és a színek nagyszerű ismerője volt. Intenzív és nyers, ezeknek az árnyalatoknak a használata tette munkáit egyedivé a többiek között.
Pályafutásából mindössze száz nyomat maradt fenn, ezek többsége még életében eltűnt.

A képért és annak használatáért köszönet a párizsi in camera galerie-nek.

LUCA RESTA

„Az ember azt hiszi, hogy néhány fatörzset lát. Ezek a »törzsek« több síkon helyezkednek el, mindegyik nagy élességgel jelenik meg, mintha mélységük volna, finoman meghazudtolva a várt optikai hatást. A valóságban ezek hámozott és részben »faragott« sárgarépák, különböző mélységi síkokra fókuszált, egymást követő felvételek szuperpozíciója révén. Ez egy meglehetősen ritka formai intelligenciával rendelkező mű, amely egyszerre kommentár a művész munkájáról, a formák mulandóságáról és a mindig lehetséges metamorfózisról, egy répáról, mint a szemlélődés és talán a meditáció tárgyáról.”

Luca Resta 1982-ben született Olaszországban, a bergamói Képzőművészeti Akadémián szerzett mesterdiplomát.
Leginkább dobozokkal, eldobható tárgyakkal és papírszalagokkal dolgozik, így próbálja meg feltárni a valóság és az ábrázolás közötti ellentmondást. Az apró tárgyakon keresztül mutatja meg a mindennapi tapasztalatokat, nem kevés iróniával, igyekezve túllépni az ábrázolás határain.

Luca Resta Ripetere ripetere, 2018
lambda print under plexi Image: 200x145x5 cm or 78,7×57 in Edition of 5 ex + 1 AP
courtesy Galerie Dix9 Hélène Lacharmoise

A képért és használatáért köszönet Luca Restának és a Galerie Dix9-nek.

GOSETTE LUBONDO

Az afrikai fotográfia feltörekvő csillaga, Gosette, Képzeletbeli utazás című sorozatával lett híres, amelyet egykori emblematikus, ma már használaton kívüli épületekben készített. Munkái az emlékezetről, az örökségről és az időről szólnak.

PATRICK FAIGENBAUM

1954-ben született Párizsban, jelenleg is ott él és dolgozik. A kortárs fotóművészet egyik meghatározó művésze. Művei a legrangosabb köz- és magángyűjteményekben találhatók, például a Metropolitan Museum of Art-ban, a Centre Pompidou-ban vagy a Francia Nemzeti Könyvtárban.

A festőnek tanult Patrick Faigenbaum az 1970-es években készítette első fotóit. Az 1980-as évek elején fekete-fehér portrésorozatot készített Olaszország fontos arisztokrata családjairól. Aztán Faigenbaum munkássága továbbfejlődött, a bensőséges portréktól a történelmen, a társadalmi struktúrán és a spirituális tapasztalatszerzésen át az egyén szerepéről szóló rejtélyesebb meditációkig.

A művészettörténetből és főként a festészetből táplálkozva Patrick Faigenbaum olyan fotográfiára specializálódott, amelyben a modellek helyzetétől és a fénytől kezdve, a textúrán, a szemcséken, a szerkezeten át, a keretezésig és a színekig mindent úgy dolgoz ki, mint egy festményt. Mióta 1987-ben belépett a római Villa Medicibe, fekete-fehérben, történelmileg átitatott atmoszférákban készített portrékat a nagy olasz családokról, változatlan világi pompájukban. Azóta fotói színesre váltottak, és a portré mellett az összes többi képi műfajban is alkot.

A képért és a használatért köszönet a Galerie Nathalie Obadiának.

JESSICA BACKHAUS

Az 1970-ben, Németországban, művészcsaládban született Jessica tizenhat évesen Párizsba költözött, ahol később fotográfiát és vizuális kommunikációt tanult. Itt találkozott 1992-ben Gisèle Freunddal, aki a mentora lett. A fotózás iránti szenvedélye 1995-ben New Yorkba vonzotta, 2009-ig élt ott, fotósoknak segített, saját projektjein dolgozott. Jessica Backhaus ma Németországban a kortárs fotográfia egyik legkiemelkedőbb képviselőjének számít. Munkáit számos egyéni és csoportos kiállításon mutatták be, többek között a londoni National Portrait Galleryben, a berlini Martin-Gropius-Bau-ban, a MARTa Herfordban és a Kunsthalle Erfurtban. Fotói számos jelentős művészeti gyűjteményben megtalálhatók, többek között a Taunus Sparkasse (Németország), a Deutsche Börse művészeti gyűjteménye (Németország), az ING Art Collection (Belgium), a Museum of Fine Arts (Houston, USA) és a Margulies Collection (Miami, USA) gyűjteményében.

instagram jessica_backhaus

FOTÓKÖNYVEK A PARIS PHOTO-N

A Paris Photo-n egy külön csarnokrész csak a könyveké és a könyvkiadóké, ahogy már említettem, a fotóvásár a művészetikönyv-kiadókat is összehozza. A szervezők versenyt is hirdetnek minden évben, három kategóriában:

AZ ELSŐ FOTÓKÖNYV DÍJat az a fotóművész kapja,  akinek az első elkészült, nyilvánosan elérhető fotókönyve az év legjobbjának bizonyul. Ebből a kategóriából húsz könyvet választanak ki a szűkített listára, ezeket terjesztik a zsűri elé a végső döntésre. Az idei nyertes Sasha Phyars-Burgess Untitled című műve (Capricious Publishing, New York), jutalma 10 ezer dollár.

AZ ÉV FOTÓKÖNYVE DÍJat az év legjobbnak ítélt fotókönyvét jegyző fotográfus(ok)/művész(ek) és kiadó kapják. Ebből a kategóriából tíz könyv kerül a szűkített listára, a zsűri ezek közül választja ki a díjazottat. Idén a Muhammad Fadli fotográfus és Fatris MF író és folklórrajongó által készített The Banda Journal című könyv nyert, amely az indonéziai Banda-szigetek kevéssé ismert történetét mutatja be.

AZ ÉV FOTOGRÁFIAI KATALÓGUSA DÍJat az év legjobbnak ítélt kiállítási katalógusát vagy múzeumi kiadványát publikáló kiadó és/vagy szervező intézmény kapja. Az idei nyertes a What They Saw: Historical Photobooks by Women, 1843-1999, Russet Lederman és Olga Yatskevich kiadványa, amely 250 fotókönyvet mutat be.

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!