A hely, ahol eleve használt autókat gyártanak

Flins (Fotó: Les Echos

Tardos János

Ahogy az ember Normandiából Párizs felé vonatozik, valahol Vernon és a városhatár között félúton körbeveszik hirtelen a lepényszerűen szétterülő gyártelepek, és a kerekek egy hatalmas teherpályaudvar váltóin kattognak végig. Ez Flins, a Renault egyik nagy gyártóbázisa, amiről már 19 hónapja bejelentették, hogy hamarosan bezárják – de most mégis vadonatúj, igaz, a régieknél kisebb gyárépületek kezdenek itt kinőni a földből.

Az autógyártás egykori francia fellegvára, mint valami mini-Detroit, úgy látszik, nem akarja végleg megadni magát. Itt valaha tíz- és százezerszám gördültek le a gyártósorokról a kisebb modellek, Renault 4-esek, 5-ösök, Cliók, Újabban pedig – ha egyre csökkenő számban is – Renault Zoék és Nissan Micrák is. Az aranykorban, a hatvanas években tízezerszám kaptak itt munkát a bennszülött proletárok és a többnyire Algériából importált vendégmunkások, olyannyira, hogy a Szajna alsóbb folyása mentén külön alvóvárost is kellett építeni nekik. De ez ma már történelem. Az autók elavultak, az egykori melósok elfranciásodtak, megöregedtek és meghaltak – ma már más a világ, és haláltusájukat vívják a környezetszennyező benzines és dízelautók is. Hamarosan nemcsak ez a gyár, de az összes többi hasonló is bezárja a kapuit szerte Európában.

Lesznek helyettük talán elektromos autók – de ezek ma még kiforratlanok, és a legtöbb középosztálybeli számára újonnan megfizethetetlenül drágák. A piac megrendülését látva a Renault vezetői úgy gondolták, kellene valami átmeneti, áthidaló megoldás, amivel némi pénzt is kereshetnének, s így nem is kellene minden munkást elbocsátani. Ha az embereknek ma már túl drága egy modern, nulla kilométeres kocsi, azért egy jobb használt autót talán még megengedhetnek maguknak. Nézzen ki úgy, mint egy új, megbízhatóan működjön még évekig – akkor nem fognak sajnálni rá harmadannyi pénzt, mint amennyibe egy nulla kilométeres kerülne. A gyár meg kihozhatná negyed- vagy ötödannyiból: itt van egy szép piaci rés.

A hatalmas, vadonatúj üzemcsarnokban, patikatisztaságú szerelőállásokban egyelőre 120 munkás dolgozik. Ők cserélnek le a használt kocsikban minden kopó vagy kicsit is hibás, fáradt alkatrészt, kikalapálják a parkolási horpadásokat, újrafestik az összekarcolt karosszériaelemeket. Átlagosan hat nap alatt varázsolnak látszólag vadonatújjá egy-egy használt, az előző gazdája által levetett autót, majd két napon át meózzák, tesztelik, és a minőségért, a hibátlan működésért garanciát vállalnak.

Minőségellenőrzés (Fotó: renaultgroup.com)

A Renault már 8 millió eurót fektetett be ebbe a projektbe. A nagyüzemi termelés szeptemberben indult be, és ma már napi hetven autót adnak át a kereskedőknek. A munkáslétszámot – és persze a termelést – szinte napról napra növelik, az év végéig még 80 embert felvesznek, s úgy tervezik, hogy legkésőbb 2023-ban már napi 180 új használt autót lesznek képesek legyártani, vagyis évente 45 ezret, és a forgalmuk is elérheti a 200 millió eurót. Ezt a termelési szintet 2030-ra meg szeretnék ötszörözni – egyelőre eddig terveznek előre.

Ha a projekt beválik, a piac jól reagál, és a termelés valóban nyereséges lesz, hamarosan klónozzák a használtautó-gyárat, és Sevillában is beindítanak egy második gyártósort.

Amellett, hogy ezzel elnyújtják az elkerülhetetlen átállást, példát akarnak mutatni a környezet megóvása terén is. Nemcsak azzal, hogy a tőlük kikerült autók minden létező károsanyag-kibocsátási normát betartanak, hanem azzal is, hogy lassan, lépésenként megpróbálnak tudatosítani az emberekben egy értelmesebb fogyasztói modellt. Vissza akarják adni, vagy még inkább: megteremteni a használt autók becsületét. Általánosabb értelemben azt a filozófiát, amely szerint a régit, de még használhatót felújítani kell, és nem eldobni, akár több ciklusban is.

A használt autók javítása során kiszerelt régi alkatrészeket sem dobják el, inkább azokat is felújítják, és később beszerelik, illetve találnak nekik más hasznos felhasználási módot. Például az elfáradt akkumulátorokat alkalmassá teszik másfajta, elsősorban otthoni energiatárolásra, például napelemek kiegészítőjeként.

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!