Szokács Eszter
A Belső-Erzsébetvárost keresztben átszelő Akácfa utca nem a kerület legnevezetesebb utcája, valami megmagyarázhatatlan erő – talán maga a hely szelleme – mégis időről időre odavonzza a mulatni vágyó pesti népet. Budapest gasztronómiai és éjszakai életében az utca valamelyik része mindig központi szerepet játszott. Lakói pedig, így vagy úgy, megpróbáltak alkalmazkodni a változásokhoz.
Kezembe akadt Vajda Sándor Budapest tegnap című könyve, amelyben a szerző egy teljes fejezetet szentelt az Akácfa utcának, ahol felcseperedett. Felelevenítette az utca 1910-es és ’20-as éveit, és mélabúsan, olykor könnyek között idézte fel gyerekkora meghatározó szereplőit, az eltűnt üzleteket, éttermeket és lakókat. Száz évvel később, miután az utca főszerepet kapott a bulinegyed zajos életében, akkori lakójaként én is azon tűnődtem, vajon megmarad-e ebből valami az utókornak néhány instabejegyzésen túl. Mindenesetre izgalmas kirándulásnak tűnt Vajda emlékei nyomán végigjárni az utcában az elmúlt száz év szórakoztatásra és vendéglátásra szakosodott intézményeit.
Együnk, igyunk, mulassunk!
Az utca egyik első éttermét az Akácfa utca 12-ben özvegy Sárhánné nyitotta meg, aki 1901-ben vásárolta meg a telket. A finom ételek és a jó borok dacára a hálátlan pestiek a tulajdonos neve után hamarosan el is nevezték az éttermet Sárhányónak. A Sárhányó az idők során Pesti 3 Huszár és Raposa Kert lett, majd az 1949-es államosítás után Balaton néven üzemelt, 2006-ra pedig többemeletes lakóház nőtt ki a helyén, amelynek földszintjén ma Pizza King található.
Az Akácfa utca és a Rákóczi út sarkán, ahol ma Burger King csalogatja a vendégeket, a Keszey étterem működött 1912 és 1949 között, a tulajdonos, Keszey Vince pedig évente két színinövendéket ingyen ebédeltetett – köztük Gobbi Hildát is. Az államosítás után nem sokkal az étterem a háztömb híres és szintén államosított kávéházának vette fel a nevét: EMKE eszpresszó lett, Mackó büfével és bárral. A szemközti épület – ahol most az EMKE Irodaház áll (a környéken amit csak tudtak, a jól bejáratott brand, az EMKE után neveztek el) – az Orient Szállónak adott otthont, ahol Pósa Lajos és igencsak népes asztaltársasága mulatott. Balla Vilmos A kávéforrás című könyvében az Orient szállóvendégeiről így értekezik: „A szimplán berendezett szobákban leginkább házaspárok pihenik ki az utazás fáradalmait, a poggyászt többnyire véletlenül künn hagyva valahol a pályaudvaron.” Az épület ’45-ben annyira megsérült, hogy lebontották.
Vajda Sándor egy cukrászdát is emleget, valószínűleg az Akácfa utca 38. alatt működő Citrom lehetett az. Az ötvenes évektől ott már a Kispipa Étterem fogadta a vendégeket – 1968-as öngyilkosságáig Seress Rezsővel a zongora mögött. A ’80-as években Rosenstein Tibor volt a főszakács, az ő híres főztjéről is legendák keringtek, állítólag New York polgármestere is betért a vendéglőbe, elővett egy cetlit a zsebéből, amire csak annyi volt írva: tárkonyos őzraguleves. 2019 szeptemberében a VII. kerületi önkormányzat megrendelésére Seress Rezsőről készült miniszobor került a ház falára, Kolodko Mihály alkotása. Az év decembere óta a Kispipának új tulajdonosai vannak, akik felújították, a járvány miatt azonban csak idén szeptemberben nyitották újra újhullámos koktélbárként, Kispipa Bar & Food néven.
2009-ben az Akácfa utca 51. romos épületébe, egy méretes műfogsort ábrázoló tábla alá beköltözött a Fogasház. Nyolc évvel később összeolvadtak az Instanttal, és az egykori kulturális befogadótér több ezer szórakozni vágyó, főleg külföldi fiatalt magába szippantó szörnyszülött lett. Az irdatlan emberáradatra a vendéglátóipar is azonnal reagált: sorra nyitottak a kisebb étkezdék, hogy kiszolgálják a módosult tudatállapot során megnövekedett étvágyat. 2017-re a kissé álmos Akácfa utcába a nagyvilág jött el mulatni: éjszakánként még az udvari lakásokban is dübörgő basszusra ébredtek az emberek. Reggel pedig a munkába igyekvőknek szerényebb napokon is hányás-, húgy- és alkoholfoltok, törött palackok, eldobott óvszerek és ételmaradékok között kellett lavírozniuk. Az autók letört visszapillantó tükrei mellett káromkodó tulajdonosok rugdosták a törött részeket, morcos takarítónők súrolták a kapualjakat, a lakók pedig egymásra tromfolva osztották meg hajmeresztő tapasztalataikat. Aztán a nagy koreográfus 2020 tavaszán ennek a szédületes danse macabre-nak is véget vetett: most nem háborúval, forradalommal vagy államosítással dolgozott, csak egy parányi vírussal.
A mozi, a mozi, a mozi
Vajda Sándor gyerekként az Astor mozit látogatta, ahol elbeszélése szerint a szűk páholyokban szerelmesek hangoskodtak, és egy ősz hajú asszony időnként körbejárt, hogy illatos permetet spricceljen szét. Felsorolni is nehéz, hogy az Akácfa utca 4. alatt működő Astor mozi hány néven futott az idők során. Volt Walter Mozgó, Nemzeti Nagy Mozgó és (figyelem!) EMKE Mozgó, ami például bőszen hirdetett a Korda Sándor által szerkesztett Mozihétben. 1951-ben pedig Gorkij mozi lett. Talán a szemben lévő (vegyük észre!) EMKE Szállóban 1971-től 1994-ig működő Maxim Varieté róla, az orosz íróról kapta a nevét? Fricska a szovjet elvtársaknak? A Gorkij moziban láttam Tarkovszkij Tükör című filmjét. Négyen voltunk a teremben, mi ketten már bent ültünk, a másik két látogató pedig lelkiismeretesen oda ült, ahová a jegye szólt: pontosan elénk. Az unatkozó jegypénztáros tréfája nem fogott ki rajtunk, arrébb mentünk. Később a Gorkij mozi csöndes paradigmaváltással Jehova Tanúi királyságtermévé alakult.
A szerelem ára
Szerelmi légyottokhoz nem csak az Orient Szálló és az Astor mozi biztosította a helyszínt, Vajda Sándor megemlít egy bérházat, ahol egy bárónő ötszobás lakásában is hasonló üzelmek folytak. Az egyik alkalommal egy bizonyos Sigmund termény-nagykereskedő, mi tagadás, holtan maradt a pamlagon. A bárónő az ügyet nem kevés pénzzel és utánjárással eltussolta, a terménykereskedőt felöltöztették, két portás közrefogta, levitték az autójához, és utolsó előtti útjaként hazaszállítmányozták Bajza utcai villájába. Vajda szerint végre lett az utcának egy legendája, amit aztán a lakók folyton továbbszíneztek.
Száz évvel később az emberek szintén lelkes felháborodással pletykáltak a „fertőről”, hiszen a téma szó szerint az utcán hevert: a prostituáltak még reggel is vadásztak a sokáig bulizó külföldi fiatalemberekre, hogy tört angolsággal megállapodjanak az üzlet anyagi részéről. Az Akácfa utcában hangzott el az a már-már filozofikus megállapítás is: No money, no funny! De sikeres üzletkötések is születtek, majd a kapualjakba vonultak a felek, hogy a megköttetett üzletek le is bonyolódjanak. A lányok sok ház kapukódját ismerték, így könnyű volt bejutniuk.
Egzotikus színfolt és multikulti
Az Akácfa utca egyetlen egzotikus színfoltjának Vajda „a bosnyákot” nevezte, aki vízipipát szívva egy asztalnál szultánkenyeret és más édességeket árult. Ma az utcában több arab fodrászat és borbélyszalon is működik, „egzotikus színfoltként” vízipipaüzlet is van, meg indiai, vietnami, bangladesi és török étkezde. Az egyik kebabos egy ideig lelkiismeretesen, nagy szemeteszsákokban rakta ki a felgyülemlett szemetét, amit persze nem vittek el. Egy idő után valaki felvilágosíthatta, hogy nálunk csak kukában szállítják el a hulladékot, mert hamarosan felbukkant egy takaros zöld szeméttároló, házszám helyett Mr. Ali felirattal az oldalán.
A történeteket persze a végtelenségig lehetne sorolni. Száz év sok idő, még ha ismétlődnek is az események. Ha nem örökítjük meg őket, eltűnnek, mint az instasztorik.
Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,
- akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
- Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
- itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!
Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!