Betlehem, ahogy sohasem gondoltál rá

Shiri Zsuzsa

Betlehem, Jézus szülővárosa, alig harmincezres kisváros Ciszjordániában, Jeruzsálemtől két kilométerre délre. 1947-ben még a lakosság 85 százaléka keresztény volt, de mára ez az arány mintegy 15 százalékra zuhant, a muzulmánok jelentős többségbe kerültek.

1967 óta Izrael gyakorol felügyeletet Ciszjordánia fölött, de az oslói egyezmények, a ’90-es évek eleje óta Betlehem a Palesztin Hatóság (PH) civil és biztonsági igazgatása alatt áll. 

A városban 1966-ban,, vagyis még a hatnapos háború előtt, a jordániai uralom idején alapították meg az SOS gyerekfalut, mely 1968 óta működik. Az intézménynek nincs köze az izraeli–palesztin konfliktushoz, noha nyilván az ittenieket is befolyásolják a nagypolitika történései.

A PH területén több gyermekotthon is fogadja a felbomlott családokból kihulló gyerekeket, vagy az árvaságra jutott kicsiket, de ez az egyetlen olyan hely, amely szigorúan a nemzetközi normák szerint végzi munkáját, s ahol együtt vannak a kisfiúk és a kislányok. 

A gyerekfalu rendkívül rendezett, tiszta. Földszintes, lapos tetős házacskák, köztük gondozott bokrocskák, s a kertben Palesztina egyetlen skateboard pályája. A gyerekeken tiszta The North Face dzsekik és Nike cipők, de megnyugtatnak, hogy minden a piacon kapható olcsó hamisítvány. 

Skateboard-pálya

Lama Katus, a szervezet kommunikációs igazgatója elmondta, hogy Palesztinában két SOS gyerekfalu működik, egy Betlehemben, egy pedig Rafiahban, a Gázai övezetben. A betlehemi falu a ciszjordániai gyerekeket szolgálja, és itt működik az országos központ is, innen irányítják a két falut és a többi közösségi programot. 

Abdallah Kamhavi, a SOS gyerekfalu családgondozó koordinátora örömmel fogadja a magyar újságírót, hogy bemutassa munkájukat.

Abdallah Kamhavi koordinátor

Abdallah Kamhavi: Két csoporttal foglalkozunk. Az egyik csoport elvesztette a szülői segítséget, őket itt, a faluban neveljük, a másikban pedig a jövőben elveszíthetik családjaikat, ha nem segítünk. Velük a közösségben foglalkozunk, megpróbáljuk megelőzni, hogy ide vagy más árvaházba kerüljenek. Nálunk 14 házban élnek együtt családjaink. A népjóléti minisztérium értesít minket a bajba került gyerekekről, meglátogatják őket, és a sajátos igényeiknek megfelelően helyezzük el őket. Minden gyerekre külön nevelési tervet dolgozunk ki, és az első naptól  eszerint foglalkozunk velük. 

Hogy néznek ki ezek a házak, „családok”?

Egy házban hét-nyolc, legfeljebb kilenc gyermek él az anyákkal, akik főznek, takarítanak, mosnak, ellenőrzik a leckéket, figyelnek rájuk – gondozzák őket. Ahogy az édesanyák a falu világán kívül teszik. Ez a forma áll legközelebb a családhoz: anya, fivérek, nővérek közössége.

Minden család kap egy költségvetést, és ők veszik meg maguknak, ami nekik kell, nem központilag döntjük el. A kicsik különböző korúak és más-más a nevük, és testvérként viszonyulnak egymáshoz. 13 éves korukig maradhatnak a faluban, utána megpróbáljuk visszahelyezni őket a szülői házba, vagy ha ez nem lehetséges, akkor ifjúsági intézetekben helyezzük el őket, de ott már külön a fiúkat és a lányokat. 18 éves koruk után, ha egyetemre mennek, fedezzük a kollégiumot és a tandíjukat, s ha szakmát tanulnak, gondoskodunk a szállásukról és az oktatási költségeikről. 

Hogyan lesz valaki anya?

Kemény válogatás előzi meg ezt, mert ők a legfontosabbak. Harminc fölötti, egyedülálló nők jelentkezhetnek, akiknek legalább BA-jük van valamilyen társadalomtudományból, s értenek a gyerekneveléshez. A kiképzésük kétéves folyamat, melynek végén csak anyajelöltek lesznek még két-három évig, majd saját házat kaphatnak. Folyamatosan továbbképezzük őket, tavaly egy hatvanórás traumakezelő tanfolyamot tartottunk nekik.

Vannak sikertörténeteik egykori neveltjeikkel? 

Vannak jogászok, tanárok, orvosok, volt gyerekeink vezető pozíciókban vannak a Palesztin Hatóságnál is. Én is itt nőttem fel.

Abdallah Kamhavi is az SOS-ben nőtt fel

Milyen volt itt gyerekként?

Soha nem éreztük, hogy árvák lennénk. Anyánk egy angyal volt, nagyon melegen szeretett minket. Később az iskolában kérdezgetni kezdtek, és megértettük, hogy intézetben élünk. De nem szégyellem, hogy az SOS-ben nőttem fel. Nős vagyok, van két gyermekem. Ha nem fogadsz el engem annak, aki vagyok, az a te bajod, nem az enyém, nem fogok könyörögni. Gyerekként nem volt egyszerű erről beszélni, kifejezni az érzéseinket. 

Mik okozzák a munkájában a legnagyobb nehézséget?

Amikor egy gyereknek szüksége lenne rá, de nem találunk számára megfelelő helyet, például olyan iskolát a közelben, amely a különleges igényeit kielégíti. Minden gyerek megérdemli, hogy jó élete legyen, mindenkiből megpróbáljuk a legtöbbet kihozni. 

Mik a gyerekek előtörténetei? 

Vannak kitett kisbabák, akiknek soha nem is volt családjuk, és vannak, akik átmenetileg vagy örökre elvesztették szüleiket. Haláleset miatt, vagy felbomlott a családjuk, de válás vagy szegénység miatt senkit sem veszünk ide. A  gyereknek jobb a családjával, az még az olyan gyerekközpontú, családhoz hasonló árvaháznál is jobb, mint a miénk. 

Hogyan illeszkednek a palesztin szociális ellátó rendszerbe?

Kiváló a kapcsolatunk a hatóságokkal, tudják, mit teszünk, és támogatnak minket. A gyerekjogokban, a genderügyekben, mindenben az SOS nemzetközi útmutatásait követjük. Ha vissza is helyezzük őket a családjukhoz, tovább követjük az életüket, a szociális munkásaink segítenek, ha kell, tovább támogatjuk őket. 2017-ben különleges programot kezdtünk a gyerekek visszahelyezése érdekében. Szégyennek számít, ha a gyereküket nálunk helyezik el a hatóságok, sokat megtesznek azért, hogy visszaengedjük őket, ezért is megpróbálnak megfelelni a gyerekvédelmi elvárásainknak. 

Mit tesznek azért, hogy a gyerekeket később befogadja a nagyobb közösség, a palesztin társadalom? 

Egy új programunkban már négy SOS családot kihelyeztünk a városba. Olyanok ott, mint minden más család, de a mi anyánkkal és szabályainkkal. Ott járnak iskolába, a többi „rendes” gyerek között élnek. Olyannak érzik magukat, mint bárki más, reméljük, ezzel megkönnyítjük későbbi beilleszkedésüket. Nálunk – látja, itt is – nyitva vannak a kapuk, de ott, a valódi közösségben élve ez még jobban érezhető.  

Lama

Beszélgetésünk után betértem az egyik házba, ahol Fatma fogadott. Már 13 éve anya. Azóta sok gyereke ment el, sokan vissza a családjukhoz, ami számukra jobb hely minden másnál. Csadorjában nagyokat nevetve mesélte, hogy naponta negyvenötször takarít, főz. A nappali ajtajánál a gyerekek számára arabul ismertető a gyerekjogaikról, benne segélykérő telefonszámok. A konyhában hatalmas, hívogató illatú lábosban gőzölög az ebéd, a szalonban rengeteg kanapé, és óriási ebédlőasztal az étkezősarokban, körülötte egy csomó kisiskolás korú gyerek. A külön fiú és lány hálószobákban két-három ágy, mindenkinek jut íróasztal és számítógépsarok is. A berendezés éppen olyan, mint bármely átlagos arab középosztályi családnál Betlehemben. A gyerekek pedig ottlétemkor nyugodtak, a látogatótól kicsit megszeppentek, kíváncsi és nyitott tekintetűek. Többen a kertben fociznak, bandáznak, mások a házakban üldögélnek a tévé előtt, vagy éppen leckét írnak. Ez is Palesztina, annak is az egyik legszebb arca.

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni! 

Mennyire tetszett Önnek ez a cikk?

Kattintson a csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a cikket.