Szószok szeretetből

Tunki-tunki (Fotó: Czabán Máté)

Riesz Eszter

Történet egy magyar manufaktúráról

A Tunki-tunkit kenhetjük szendvicsbe, pirítósra, ehetjük hidegen vagy melegen, lehet belőle krémleves vagy tésztára főzőszósz. A kencék megálmodóját, Wertheimer Kingát vállalkozásának létrejöttében barátai segítették, és mivel vásárlóival folyamatosan és nagyon őszintén kommunikált, hamar közösséget is teremtett. Saját gyógyulásáért kezdett a főzésbe, 6 évvel ezelőtt ugyanis endometriózissal diagnosztizálták. Kinga mostanra meggyógyult, ikrekkel várandós. Az egészséges és környezettudatos táplálkozásra épülő manufaktúra alapítóját a kezdetekről és további terveiről kérdeztük.

Tunki-szendvics (Fotó: Czabán Máté)

Kinga  televíziós szerkesztőként dolgozott a legnagyobb magyar tévécsatornáknál több mint egy évtizedig. Nagyon vágyott gyermekre, de orvosa endometriózist állapított meg nála. Betegségét intő jelnek vette, ezért elhatározta, hogy végleg lezárja tévés időszakát, lemondva ezzel anyagi biztonságáról. Indiába utazott egy hátizsákkal, lelki megújulás céljából. Ekkor 2016-ot írtunk.

Megkereste az Együtt Könnyebb Női Egészségért Alapítványt ( ma Endometriózis Magyarország Alapítvány), akik sok ingyenes programmal, előadással segítették. Megoperálták, műtétje után azonban komoly életmódváltásra volt szüksége. Ezt elsősorban az étkezésében kellett megvalósítania: nem ehetett állati eredetű ételeket, de szóját, glutént és cukrot sem. A boltok polcain elérhető termékek azonban szinte biztos, hogy tartalmazták valamelyik tiltott hozzávalót.

„Nagyon elkeseredtem, kétségbeestem, hogy mi lesz most velem? Mit fogok enni? Főzni ugyanis addig nem szerettem. Steiner Kristóf barátom szerencsére nem hagyta, hogy búslakodjak. Azt mondta, gondoljak kihívásként erre a helyzetre és hívjam segítségül kreatív, alkotó energiáimat. Így is történt.” – meséli Kinga, aki hamarosan rájött, hogy komoly hiányt jelentenek a minőségi, mentes élelmiszertermékek piacán a szendvicskrémek, a különböző mártogatósok. Kristóf inspirálta a főzésben, majd elvitte a Pancs termelői piacra is, hogy ott élesben teszteljék az újdonságokat. Az első piacozás annyira jól sikerült, hogy Kinga azonnal megkereste a piac vezetőjét, akivel megállapodtak  a rendszeres árusításról.  Ezután két hét alatt összeállt a Tunki. A vendéglátós szülőknek hála a konyhai háttér adott volt, összefogott a család és a barátok, valaki a megfelelő üveget kutatta, míg más arculatot tervezett.

Kinga főz (Fotó: Czabán Máté)

„Bár rengeteg teendőnk akadt, a televíziós évekhez képest ez akkor is egy lassabb, nyugodtabb életet jelentett. Minden vágyam az volt, hogy meggyógyuljak és kisbabám lehessen. Egyébként gyógypedagógusnak készültem, talán ezért volt mindig fontos – már gyerekkorom óta – az önkénteskedés. Rendszeresen jártam táborokba segíteni és vigyáztam egy autista kislányra is. Az egyik ilyen alkalommal egy díjátadó gálára vitt el a család, ahol olyan vállalkozásokat díjaztak, amelyek megváltozott munkaképességű emberek bevonásával dolgoznak.” – mondja Kinga és hozzáteszi: „Ekkor megvilágosodtam. A Tunkiban én is szeretnék velük dolgozni.

Fel is vette a kapcsolatot a díjátadó gálát szervező alapítvánnyal, mert arra gondolt, jó lenne egy olyan közösségi ház, ahol több, különböző startup vállalkozás működik értékes dolgot és egyben sikeres brandet létrehozva, ám közös lenne bennük még az, hogy megváltozott munkaképességű alkalmazottakat is foglalkoztatnak. Fél évvel később telefonált az alapítvány, hogy találtak egy dán pályázatot, ami teljesen megfelel Kinga elképzelésének. És végül megnyerték a pályázatot, ami 300 millió forintot jelentett. A pénzből többek közt létrehozták a Szeglet Közösségi Teret a XI. kerületben. A 400 m2-es házban található manufaktúrához olyan látványkonyha tartozik, ahol workshopok is tarthatók.

A Tunki korábban sem volt veszteséges vállalkozás, de a pályázati pénzből technológiai fejlesztésre is jutott: egy olyan egyedülálló gépet tudtak vásárolni, amelynek hőkezelése révén a termékek másfél évig elállnak – adalékanyagok hozzáadása nélkül. Megnövelték a gyártást, és így már viszonteladókat is megkereshettek. Ez jelenleg kb. 800 üveget jelent havonta. Közönségük leginkább a táplálékérzékeny, az egészség- és környezettudatos emberekből áll, akik vásárlásukkal a megváltozott munkaképességűek munkaerőpiaci elhelyezkedését is támogatják.

Arra a kérdésre, hogy melyik ízű tunki a legkülönlegesebb, Kinga elmondta, hogy legsikeresebb termékük a földimogyorós-zöldborsós krém friss citrommal, friss petrezselyemmel. Népszerű a téli salsa, amely aszalt paradicsom, spenót és datolya keveréke, a legújabb ízű kence indiai stílusú, amely egy vöröslencse krém sült répával, naranccsal és gyömbérrel.

„Rengeteget kísérleteztünk az ízekkel. Egy 10 főből álló baráti kör az állandó kóstoló, minden egyes íznek kb. 15 verziója van, mire kialakul a végleges változat. Az utolsó kettőt már élesben, a piaci vásárlókkal teszteljük. Zsiradékmentesen főzünk, ez is egyedülálló és fontos a környezet-, illetve az egészségvédelem szempontjából is. Az üvegeket visszaváltjuk, a már nem használtakat pedig óvodáknak ajándékozzuk, akik elsősorban dekorációkat készítenek belőlük.”

Az üvegek újrahasznosíthatóak (Fotó: Czabán Máté)

A COVID aztán megnehezítette a Tunki mindennapjait (a Szegletben működő cégek közül három tönkre is ment), de „a csodák szárnyán utazott a cég” – mindig jött egy-egy felkérés, ami életben tartotta. Két barátnő segítségével új lendületet kaptak, bekerültek a kifli.hu beszállítói körébe és több kisboltba is. Kinga felismerte: egyedül nem tudja sikerre vinni a céget, ráadásul újra fókuszba került a gyermekvállalás kérdése. Olyannyira, hogy hat év próbálkozás után sikeres lombikprogramon vannak túl, ikrekkel várandós. Veszélyeztetett terhessége miatt nem járhat be dolgozni, a Tunki viszont nem működik nélküle, hiszen ő volt a középpont, aki főzött, aki árut fogadott, vagy épp a dolgozókat koordinálta.  Úgy tűnt, az évek során gondosan felépített manufaktúra jövője kérdésessé vált. Kinga azonban nem az a könnyen feladós típus.

„Meggyógyultam, várandós vagyok, boldog, és mindent megteszek azért, hogy ne kelljen elengednem első gyermekemet, a Tunkit. Ez a cég a személyes történetem, és hiszem, hogy a brandet is ez a személyesség vitte előre. Annak idején a tv-csatornáknál töltött idő alatt mindig azt éreztem, hogy sokszor hamis a kommunikáció, manipulálják az embereket. Azt szerettem volna, hogy ha új dolgot kezdek, az igaz és őszinte legyen. Önazonos. Olyan, ahol nem kell kompromisszumot kötni magammal és a lelkiismeretemmel. Szerintem sikerült. A Tunki egy szerethető márka lett, mindig őszinte kommunikációval, hiszen a meddőségemről, a lelki nehézségeimről is folyamatosan beszéltem a vásárlóimnak. Szerencsére kitűnő szakembert találtam, így most egy új üzemvezetővel vágunk neki az új évnek, és azt is tudom, hogy ha nem leszek már benne a mindennapokban, akkor sem veszik el a varázsa annak, amit évek alatt felépítettem. Számomra így kerek ez a történet. A Tunkitól önbizalmat kaptam és reményt, hogy egy hiteles dologgal sikeresek lehetünk még a mai világban is.”

(Fotó: Czabán Máté)

Mennyire tetszett Önnek ez a cikk?

Kattintson a csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a cikket.