Ahol a monszun is elmaradt

Fotó: Zoltai András Képszerkesztő: Bielik István Szöveg: Dési János

“Majuli a világ legnagyobb folyami szigete, amely az észak-kelet indiai Asszámot keresztülszelő fenséges Brahmaputra folyón terül el. A sziget történelmét és az ott élő emberek identitását évszázadok óta meghatározza, területeit aktívan formálja, sorsokat kísér végig a folyó hatalmas vízhozamának pulzáló, időről-időre mindent elárasztó jelenléte. 2020-ban kezdtem el megfigyelni a sziget árterületein élő közösségek természethez való érzékeny, ösztönös, mégis védtelen viszonyát. Lakóhelyük és családjaik biztonsága, rizsföldjeik termőképessége, egyszóval szimpla létük is mind a folyó és környezete állandó alakulásának van kiszolgáltatva, amelyhez az idők során megtanultak alkalmazkodni. Elfogadták, hogy a folyó mindig elvesz vagy ad. Ez az egyensúly bizonyos értelemben kibillent a 21. századra. Az elmúlt évtizedekben a sziget területe harmadára csökkent az egyre fokozódó talajerózió miatt, ami családok ezreit kényszerítette lakóhelyük elhagyására. Az infrastruktúra fejlődésével gátak és homokzsákok lepték el a partszakaszt, hogy megállítsák a víz térnyerését. A szigeten megtapasztalt harmonikus, ugyanakkor disztópikus mindennapok szimbolikussá váltak számomra, és rádöbbentettek arra, hogy a helyiek értelmezése a problémáról teljesen eltérő, mint amit egy külső szemlélő elsőre gondolhat. Majuli elszigeteltségének kérdései foglalkoztatnak fizikai, társadalmi és spirituális értelemben, valamint a szigeten élő mikroközösségek környezetünk változásaira adott reakciói.” – írja képeiről az alkotó Zoltai András.

Oké, érdekes hely. De némi magyarázatért kiált, hogyan találtál rá erre a vidékre.

Egy barátom ajánlotta, hogy mindenképpen menjek el ide, mert ez egy elképesztő hely, és szeretni fogom. Már odajutni sem volt egyszerű a járvány miatti lezárások közepette. De az első út után tudtam, ide még visszamegyek.

Szóval tényleg megtetszett. És azoknak is, akik az ott készült képeket látják.

2020. januárjában jártam ott először, utána ugye, beütött a COVID. Itthon ültem, maradt időm, és elkezdtem ezzel az anyaggal pályázni. A Kodak és egy spanyol fotólabor pályázata volt az első komolyabb megerősítés, hogy ezt folytatni kell. Ám még mindig le voltak zárva a határok. Közben nyertem még egy pályázatot, a Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíjat, így adódott lehetőség a folytatásra. Tavaly nyolcvan napot tölthettem ott újra.

Egy képsorozatért ennyi időt?

Szeretek elutazni, mert akkor nagyon koncentráltan tudok dolgozni, nem kell másra figyelnem. A munkamódszerem is az, hogy próbálok beolvadni, együtt élni a helyiekkel. Ha nem ismerem meg az ottani közösséget, az életükről sem tudok beszámolni.

Ráadásul ezek az egzotikus helyek jól mutatnak a fotókon.

A hétköznapokat akartam megmutatni. A természetközeliség fogott meg a legjobban. Az, hogy az itt élők mennyire gyönyörűen tudnak a természethez kapcsolódni, annak ellenére, hogy rengeteg a gondjuk. Én ezeknek az embereknek a vízzel való kapcsolatát akartam megmutatni. Olyanok a viszonyok, hogy a legegyszerűbb lenne azt mondani, hogy innen el kell húzni a francba. Közben mégis felülkerekedik az ember, miközben egy közvetlen kapcsolatot alakít ki a természettel. Az első utamon rácsodálkoztam, hogy lábakon állnak a házak, hogy hova pakolják a homokzsákokat, hogy ha jön az árvíz, nem mennek el.

A fotósok szeretnek katasztrófaturisták lenni.

Kétségtelen, akadnak ilyenek. De én ettől szerettem volna távol maradni. Nem azt akartam megmutatni, hogy omlik a sziget, estére vége mindennek, mind meghalunk. Pedig nyáron, a monszun időszakban jártam ott. Épp akkor, amikor olyasmi történt, amire legalább ötven éve nem akadt példa: a monszun csak nem jött. Egy teljes környezeti anomália közepén találtam magam. Miközben én vártam, hogy jön a monszun, lezúdul a sok víz és akkor mi lesz majd itt, nem történt semmi. Akkor kezdtem el azon gondolkodni, hogy igazából nem is a klímaváltozás érdekel, hanem inkább az adaptálódás. Az, hogyan változnak az emberek, milyen gyorsan tudnak alkalmazkodni.

Hányszor exponálsz ahhoz, hogy egy ilyen sorozat összegyűljön?

Ugye, filmre fotóztam…

Filmre?

Igen.

Mert?

Nagyon szeretek belelassulni ezekbe a sztorikba, hogy legyen időm átlátni, végiggondolni a dolgokat. És a filmmel ez egyszerűbb nekem, ráadásul gyönyörű a képi világa. Egy középformátumú géppel dolgoztam, egy tekercsen van 10 kocka, és talán 80-90 tekercset lőttem el.

Akkor statisztikailag napi 10-12 képet készítettél.

Statisztikailag igen. A valóságban ez persze más, mert akadt olyan nap, amikor egyet sem exponáltam, máskor meg többet. De a lényeg szerintem nem az, hogy mivel készült a kép, még ha egy nagyon érdekes látványvilága is van ezeknek a filmre készült képeknek.

Akkor mi a lényeg?

A kapcsolat az emberekkel. Volt ott egy segítőm, egy helyi törzs tagja. Vele mentem a különböző falvakba, néha ott is aludtunk. Próbáltuk megismerni az embereket, ha úgy tetszik, „beépülni”. A harmadik utamon már úgy érkeztem egy faluba, hogy tudtam, hol kérhetek szállást, szinte baráti viszonyba kerültünk a helyiekkel. Ráadásul nekik is meg kellett érteni, hogy kerülök oda a lezárások után, mit csinálok ott. Néha kérték, hogy mutassam meg a képeket – ezért vittem magammal egy kis digitális kamerát is, hogy ők is lássák, én hogyan látom az ő világukat.

Majuli szigetét a Brahmaputra és leágazásai ölelik körbe és formálják évszázadok óta. Területének nagy része majdnem egész évben víz alatt van. A vízzel való fizikai és szellemi kapcsolat határozza meg a helyiek mindennapjait.
Kamalabari, Majuli, India — 2020
A szárazság ellen alternatív módszerekkel kell küzdeniük a farmereknek. Az éves termés nem kerülhet veszélybe, így eső híján szivattyúkkal próbálják elárasztani a frissen ültetett rizsmezőt.
Kumar Bari, Majuli, India — 2021
A monszun érkeztével a Brahmaputra hirtelen megnövekedett vízhozama elárasztja a partmenti falvakat, hajóba kényszerítve az embereket. A rendszertelenné váló, olykor akár kimaradó monszun időszakok azonban éppúgy megnehezítik a helyiek
életét, mint a kiszámíthatatlan árvízek.
Sumoi Mari, Majuli, India — 2021
Egy Jangnak nevezett körbekerítéses csapdával halásznak a Kherkata folyón, amely a Brahmaputra egyik belső leágazása és az északi oldalon választja el a szigetet a szárazföldtől. A falu családjai ilyenkor összefognak és közösen végzik a kemény
fizikai munkát, majd szétosztják a halakat.
Jengraimukh, Majuli, India — 2020
A folyópart látképe folyamatosan változik. A homokzsákokból épülő gátrendszer lesz hivatott megállítani a talajerózió romboló hatását. Ezidáig több mint 100 km-es szakaszon erősítették meg a Majulit körbeölelő partot. A közelben élő közösségek ilyenkor összefognak és együttes erővel dolgoznak a sziget biztonságáért.
Kumar Gaon, Majuli, India — 2020
A szigetet sújtó talajerózió évtizedek óta pusztítja a partszakaszt, minden évben újrarajzolva a sziget határait. Ahol a folyó élesebben kanyarodva ütközik a partnak, ott szabad szemmel is látszik az erózió és a vízfolyam együttes pusztítása.
Missamora Chapori, Majuli, India — 2021
Arima Das ünnepi ebédet főz családjának és barátaiknak egy újonnan, hordalékból kialakult homokszigeten. A reggeli halászat után egy teljes napot töltenek el együtt: halbőségért imádkoznak a folyó isteneihez, rizst esznek, teát és bivalytejet isznak a
Brahmaputra medrében elterülő apró szemcséjű homokon.
Salmora Chapori, Majuli, India — 2021
A szaporik olyan “ideiglenes” homokszigetek a folyón, amelyek hordalékból alakulnak vagy épp tűnnek el idővel. Az ilyen, újonnan formálódó szigetekre költöznek vissza azok a folyami emberek, akiknek elmosta előző lakóhelyüket a víz. Sumoi Mari Chapori homokos síksága pár éve formálódott újra. Állattartók,
halászok és földművesek kezdték el benépesíteni az egyelőre még terméketlen földdarabot. A Brahmaputra következő árvízeinek hordaléka újra termékennyé teszi majd a talajt, lehetővé téve a helyiek számára a rizstermesztést és állataik legeltetését. A képen Minol gyűjti be hálójából az aznapi fogást az egyik holtágból. Ő egész életében így élt, szimbiózisban a természettel, folyamatosan alkalmazkodva a legszélsőségesebb körülményekhez.
Sumoi Mari Chapori, Majuli, India — 2021
Esküvői rituálé a Kherkata partján. A család női tagjai énekelve
vonulnak le a szent folyóhoz vizet gyűjteni, amellyel később a
vőlegényt mosdatják. A közösségi aktus egyfajta tisztelgés a
folyóban élő szellemek és a víz különleges ereje előtt.
Jengraimukh, Majuli, India — 2021
A helyiek elkezdtek tartósabb építőanyagokból építkezni, hogy
ne vigye el kunyhóikat az árvíz. Ebben a téglagyárban naponta több ezer téglát készítenek el hagyományos módszerekkel.
Nayabazar, Majuli, India — 2021
Gitartha Chamuah és testvérei cipelik haza az agyagégetéshez
szükséges gyékényt, amelyet nemrég gyűjtöttek az ártéren
burjánzó növényzetből.
Salmora, Majuli, India — 2021
A megszokottnál tovább kellett várni az első intenzívebb
esőzésig a tavalyi monszun idején. Ez az éghajlati anomália új
típusú kihívások elé állította a földművelőket és az állattartókat.
Elmondások alapján soha nem tapasztaltak még ennyire kevés
csapadékot, mint ezen a nyáron. A hirtelen jött égi áldás egy
birkanyájat is meglepett, amely egy iskola
teraszán talált menedékre.
Takarchuk, Majuli, India — 2021
A faluból összegyűlt fiatalok segítenek kihúzni egy több száz
kilós uszadékfát újdonsült tulajdonosának. Árvíz idején sok
családnak a fentebbi szakaszokról akár több 100 kilométert
sodródó uszadékfák kihalászása, azok kiszárítása és eladása az
egyetlen bevételi forrása. A művelet egyáltalán nem
veszélytelen, ugyanis az erős sodrásban kell a hajóban
egyensúlyozva kihúzniuk a méretes darabokat a szárazföldre.
Ahato Guri, Majuli, India — 2021
Kalimon Kalita ül házának teraszán, amely a talajerózió
pusztítása miatt ismét nagyon közel került a Brahmaputra
omladozó partjához, alig 30 méterre hömpölyög a víz. A 68 éves
Kalimon tucatszor kényszerült költözni élete során a folyó
térnyerése miatt. Amikor megkérdeztem, hogy hol volt a szülői
háza, akkor a folyó közepe felé mutatott.
Salmora, Majuli, India — 2021
A Doley család parcelláját közös erővel szántják fel a környéken
dolgozó munkások, hogy még az eső érkezte előtt sikerüljön
elültetni a rizspalántákat. A közösség egymást segítve műveli a
termőföldeket, hogy mindenkinek legyen egész évre elegendő
terménye.
Jengrai Chapori, Majuli, India — 2021
Asszámi halászok osztják szét a reggeli halfogást, hogy a
környező falvakban eladhassák.
Salmora, Majuli, India — 2021
Huni Kalita előző házának helyén áll, ahol ma már csak
homokzsákok és uszadékfák szegélyezik a folyópartot.
Kumar Gaon, Majuli, India — 2021

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!