Szöveg: Marharyta Yakovleva Ormotsadze Fotók: Anatolij Sztepanov
Marharyta Yakovleva Ormotsadze hazájában, Ukrajnában, elismert újságíró volt, amíg az orosz invázió menekülésre nem kényszerítette. Mindent hátrahagyva jött el, talán átmenetileg, talán egy új élet kezdeteként, ezt még maga sem tudja. Új munkatársként köszönthetjük őt a viszont.hu csapatában. Első cikkében személyes élményeit osztja meg az olvasókkal. Az illusztrációként szolgáló képek Anatolij Sztepanov munkái, aki jelenleg is Kelet-Ukrajnában van, és életét kockára téve dolgozik azon, hogy megmutassa a világnak a háború valódi arcát.
Ukrán menekült vagyok, az orosz invázió elől menedéket keresve jöttem el Kyivből. Úgy hagytam el a hazámat februárban, mikor az oroszok a lakásom környékét kezdték bombázni, hogy csak egy bőröndöt, a laptopomat és corgi kutyámat, Yenát hoztam magammal.
Odahaza újságíró voltam, többek között a Forbes magazint írtam és szerkesztettem négy évig. Emellett bankoknak is dolgoztam numizmatikai szakértőként, a Nemzeti Bank numizmatikai osztályának munkatársa voltam. Fontos társadalmi ügyem a Világ Igazai: 12 rövid dokumentumfilmet forgattam, interjúkat készítve Igazakkal és túlélőkkel is. (A „Világ Igaza” a legnagyobb izraeli kitüntetés, amelyet azoknak a nem zsidóknak ítélnek oda, akik saját életük kockáztatásával zsidókat mentettek meg önzetlenül a holokauszt idején.)
2021 áprilisában Oroszország csapatokat vezényelt Ukrajna határára. Akkor senki nem hitte, hogy ebből igazi háború lehet. A mindennapok ugyanúgy teltek tovább Ukrajnában, ahogy addig is. Sokan még új vállalkozásokba is belevágtak. 2021 őszén új lapok indultak, decemberben pedig izraeli befektetők egy luxushotelt nyitottak Borispolban.
Aztán szaporodni kezdtek a baljós jelek. Az orosz média hangvétele egyre ijesztőbbé vált. Az Egyesült Államok és Izrael a nagykövetségét Kyivből Lvivbe helyezte át. Az USA hivatalosan is felszólította minden állampolgárát, hogy hagyják el Ukrajna területét. Ám a legbefolyásosabb politikai szakértők azt kommunikálták, hogy mindez csak politikai játszmázás. „Lehetetlen, hogy háború törjön ki” – mondták. Szerettem volna hinni nekik.
2022. február 24-ének reggelén Mara (Maria Alekszejevna) Glagoleva, a Világ Igazai, Alekszij és Tatjána Glagolev lánya hívott fel. A szülei számtalan életet mentettek meg a Holokauszt alatt, és a családjuk kilenc tagját ismerte el a Yad Vashem Világ Igazának.
„Már bombáznak” –mondta Maria Alekszejevna.
Ekkor értettem meg, mik voltak a furcsa hangok, amelyeket az éjszaka folyamán hallottam. Robbanások. Az ukrán légvédelem orosz rakétákra lőtt.
A kormány hadiállapotot hirdetett. Néhány óránként Kijev különböző kerületeiben szirénák szólaltak meg. Az oroszok igyekeztek behatolni a fővárosba. Az egyik éjjel utcai harcok törtek ki a Beresztetszkij utcai metróállomáson, nagyon közel hozzám. Kivittem a kutyát sétálni, és civil ruhás fiatalokat láttam rohamfegyverekkel. Rémisztő volt.
Este 8 és reggel 7 között kijárási tilalom volt, de akadtak napok, amikor 24 órás zárlatot rendeltek el. Ilyenkor kötelező volt bezárni az ablakokat és lekapcsolni a világítást. Ha riasztást hallottunk, el kellett zárni a villanyt, a gázt és a vizet, és az óvóhelyre menni. Az óvóhely a házunk pincéjét vagy a legközelebbi metróállomást jelentette. A pincék hidegek, nyirkosak, és alvásra alkalmatlanok. Ezért sokan nem is mentek oda, hanem inkább a fürdőszobában vagy a folyosón aludtak, mert ott érezték magukat viszonylagos biztonságban.
Az ukrán állambiztonsági szolgálat minden állampolgárnak SMS-eket küldött. Olyasmiket, hogy „ha önre omlik a ház, akkor tegye szabaddá a karját és a lábát, mérje fel a helyzetet, óvatosan mozdítsa el, ami elzárja a szabad mozgás lehetőségét, de anélkül, hogy a romokat tartó elemekhez hozzáér; hívjon segítséget a csöveket kopogtatva, nyújtson magának elsősegélyt”.
A háború első napjaiban a Világ Igazainak próbáltam segíteni: időseknek és a családjuknak. A boltok úgy néztek ki, mint a földönkívüliekről szóló hollywoodi filmekben. A polcok üresen álltak. Egy csomag quinoát és egy doboz trópusi gyümölcslevet találtam csak. Az egyik nap volt banán, így tudtunk néhány kilót venni az Igazaknak és a nagyszüleinknek is.
Felvettem a kapcsolatot a kóser bolttal, és odamentem, hogy kenyeret, húst, tejet, sajtot, salátát és édességet vegyek az Igazaknak. Nem volt egyszerű, mert a raktár a Dnyeper túlpartján van, és minden hidat lezártak, kettőt kivéve. De ezen a két hídon sem lehetett járni este nyolctól reggel hétig. Az emberek órákat álltak sorba az ellenőrző pontokon, hogy átjussanak a túloldalra.
Néhány önkéntessel kocsiba ültünk, és nekiindultunk, hogy segíthessünk az idősebbeknek: Igazaknak és másoknak, akiknek szükségük volt élelmiszerre és gyógyszerekre. A Jerusalem Post még egy cikket is írt arról, hogy egy hős vagyok, aki az életét teszi kockára azért, hogy meglátogassa és támogassa Kyivben a rászoruló időseket.
A háború hatodik napján az oroszok a kijevi tévéadót bombázták Babij Jarnál. ( Itt gyilkoltak meg sok tízezer zsidót a németek a II. világháború idején.) A lakásomban voltam épp, közvetlen közelben. Rettegtem, mikor hallottam, éreztem a robbanásokat. Szörnyű volt. Kimentem az utcára, és láttam, hogy az épület minden ablaka, ami a Babij Jar felé néz, kitört. A Babij Jar parkot törmelék borította, néhány fa gyökerestül fordult ki. „Ne menjen közelebb, halottak is vannak, a bombatalálat áldozatai” – mondták a rendőrök, amikor felmutattam a sajtóigazolványomat.
Néhány nappal a bombázások megkezdése után elmenekülhettem a reménytelen helyzetből, hála az Ukrajnai Zsidó Hitközségek Szövetségének. Buszokkal szállították az embereket előbb Moldovába, aztán Bukarestbe. Civil szervezetek és önkéntesek segítettek minket mindenben, szállást és étkezést biztosítottak – hiszen mindenünket, amink csak volt, otthagytuk Ukrajnában. Bukarestben kértem egy vonatjegyet Budapestre. A vasúti közlekedés minden ukrán állampolgárnak ingyenes. A vonat tömve volt menekültekkel – nők, gyerekek és idősek. Naponta hat ilyen vonatot indítanak Bukarestből Bécsbe és Budapestre. Az emberek aztán tovább utaznak Németországba, Lengyelországba vagy Kanadába, néhányan maradtunk csak Magyarországon.
Amikor a román önkéntesek vizet és narancsot adtak nekem, és megetették a kutyámat, Yenát, sírva fakadtam. Szinte mindenemet, amim csak volt, Kyivben hagytam, így minden egyes narancs egy darabka örömöt is jelentett.
Az állomásokon román önkéntesek és a Vöröskereszt munkatársai ételt, vizet, gyümölcsöt és törlőkendőket adtak az utasoknak. Még kutya- és macskaeledelt is – sok ukrán állampolgár magával hozta a házikedvencét, hogy vele együtt leljen menedékre az EU-ban.
Az első napokat Budapesten barátokkal töltöttem: Hak-Kovács Andreával és Tamással, valamint Kokavecz Katalinnal, akik szállást és reggelit szereztek nekem. Egy darabig Kijevben éltek, így boldogan siettek a segítségemre.
Vizet, gyümölcsöt, törlőkendőket és más szükséges dolgokat vittem a Keleti pályaudvarra, a menekültek sátrához. A Vöröskereszt, a Máltai Szeretetszolgálat és más hasonló szervezetek segédkeznek ott. Ez elképzelhetetlenül fontos. Itt van például a barátom esete, aki a riadó első napján a kisfiával a metróaluljáróba menekült. Szerepelnek azon az azóta legendássá vált képen, ami bejárta a világot: ukrán gyerekek alszanak a metróállomáson. „Mikor a riadót lefújták, nem tértünk már haza, hanem egyenesen a vasútállomásra mentünk” – mesélte. Most már Németországba jutottak, hála a sok segítségnek, amit kaptak. Sokunk szó szerint minden nélkül érkezik meg az EU-ba. Ezért is nagyszerű, hogy minden uniós tagország ingyen, vagy szimbolikus, 3 euros áron ad a menekülteknek vonatjegyet. Budapest főpolgármestere április 15-ig minden ukrán állampolgár számára ingyenessé tette a városi tömegközlekedést is.
Írtam egy Facebook-bejegyzést, amelyben szállást kerestem magamnak és a kutyámnak. Megismerkedtem Torbik Zoltánnal, aki támogatást nyújtott és ő is írt egy posztot hogy segítséget keressen nekem. Családoktól kaptam meghívást, hogy lakjak náluk a kutyámmal. Lehet, hogy Budapesten maradok, remélem, találok itt munkát. El ne felejtsem: Dandoy Gabi is sok mindenben támogatott, és a Keletiben dolgozó önkéntesek: Hajni, Shelly, Tanya.
Hatalmas hálával tartozom barátaimnak: Alekszader Kamotszkijnak, Dafna Dolinkonak, Szergej Rojtnak, Denis Csernisovnak, és mindenki másnak, akik segítettek, támogattak! Nekik köszönhetően Yenával mindketten biztonságban érezhettük magunkat még ezekben az embert próbáló napokban is, és nagyban hozzájárultak, hogy segíthettem a Világ Igazai közül mindazokat, akik Ukrajnában támogatásra szorultak: bevásárlással, a telefonjuk feltöltésével és szükség esetén ügyintézéssel. Budapesten sok segítséget kaptam a zsidó közösségtől, többek között az ukrán Rabbi Yakov dov Blaikh-tól, Mordechai Mayertől, Rabbi Shmuel Raskintól és Batsheva Oberlander rebecintől.
Az első budapesti szombati vacsorát egy chábád házban töltöttem. Több, mint 200 ukrán menekült gyűlt össze. Egy olyan család mellé ültem, akik Irpinből jöttek – ez egy előkelő kisváros Kijev közelében, egy gyönyörű erdő mellett. Sok gazdag ukrán vágyik arra, hogy ott élhessen. Most a háború teljesen elpusztította. A család – nagymama, anya és egy lány – feszültek és csüggedtek voltak, de hála a közösség támogató erejének, a vacsora végére egy kicsit sikerült feloldódniuk.
Budapesten sok ukrán menekült hozzám hasonlóan optimista. A magánkezdeményezéseknek köszönhetően van hol aludnunk és van mit ennünk. Nem folyamodunk menekült státuszért, kivárjuk a nyarat, amikor a reményeink szerint véget ér a háború. Az én történetem sokkal jobban alakult, mint másoké. A lakásom Ukrajnában még megvan. Menekülésem során találkoztam családokkal, akik kevésbé szerencsések. Az ő otthonaikat Harkivban, Irpinben, Mariupolban, Kijevben megsemmisítették az oroszok. Egy bukaresti hotelben találkoztam egy családdal, azeriek Harkivból. A házukat bombatalálat érte, szinte semmi nem maradt belőle, és az egyetlen út számukra, hogy találjanak egy élhető országot, amely befogadja őket.
Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,
- akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
- Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
- itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!
Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!