Csak össze ne firkálja valami hülyegyerek !

Álljatok félre, babakocsi!  – a kiáltásra hat-nyolc ember szinte egyszerre teszi le a festékszórót és az ecsetet, és udvariasan az átjáró fala mellé húzódik, hogy maradjon némi hely a két ház közötti szűk folyosón. Aztán mindenki visszatér ahhoz, amit addig csinált. A kis csapat, aki a budapesti József Attila-lakótelepen két panelház között szorgoskodik, olyan vidáman festeget, hogy senki nem gondolná róluk: jóvátételként végzik a munkát. Pedig ez a helyzet. Még ha egy több hónapig tartó projektmunka lett is a dologból a ferencvárosi önkormányzat támogatásával, és a végeredménynek minden helyi lakó csak örülhet.

A történet több, mint egy éve, 2021 márciusában kezdődött. Ekkor érkezett a kilencedik kerületi Zöld Kakas Líceum központi e-mail címére az alábbi levél:

Tisztelt Titkárság! 

Sajnálattal tapasztaljuk hogy az önök közelében lévő ingatlanokon az utóbbi időben nagyon elszaporodtak a falakra festett graffitik, tag-ek, üzenetek. Régóta sejteni véljük, hogy ezek elszaporodásához intézményük jelenlétének és tevékenységének köze van. 

A mai napon kutyasétáltatás közben, két diákjuk és egy tanáruk beszélgetésének voltam fül- és szemtanúja, a játszótér melletti épület alatti átjáró tövében, ahol a egy lány tanulójuk ecsetelte tanárának, hogy ki melyik graffitit készítette, majd le is fotózta az egyik festést, miközben dicsekedve mesélte tanárának hogy ezt ő készítette. “-Ezt én csináltam! -Melyiket? -A szívet”.

A békés együttélés érdekében az volna a javaslatom, hogy az érintett épületeken próbálják úgy kiélni kreativitásukat a tanulóik, hogy néhány vödör festék és ecset segítségével helyreállítják a magántulajdonok állagát, ezzel elkerülve az általam a diákokról és tanárukról készített fotókkal mellékelt, és tanúvallomásom kíséretében tett feljelentést, valamint a lakóközösség között terjedő ellenszenv további terjedését. 

Érdekeltség esetén nyugodtan keressenek meg, szívesen segítek meghatározni a kérdéses területeket. 

Üdvözlettel, K. K.

Az iskola igazgatója ilyen esetben több dolgot is tehet. Megbüntetheti például a helytelenül viselkedő diákot. Esetleg behívhatja a szüleit, és elmondhatja nekik, hogy neveljék meg rendesen a beste kölköt. Tarthat egy rögtönzött beszédet az összes tanuló színe előtt jóságosan oktató hangon, és elmondhatja, hogy gyerekek, firkálni bizony csúnya dolog. Ezek viszonylag egyszerű, energiatakarékos, és valószínűleg nem túl hatásos módszerek. Vagy választhatja azt az utat, amire a levélíró maga is célzott: segíthet az érintetteknek kitalálni a jóvátétel módját. Ez rengeteg idő és energia, de kikerekedhet belőle valami olyan, aminek a tanulsága sokáig megmarad.

Az iskola környékén lévő lakótelep felemás képet mutat. A sok kis park és játszótér igazán barátságossá teszi, a házak nem nagy, nyomasztóan szürke panelek, hanem négyemeletes, kisebb épületek, köztük zegzugos kis átjárókkal. De tény, ami tény: ezek az átjárók, és sok helyen a házak falai is itt-ott össze vannak firkálva. A környéken több iskola is van, és sokan laknak ott gyerekekkel, így egészen biztos, hogy nem egyetlen elkövető felel a kialakult összképért. Így most, hogy konkrét panasz érkezett, nem sok értelme lett volna nekiállni nyomozni, ki mit rajzolt a falra és mikor. A tettenérés annyiban segített a helyzeten, hogy körülhatárolhatóvá vált egy terület, ami biztos, hogy az adott intézmény legalább egy diákjának keze nyomát viseli. Így született meg az elhatározás: ideje felújítani a levélben említett átjárót, méghozzá a Zöld Kakas diákjainak közreműködésével!

Az iskola egyik alapvető jellemzője a projektszemléletű oktatás, így szinte magától adódott az ötlet: legyen ez egy művészeti projekt! A rajtakapott diák legyen mindenképp aktív részvevője, de csatlakozhasson hozzá bárki más is az iskolából, aki szeretne! Szerencsére akadt olyan tanár az iskolában, aki látott ebben fantáziát, és felkarolta az ügyet. Pinczés József lelkesen vágott bele a projektbe, aztán rá kellett jönnie, hogy ez hatalmas munka.

Abból az egy négyzetméternyi szívecskéből hirtelen rengeteg négyzetméternyi lefestendő felület lett: 3×10 méter hosszú az átjáró fala, és két oldala van – meséli. – Egy ekkora részre nem lehet csak úgy ráereszteni egy csapat gyereket, hogy mindenki rajzoljon, amit akar, mert akkor a végeredmény teljesen kaotikus lesz, és rosszabb állapotba kerül a fal, mint amikor elkezdtük. Nagyon alapos tervezést igényel, hogy tényleg szép legyen.

A péntek délutánokat a Zöld Kakas diákjai vázlatok készítésével töltötték, és lassan kialakult, mi kerüljön az átjáró falára. Az alapötlet az volt, hogy figurális mű legyen, mert a környékbeli lakók valószínűleg jobban örülnek, ha a felkerülő alkotás felismerhetően ábrázol valamit – hiszen a firkákkal is az volt a legfőbb baj, hogy értelmezhetetlenek. A felület nagysága miatt a festékszórós technika adta magát. Csakhogy a graffiti illegális, és rongálásnak minősül. Hogy lehet megoldani, hogy a jóvátétel ne tűnjön ismét károkozásnak? Ezen a ponton egyetlen megoldás adódott. Engedélyt kell rá szerezni. Így az iskola a kilencedik kerületi önkormányzathoz fordult a dilemmával.

Be kell vallanom – tárja szét a kezét Pinczés József – hogy képzőművészként én nem rajongok a graffitiért. Egyszerűen azért, mert kültéri, így az idő előbb-utóbb megeszi a legszebb alkotásokat is. Ezzel együtt, volt, hogy részt vettem ilyen projektekben, és szerencsére van egy jó barátom, akivel régóta dolgozunk együtt, és ő nálam jobban ért ehhez a műfajhoz.

Debreczeni Imre, a Ráday utcai Kispont Galéria vezetője örömmel kapcsolódott a munkába.

Először csak arra kértek, segítsek kiszámolni, mennyi és milyen minőségű festékre lesz szükség. Mikor kiderült, hogy ennek elég komoly költségvonzata van, jött az ötlet: adjunk be egy pályázatot az önkormányzathoz, hátha be tudnak valahogy segíteni! Aztán valahogy itt ragadtam, és a megvalósításban is lett szerepem.

Mire a gyerekek észbe kaptak, már ott tartottak, hogy belekóstolhattak a pályázatírás szépségeibe is: bár nem szó szerint ők készítették el a leadott anyagot, minden részletbe betekintést nyertek, és végigkövették, ahogy az ötleteik hivatalos formát öltenek. Ráadásul közben Imre bevonásával a Zöld Kakas és a Kispont Galéria együttműködő partnerekké váltak. A kis diákcsíny lassan az egész kerületen átívelő projektté alakult, a résztvevők legnagyobb csodálkozására. Innen már nem volt visszaút – bár szerencsére senkinek sem jutott eszébe visszakozni, mindenki alig várta, hogy a sok munkának végre kézzelfogható eredménye legyen.

A pályázat elkészült, 2021 októberében be is adta a kis csapat, és decemberben megérkezett a válasz: az önkormányzat nemcsak, hogy elfogadta a terveket, de a munkához szükséges anyagok és eszközök költségeit is állja. Hiszen egy közterület megszépítésével – szólt az indokolás – az egész kerület lakossága jól jár, és az önkormányzat válláról vesz le terhet, ráadásul közösségépítő szerepe is van.

Ahogy megérkezett a pozitív válasz, felgyorsultak az események – mondja Imre. – Péntek délutánonként a stencileken dolgoztunk a gyerekekkel, amelyeket kivágva és körbefújva készülnek el a megtervezett képek. Eleinte kicsiben dolgoztunk, A/4-es méretben, mert a sokéves hagyományos iskolai rajzoktatásnak hála a gyerekek a máshonnan hozott minták alapján csak rajzlap méretben tudtak gondolkodni. Fokozatosan tágítottuk a nézőpontjukat, míg végül eljutottunk a végleges méretekig. Az utolsó hetekben már nálunk, a galériában dolgoztunk, hogy a hatalmas stencilekkel kényelmesen elférjünk. Aztán mindent kihoztunk ide – mutat körbe az átjáróban – és három napig festettünk.

Miközben beszélgetünk, a környék lakói jönnek-mennek körülöttünk. Néhányan megállnak nézelődni, van, aki szóba is elegyedik a gyerekekkel. A fogadtatás egyértelműen pozitív, nyoma sincs már a neheztelésnek, ami abban a bizonyos e-mailben annak idején megfogalmazódott. Mindenki örül, hogy megszépül a csúnya, összefirkált átjáró. Egy úr leszáll a biciklijéről, és odajön beszélgetni. Kiderül, hogy a helyi önkormányzat képviselője, és azért jött, hogy elmondja: mindent meg fog tenni, hogy a kezdeményezést a későbbiekben kiterjessze, és nem kizárt, hogy a gyerekek más falfelületek megszépítésére is kapnak majd megbízást. A bejelentést örömmel vegyes rémület fogadja: „Jóóóó, de hát még ezzel sem vagyunk kész!”

Két zöldkakasos diák, Lea és Kende gyorsan elhadarja, mi minden kerül a falra.

Először az egészet le kellett festeni fehérre, mert ronda zöld volt, és, ugye, tele volt firkálva. Aztán az megszáradt, és jöttek a hátterek, sok különböző, színes, de van olyan rész is, ami fekete és az ábra lesz rajta színes. Aztán a hátterekre felfújjuk a stencileket. Ezek kivágott lapok, ráragasztjuk a falra, körbefújjuk, aztán levesszük, és ottmarad a kép.  Oda fel felhők jönnek majd, meg az iskola neve, hogy mindenki tudja, hogy mi csináltuk. Csak össze ne firkálja valami hülyegyerek!

Aztán ott is hagynak, mennek vissza festeni. Nem érnek rá beszélgetni, fontosabb dolguk van: egy egész közösségért dolgoznak.

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!