Adamik Zsolt
A kömény olyan, mint Pierre Magnan „Végy egy pint embervért!” című, az Európa Kiadó gondozásában 1984-ben megjelent kötete: akkor is van belőle otthon, ha azt hisszük, hogy nincs. No, de ha ennyire hétköznapi a bizonyos valami, abban csuda nyilván semmi se – aztán tessék, jöttünk máris cáfolni. Csak köményen!
„Miután elegyengette a felszínét/vajon nem szór oda feketeköményt, és nem vet köményt?/Vajon nem vet búzát, kölest és árpát a maga helyére/valamint tönkölyt a szélekre?”
Imígyen szól a Biblia, egészen pontosan az Ézsaiás 28:25-ös passzus – ebből is láthatjuk, hogy a kömény, egyszerűsége ellenére, már-már ponyvaregényes árnyékot vet (lásd Ezékiel 25:17), s lám, már akkor is ismerték, amikor. Tény persze, hogy a Biblia „kömény” alatt nem a mai értelemben vett fűszerköményt (Carum carvi) , hanem annak 1.0-ás változatát, a borsosköményt (Cuminum cyminum) érti, de most semmi kedvünk ilyen apróságokkal fecsérelni az időt: a borsoskömény „átható illatú magváról ismert a leginkább, amelyet a közel-keleti és más országokban is kenyér, sütemény, ragu, sőt, likőr fűszerezésére használnak. A fűszerkömény magva, amelyhez ízben és kinézetre is hasonlít a borsoskömény magva, azóta már jobban elterjedt, mint a borsoskömény, mivel enyhébb az íze, de nagyobb a tápértéke.” – írja a wol.jw.org.
Szóval kömény már akkor volt, amikor még mi se.
Legalábbis a 13. századi Európában éppen mi személyesen tuti nem voltunk, ellenben a 20–50 cm magas, kétnyári növény, melynek gyökere gumós, fehér színű, ehető, édes ízű, aromás, és hasonló a paszternákhoz, ekkor már ott élt és fűszerezett. Délnyugat-Ázsia területéről, illetve a Földközi-tenger partvidékéről származott el hozzánk, és sok kuzinjához (a kaporhoz, az ánizshoz, az édesköményhez, a római köményhez) hasonlóan elsőképp mint gyógynövényt tartották számon. Nem véletlenül: fanyar illatú magjában megtalálható szinte a teljes, a mindennapokhoz szükséges vitamincsokor az A-tól a K-ig. Ásványi anyagokban szintúgy gazdag (nátrium, cink és kálium, vas, kálcium és magnézium). Görcsoldóként és étvágygerjesztőként már a kora középkor óta használják, de torokfájás ellen is javallott a belőle készült tea. A népi gyógyászatban szoptatós anyáknak ajánlják a tejelválasztás fokozására. A már emlegetett jellegzetes illatért pedig az erős méregtelenítő hatásáról ismert karvon, egy vízben nem oldódó vegyület a felelős. Illóolaját, mely antibiotikus sajátságokkal rendelkezik, szájvizekben és bedörzsölőszerekben alkalmazzák.
Még mindig nem győztük meg a tisztelt olvasót, micsoda egy káprázatos fűszerről van szó? Akkor nosza, kis hajónk orrvitorláját fordítsuk Alkohólia felé! A kömény (egy betűre a töménytől – véletlen? Aligha!) ugyanis pálinkák és különféle likőrök alapanyaga is lehet. A „mindenből is alkoholt” alapelvét maximálisan szem előtt tartva a skandinávok már a 15. században kitalálták a tutit. Arrafelé az Aquavit névre hallgató, brutál köptető és kerítésszaggató nem csupán mint kordokumentum, hanem mint a spirituális és a kocsmai élet közötti hártyavékony jégen való egyensúlyért felelő párlat van jelen. Nem tény, de mi valljuk: erről (és a magyar – skandináv vonalról) tanúskodik a falunapokon és mulatós diszkókban a Három deci köménymag című nóta, melyet nem egy honfitársunk kántál a mákony beálltával, lagzik előtt-közben – és után. Vagy csak úgy, napközben.
„A C. carvi az USDA 4-től 10-ig terjedő keménységi zónáiban terem. Az ezeken az övezeteken belüli mérsékelt égövi régiókban, ahol négy évszak van, kétéves, kora tavasszal vetik. Az első évben gyökereket és lombot nevel, majd a szezon végén elpusztul.” Rejtélyes mondatok ezek is, hacsak nincs aranykalászos gazda a családban, dekódolni kell, de a lényeg: termesztése itthon is nemhogy lehetséges, de szinte már mindennapos. Mi magunk is, falusi gyerek lévén, emlékszünk, mikor apánk a köményszüret végén a Téeszbe, a kömény száradásának elősegítése végett kivitt, s ott, abban a fanyar gőzben, egy gereblye segítségével húztuk, vontuk, forgattuk a mázsányi matériát, a kömény izzadásában fürödve meg. Bár abban az időben ránézni sem bírtunk, de tény, hogy hetekig köménymagos leves volt a menü: se nem diétáztunk, se nem fájt a gyomrunk, mégis azt ette az egész család. Ismeretes ugyanis, hogy a KM-levest ilyen esetekben ajánlott fogyasztani. A receptje pedig így szól:
Lisztet kis olajon kezdünk el pirítani, majd hozzáadjuk a köményt, és megvárjuk, hogy kipattogjon. Kipattogott? Nosza, húzzuk le a lábost a tűzről, és adjunk bele némi pirospaprikát, majd vissza az egészet a tűzre, és öntsük fel nyomban vízzel! Ezután készre főzzük, és máris a gyógyulás ( vagy éppen fogyás) útjára léptünk. Örüljünk neki!
Egyes források szerint azonban az öröm és a kömény kifejezések nem mindig jártak párban – van, aki egyenesen a kikosarazást is a kömény számlájára írja. Németországban elvileg szokás volt ugyanis, hogy, ha a kérőből nem kért az ara, kis kosárkában elhelyezett köménnyel küldte el a legényt melegebb égtájra (azaz ezzel mondott nemet). A „miért?” ebben az esetben is nyilván jogos – bár, ha azt vesszük, mi mindenre jó a kömény, akkor gondolhatnók, tán az összetört szívet is kúrálja. Vagy, ahogy egy régi arab mondás tartja: „Megszentelt magja minden betegségből kigyógyít – kivéve a halált”.
Mutasson valaki bármi hasonlót!
Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,
- akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
- Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
- itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!
Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!