Bíró Kriszta
„(…)Azért csak hagyjuk, hogy a szellem emancipálja magát: engedjük, sőt adjunk rá módot, hogy mindenki tanuljon gondolkozni, mert bizony eljön az idő, mikor mindenkinek szüksége leend saját eszére, legyen férfi vagy asszony.” (Jókai Mór, 1848.)
JÓSIKA JÚLIA
Mint nemzedékem megannyi tagja, először én is Kertész Erzsébet ifjúsági regényeiből ismertem meg például Jósika Júlia nevét. A Csipkebolt Brüsszelben rendesen beindította a fantáziámat: szép, okos baronesz tíz évig vár élete szerelmére, aki szintén nemesember, ráadásul sikeres író; vállvetve harcol vele a hazáért, majd tökéletes feleségként száműzetésükben sem veszíti el kedélyét és tenni akarását. Abszolúte nem vettem észre, mennyi fájdalom, lemondás – ugyanakkor hihetetlen bátorság van e romantikus történet mögött. Mondjuk tizenhárom évesen nem is dolga egy embernek mindezt meglátni. Mint ahogyan a huszonhárom éves Podmaniczky Júlia sem sejthette, mi vár rá, amikor beleszeret egy nála tizenkilenc évvel idősebb nős férfiba. Noha abban biztos vagyok, ha látja előre a sorsát, akkor is Jósika Miklóst választotta volna.
Podmanini és aszódi báró Podmaniczky Júlia 1813. április 2-án születik Pesten, Podmaniczky Károly bányatanácsos és Elise von Nostitz-Jänckendorf első gyermekeként. „Apanyelve” a magyar, édesanyja a drezdai államminiszter lánya. Ez a bizonyos államminiszter maga is irodalmár, egy másik lánya, Klotilde Septimia, a kor jeles költőnője. Vagyis Júlia anyanyelve a német. Nyolcan vannak testvérek, öten érik meg a felnőttkort. Igen, többek között Podmaniczky Frigyes, „Budapest vőlegénye” az egyik öccse. Az akkori legkorszerűbb nevelést kapja, több oktatója később az Akadémia tagjává lesz. Már kislányként „firkálgat”, amit egyrészt bátorít a környezete, másrészt ő maga nagyon élvez. Arisztokrata szokásoknak megfelelően nevelőnők, fräulein és gouvernante terelgetik a kislányt, mégis szoros az érzelmi kötelék szülők és gyerekeik között. Élete alkonyán Podmaniczky Frigyes így ír:
„A gyermek nevelésének irányát illetőleg teljes egyetértés létezett szülőim között, mindketten azt tartották, hogy annak kedélyét kell elsősorban nevelni, s erre leghathatósabb módnak az ígérkezett, hogy megkedveltetik vele a családi életet, ha annak fenséges költészete ihleti meg először a gyermek viaszpuha kedélyét. Emellett azonban puritán szigort gyakoroltak szorgalmunk s magunkviselete fölött.”
1833-ban meghal Podmaniczky Károly. Nehéz anyagi és családi viszonyokat hagy maga után. Özvegye, aki nem bírja a magyar nyelvet, küzdelmesen boldogul új helyzetében. Júlia húszéves, legkisebb testvére négy. Neki báloznia, partit fognia kellene. Ehhez képest a család visszaköltözik Aszódra, a fiúgyerekeket internátusba küldik. Úgy tetszik, a közfelfogással ellentétben sem az eladósorba került lány, sem az anyja nem harcol egy házasságért. Naplója nem maradt hátra Júliának, de későbbi viselkedését figyelembe véve valószínűleg nem vágyott érdekházasságra egy ismeretlen ember mellett. Hiszen ekkoriban nemigen fektettek súlyt arra, hogy a leendő házasfelek valóban megismerjék egymást. Mindevvel együtt özvegy Podmaniczkyné fenntartja pesti lakásukat, be is járnak, főleg az úgynevezett szezonban, a téli hónapokban.
Júlia a források szerint 1836-ban ismerkedik meg báró Jósika Miklóssal, aki kis túlzással az apja lehetne. 1836 nevezetes év Jósika életében, ekkor jelenik meg Abafi című regénye, ami a modern magyar történelmi regény origója. Jósikának négy imádott gyereke és egy hisztérikus felesége van, akivel gyakorlatilag nem él együtt. Nem tudni, pontosan mikor kezdődik Júlia és Jósika szerelme, az biztos, 1839-ben már régóta leveleznek. Ebben az évben fogadnak egymásnak jegyességet, ami voltaképpen világbotrány, hiszen Jósika Miklósnak aligha van reménye kiszabadulni szerencsétlen házasságából. Egyrészt a válás szinte kivitelezhetetlen a római katolikus vallásúaknak, másrészt Kállay Erzsébet, Jósika neje, újabb és újabb akadályokat gördít az eljárás elébe. Nyolc évig vár Júlia a férfira, ami elég gyötrelmes lehet számára. Nem csupán a beteljesületlenség gyötrelmes, hanem az is, ahogyan az arisztokrata társaság, sőt, az egész társadalom viszonyul kettejük helyzetéhez. Podmaniczky Júlia egyre inkább sérült áru a házassági piacon, mert nem elég, hogy bőven túlhaladta a korban megszokott házasodási életkort, de ha Jósika nem tud elválni és elhagyja őt, akkor Júlia örök időkre megvetett és kikacagott státuszban él majd, holtáig magányosan.
A család, de legalábbis az anya, megpróbálja eltéríteni Júliát ettől a kilátástalan szerelemtől. Nem erőszakkal, csak rábeszéléssel. Nem sikerül. Ez a két ember igazán és valóban összetartozik. Végül Jósika felesége belátja, vagy megunja az egészet. Vagyoni igényei kielégíttetnek. 1847 tavaszán a házasfelek áttérnek a református vallásra, szeptemberben kimondják a válást. (Zárójeles megjegyzés, a képmutatásra kényszerített hit apoteózisa: Jósika neje ezen év novemberében visszatér a katolikus egyház kebelébe, mihelyst törvényerőre emelkedik a bontó végzés.)
Júlia és Jósika 1847. augusztus 25-én házasodnak össze. A pár a férj erdélyi birtokára költözik, Szurdokra. Boldogok, de nem gondtalanok, fél éven át. Jósika báró eddig is tevékenyen vett részt a meglehetősen nyugtalan közéletben, 1847-48 fordulóján pedig szinte már tapinthatóan robbanás előtti a hangulat. A forradalom kitörése véget vet idilljüknek, egész addigi megszokott életüknek.
Maga Jósika is vall erről, a kortársak is így emlékeznek: a báró félénk természetű, szerény, akinek nehezére esik bármiféle nyilvános szereplés. Ennek ellenére, vagy evvel együtt, gondolkodásmódja és tisztessége nem engedi, hogy távol tartsa magát az eseményektől. Részt vesz az országgyűlés munkájában, később az Országos Honvédelmi Bizottmány tagja lesz. Kossuth kormányzósága idején a kegyelmezési legfőbb törvényszék tagja. Júlia nem az úriasszonyok mintáit követi, férjével tart mindenhová a szabadságharc alatt, és hát, nem hintóban utazgatnak, cselédektől körülvéve. Amikor 1848 decemberében a kormány kiürítteti a fővárost és Debrecenbe teszi át székhelyét, Júlia a szó szoros értelmében egy szál ruhában indul Jósika után. A világosi fegyverletételt követően elmenekülnek az országból, de nem együtt: Jósika attól tart, ketten nagyobb feltűnést jelentenének a hajtóvadászatra induló Habsburg-rendőrség számára. Álruhában, elmaszkírozva, olykor gyalog jutnak el külön-külön Lipcsébe, majd onnan már kettesben Drezdába. Abban reménykednek, Júlia befolyásos rokonai segítenek nekik elrejtőzni. Kapcsolataiknak köszönhetően Jósika Drezdában kap útlevelet: az okmányban Nikolaus Winkler néven szerepel, aki nejével utazgat Európában. Valójában a titkosrendőrség tökéletesen tisztában van azzal, kit rejt az álnév. Éppen ezért 1850-ben Brüsszelbe települnek. Mindeközben Jósika Miklóst Haynau vésztörvényszéke kötél általi halálra ítéli, „in effigie” hajtják végre az akasztást az Újépület udvarán.
Ott állnak egy teljesen idegen városban, pénz és bárminemű remény nélkül, teljes elszigeteltségben. Júlia 38 éves, Jósika 57. Jósika apatikus állapotban, mai szemmel nézve súlyosan depressziós. A szerény házban, amit sikerül kibérelniük, naphosszat bámul maga elé tétlenül. És ekkor Júlia úgy dönt, nem hagyja magát. Sem a kínkeservvel elért magánéleti boldogságot, sem a szabadságot. Elkezdi németre fordítani férje könyveit, házal velük a legkülönfélébb kiadóknál. Még azt is eléri, hogy kiadják magyar nyelvterületen, igaz, a cenzúra miatt Jósika neve nem szerepelhet a címlapon, mint szerzőé. De legalább van némi bevételük.
Nem sejtem, hogyan jut végül Júlia arra az elhatározásra; csipkekereskedést nyit. A tény, hogy egy arisztokrata hölgy belép az üzleti életbe, önmagában szenzáció. Hogyne, más hölgyek is irányítanak jövedelmező cégeket – a kecses kis szekreterük mellől. Júlia azonban beáll a pult mögé, személyesen vezeti apró boltját a Rue de la Madeleine-en. Az utca megvan, majdnem ugyanúgy néz ki, mint 1852-ben. Júlia finoman szólva sem naiv: kihasználja a helyzetet. Eleinte főleg azok nyitnak be hozzá, akik nem annyira csipkét venni, inkább a bárónét az áruja között megtekinteni vágynak, mint valami oda nem illő exkluzív porcelánt a moslékosbödön mellett. Júlia kiváló üzletasszonynak bizonyul, egyre csak gyűjti a pénzt, amiből 1856-ban telket vesz Brüsszel belvárosában, 1859-ben elegáns házat építtet rá. Ez a Rue de la Commune-i épület ma is áll, fájdalom, meglehetősen elhanyagolt állapotban.
Mindeközben Júliából az első magyar külföldi tudósító válik, Pesten. Ó, nem jöhet haza, erről talán nem is álmodik. Viszont az üzlet és a letargikus férj karbantartása mellett elkezd úgynevezett „beszélyeket” írni. És bizony úgy gondolom, meglehetősen pragmatikus okokból: pénzt akar keresni. Nincsenek hagymázas parnasszusi ideái. Leginkább a Nővilág című lapba dolgozik, aminek ekkoriban Vajda János a főszerkesztője. Hihetetlen energiával működik, van olyan lapszám, amelyben tizenkét írása jelenik meg. A legváltozatosabb témákban alkot. Például beszámol a pesti közönségnek a brüsszeli szokásokról. Ír a kialakulófélben lévő játszóterekről, ami akkor meglehetősen új kezdeményezés. Ír jeles eseményekről, ünnepekről, főúri figurákról. Ír divatról, némi finoman csepegtetett vitriollal – ő maga nem egy grande dame, nem is óhajt azzá válni. Íme, egy 1857. január 8-án kelt „Eredeti divattudósítás” részlete:
„Kedves barátném! Felszólitásodra, hogy a külföldi, s főleg a párisi legujabb divatról, s minden e közbe vágó találmányok-, szokások- és ujitásokról minél gyakrabban tudósitsalak, e sorokkal felelek. Vajjon sikerülend-e a divatnak, – e leghatalmasabb királynénak, kinek parancsai előtt mindenki meghajol, – hű tolmácsa lenni, minden szeszélyét fejtegetni, minden titkait fölfedezni, csak tapasztalás tanusitandja. Addig is légy engedékeny szegény barátnéd iránt, ki semmit el nem mulasztand, hogy várakozásodnak megfelelhessen.
És most dologhoz; mert nincs veszteni való időnk. A tél beállt, meleg felsőöltönyről, téli kalapról, játékszinbevaló választékos köpenykéről, s nem sokára báli köntösökről is gondoskodnod kell; tehát kezdjük meg szemlénket a téli felsőöltönyökkel, bundákkal és kalapokkal, mivel ezek a legszükségesebbek és legsürgetőbbek.”
Alábbit azért idézem, mert nagy gyönyörűség az akkori nyelvet megízlelni. Júlia iróniája szintén figyelemre méltó. 1859 :
„A finom rizsszalmakalap jobb oldalán sűrű rózsaszín, lefüggő toll képezte az ékítést, rózsaszín függönykével és kötőszalagokkal. A belső fodrozatban is tollból állt az ékítés.”
U. I. Ha ezután szokott társadalmi czikkeim egyike helyett — folyton a divat szeszélyeivel mulattatlak — ne vedd rosz néven, mert azért koronkint — komolyabb is leszek majd a körülményekhez képest.”
Ír szépirodalmat is, egyik novella-füzérében egy kutya bőrébe bújva, az ő szemszögéből beszél rabságról és szabadságról, „Egy ölebecske magán beszédei” címen. Legfőbb feladatának a magyar társadalom felrázását tekinti abból az apátiából, ami a forradalom után telepedett rá. Ugyanekkor francia nyelven teszi közzé magyar írók műveinek részleteit, hogy fenntartsa Európa együttérzését az elbukott magyar üggyel. Felkérésre ír könyvet Pályavezető címmel „a világbalépő fiatal leányok számára”, bár ez a munka nemigen van ínyére: „ a kedves erkölcs (…) nagyon untat. (…) Szívből örülök, hogy kinőttem a pórázt, ha az emancipáció sokba is került nekem.”
Időközben Jósika Miklós kilábal a lelki szakadékból, büszke a feleségére, ő maga is újra termékeny íróvá lesz. Kevés fennmaradt magánéleti írásaiból kitüntetetten megható az a széljegyzet, amit egy, a még reménytelennek tartott szerelmük idején kelt Júlia-levélhez fűz:
„br. Podmaniczky Julia, Jósika Miklósné, nejemnek egy leánykori levélkéje. 9 évi páratlan boldogságu házasság után írom e sorokat, emlékűl azon angyalnak, ki érettem a megszokott kényelmet feláldozván, nemcsak a forradalomnak, olykor életveszélylyel járó viszontagsága közben pillanatig sem távozott oldalom mellől, hanem a számkivetést is megosztja velem, s a ki ritka hűségének, folytonosan derült kedélyének s gyakorlati ügyességének köszönhetem főleg boldogságomat s a kényelmet, melyet élvezek. Jósika Miklós, Brüssel, 1855 okt. 9.”
1859-ben költöznek be az új házba, ami végre valódi otthon. Reputációjuk kielégítő, a városban majdnem mindenki tudja, kicsoda „Baron Zsózsika” és nagyra becsült neje. Kezdenek enyhülni a magyarországi viszonyok, rokonok és barátok látogatják őket; a helyzet több mint reményt keltő. Csakhogy Brüsszel egyre drágább, az ő jövedelmeik viszont erősen megcsappannak. Jósika egészsége is megrendül. Orvosai tanácsára 1864-ben Drezdába költözik, az ottani klíma talán nem olyan gyilkos, mint a nedves és hideg Brüsszelé. Júlia természetesen követi férjét, elhagy mindent, amit megteremtett a száműzetésben. Egy évig lehetnek még együtt, Jósika 1865-ben meghal. Halálát követően Júlia pár hétig Magyarországon, az aszódi kastélyban időz, de esze ágában sincs repatriálni. Kielégítő anyagi körülmények között él még huszonnyolc évig rokonainál, Drezdában. Az írást elhagyja, pontosabban nem publikál. Hogy ír-e még, csak úgy a fióknak, nem tudom. Szerintem igen. Jó volna olvasni. 1893-ban hal meg, férje mellé temetik a drezdai temetőben.
Jósika születésének 100. évfordulóján báró Jósika Samu, az unokaöcs, Kolozsvárra, a Házsongárdi temetőbe hozatja a két koporsót. Vasárnapi Ujság, 1895.:
„(…) báró Jósika Miklós nagy regényírónknak és nejének, báró Podmaniczky Júliának földi maradványait egész csöndben haza hozatta a drezdai temetőből, hol addig nyugodtak, s méltó módon a kolozsvári sírkertben takaríttatta el.”
Senki nem emlékszik rájuk. Jósika talán tétel az egyetemen, unott mussz bölcsész-hallgatók számára. Júlia eltűnt, bár nagy örömmel találtam rá az interneten, hogy fájnsmekker gyűjtők megvehetnék három könyvét is, ha akarnák. A három könyv címe: Éva, Pályavezető, Az élet esélyei.
/Köszönet Akóts Klárának és Tunyogi Lászlónak a brüsszeli képekért./
Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,
- akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
- Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
- itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!
Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!