A sólet-kéj Kádártól Orbánig

Dési János

Ha akadnak Pesten legendás helyek, akkor a Kádár mindenképpen ilyen. Mióta bezárt, azóta még többen emlékeznek rá, hogy ők is jártak ide, ültek a kockás abroszos asztalnál, ettek vadast vagy éppen sóletet, maceszgombóc levest kanalaztak. Összefutottak itt Honthy Hannával vagy Marcello Mastroiannival, Kézdy Györggyel, Andy Vajnával, Sas Józsival, Böjte Jóskával vagy Berecz Annával. Hagytak borravalót az asztalon Katikának és a kijáratnál ülő Orbán úrnak fizettek.

A Klauzál téri kifőzde nevezetes pontja volt a városnak már életében is. Jártak ide turisták nagy számban, hírességek, mert ők egymás társaságát kedvelik; és persze környékbeliek, itt lakók és dolgozók. (Mi például a késő nyolcvanas években a New York palotai szerkesztőségből ugrottunk át és valahányszor szorítottak nekünk helyet, pedig itt mindig mindenki törzsvendég volt.) Az évek során a „Kádár” híre csak erősödött – ami persze okozott csalódást időnként azoknak, akik valami nagy kulináris élvezetre vágytak. A koszt persze nem volt rossz sosem, de az ilyesmire mondjuk, hogy „házias”. Nem fogyókúrásoknak való vidék ez, bár akik ide jártak, nem is feltétlenül a franciás kifinomultságra vágytak. Nehéz bevallani, de ettünk itt, hmm, kevésbé sikerült étket is, de pszt, mert ilyesmit társaságban szóbahozni sem illik. A Kádárért illett rajongani, a pejsliért – zsemlegombóccal, a karalábé főzelékért, a pacalért, a rántott velőért vagy a körömpörköltért. Szombatonként sorba kellett állni a sóletért, persze libacombbal.

Ha már sólet:

“Sólet, ékes égi szikra,
Elysium lánya, te
Zengené a Schiller óda,
ízlelt volna sóletet csak.
Istenek mannája, sólet,
melynek főzésére Mózest
hajdan maga a Jóisten
oktatta Sinai hegyén…
Sólet, a valódi kóser
isteni ambrózia,
Paradicsom kéj-kalácsa”

Heinrich Heine Sabbath hercegnő című verse, Molnár Imre fordítása

De a Kádár igazi ereje nem a konyhájában rejlett, hanem az állandóságában. Olybá tűnt az egész, mintha itt évtizedek óta semmi sem változna. Úgy látszik, az állandóság egy piaci rés – trendi lett a hely éppen attól, mert minden akart lenni, csak trendi nem. Az utolsó pillanatokig például írógéppel, indigóval írták az étlapot. Az asztalokon szikvizes palack állt és az ital a málnaszörp. (Szereti is minden törp.)

A hely a Kádár nevet – a Kádár korszak kezdetén, 1957-ben – Kádár Béla (1901-1980) vendéglős után kapta, aki megalapította ezt a vendéglátóipari üzemegységet. Kétségtelen, azokban az években ez lehetett a legnépszerűbb Kádár az országban. Aztán hosszú ideig Garami Tibor vezette, az utolsó évtizedekben pedig Orbán Sándor. Bár nevekkel nem viccelünk, de így ível a Kádár története Kádártól – Orbánig.

A kádári történet tipikus kádári történet. Béla a közeli Józsefvárosból származik, édesapjának csehója működött a Mátyás tér 16. alatt. Szerény kifőzde és kevésbé szerény söntés. Béla túlélve a munkaszolgálatot folytatta apja hivatását. A háború után a szintén ezen a környéken működő zseniális Kispipa tulajdonosa volt (Aubel úr, Rosenstein úr és Seres Rezső). Bár akkoriban kávézónak nevezték, az 1948-as telefonkönyvben még így szerepel: „Kádár Béla, kávézó, Akácfa utca 38.” És a száma 226-270.

Az ötvenes évek elején a Kispipát államosították, és Kádár Béla mintegy kárpótlásul kapta az egykori kis nyomda helyét, hogy na, nagyokos, ebből csinálj valamit. Kezdetben leginkább sóletet csinált, meglehetősen szerény körülmények között. Felesége, Erzsike főzött továbbra is, s a Kispipa közönségének egy része hamar átszokott ide. Később állítólag cigány, zsidó, székely és magyar ételekkel rukkolt elő – nem is csoda a gyors siker.

Voltak persze megingások, csődök is később. Két bukás után Garami Tibor vette át hosszú időre a helyet. Az ő felesége, Wekli Edit is sokáig főzött itt. Később kollégájuk, Orbán Sándor lett a tulaj.

Orbán Sándor – akit barátai és tisztelői nemes egyszerűséggel csak „Pörköltpápának” neveznek – egyébként a legendás „Csáky bácsinál” tanulta a szakmát a Royalban. (Csáky Sándor többek között A XX. század szakácsművészete című alapmű szerzőjeként ismert.) Orbán később a keszthelyi Helikon séfje is volt, aztán Nagyszálló, Hilton, Fórum, Gundel, Alabárdos – csillogó-villogó helyek. Sőt, a Ligetben felállított Sörsátor is az ő nevéhez fűződik. (Ah, de sokat vittem ide babakocsiban jó levegőre kisgyermekeimet! Míg a dedek a babakocsiban szellőztek, addig én a sör-virsli összeállításokat próbálgattam, nagy sikerrel).

Rab László egy, a kivégzett Népszabadságban megjelent cikkében így írta le a helyet: „Legújabb sikereit azzal éri el, hogy egyszerűen és rendesen megfőzi a húslevest, elkészíti a székelykáposztát. Az állandó ételek mellett (húsleves, főtt marha, pörkölt, rántott hús, libacomb) napi ajánlattal áll elő, a friss étel tehát itt is nyerő.”

A magyar kocsmák, kisvendéglők és törzshelyeknek való intézmények jó ismerője, Megyesi Gusztáv barátunk jó tíz éve a Hócipőben így kezdi a beszámolóját: „A Klauzál téri zsidó étteremben két Usztics Mátyás-kép is lóg a falon, ám egyik alatt sincs hely.
Ez itt a Kádár étkezde vagy vendéglő, pontosabban egyik sem, hanem kifőzde a javából, de erre még visszatérünk. Szombat délben érkezünk, illetve épp az a baj, hogy nem pont délben, hanem rá egy órával, amikor már nincs egyetlen üres asztal sem. Úgy érezzük magunkat kint, az utcán toporogva, mint a hetvenes években Prágában ebédidőben, amikor két órát is várni kellett hasonló étkezdék előtt, hogy végre az ember sertéskarajos, káposztás knédlihez jusson.”

Megyesi kétség nélkül „zsidó étteremnek” nevezi – bár később pontosít, hogy kifőzde. De hát mitől lenne zsidó ez a hely? A konyha? Ahol vadasmarha tejföllel van eltréflizve, és disznóhús is akad? A sólet miatt? De hát attól még nem lesz zsidó egy hely, ahogy a maceszgombóc levestől sem. A vendégektől? A személyzettől? Kétségtelen, Kádár Béla ma a Kozma utcai zsidó temetőben nyugszik. És? Talán a hely szelleme, amelyik itt a Klauzál tér fölött lebeg, hogy néha leszálljon és megpihenjen a montenegrói, az indiai, az olasz és a török vendéglő tőszomszédságában, hogy aztán felhajtson egy ír viszkit a sarki Kisüzemben?

Na jó, Megyesinek is feltűnt az ellentmondás, mert így folytatja: „Zsidó konyhának mondják, ám ennek igazából semmi értelme nincsen, a jelzőt a megszokás tartja életben, meg nyilván az a történelmi tény, hogy a Kádár a pesti gettó helyén áll. Ha azt vesszük, hogy minden szombaton, s esetenként pénteken is sóletet adnak fel tetszés szerint főtt tojással, libacombbal, vagy ha a vendég úgy óhajtja, főtt tarjával, ami ugyebár tréfli, akkor a sólet okán van ilyen jellege. Ám a konyha nem kóser, másrészt a sólet sem a klasszikus módon, a pék kemencéjében egész éjjel sülve, érve, párolódva készül, hanem lábasban, majd tepsiben.”

A Kádárban szokások működtek. A nejlonnal védett kockás asztaloknál összeültették a vendégeket, ha nem volt elég hely. És ebédidőben sosem volt, talán ha három tucat ember fért be egyszerre. Szóda az asztalon, aki kólát kér, azt kicsit mesügének nézik. Fizetni bemondás alapján a kijáratnál ülő, fehér köpenyes Orbán úrnál kell, aki nem fogad el borravalót: azt az évtizedek óta ott dolgozó felszolgálóknak – Katika, aki a hírek szerint a híres birkózó Bárdosi Sándor édesanyja – kell adni.

A Gundelban a pénzedért lehetsz valaki. Itt viszont valaki lehetsz, ha rendszeresen lejársz. Ha hírességnek számítasz, azaz a szomszéd asztaltól átbámulnak rád, akkor előbb-utóbb fénykép formájában a falra kerülhetsz.

De addig is zárásként egy borhabos aranygaluska.

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!