Fotó: Bánkuti András Képszerkesztő Bielik István Szöveg: Dési János

Bánkuti András évtizedek óta készülő képei egy csodás világot mutatnak be. A balettét. Ráadásul az egyik legsikeresebb társulat munkáját, működését ismerhetjük meg: a legendás Győri Balettét. Láthatjuk a légies szépséget és azt a földhözragadt kínlódást, amivel ennek a látványnak a megteremtése jár.

Nem túl eredeti a felismerésem, tudom. De a balett az mozgás és zene. Egy fényképen két dolog biztos nincsen: mozgás és zene.

Már miért ne tudnád ábrázolni a mozgást egy fotón? Éppen az a lényege a képnek, hogy kimerevít egy fontos mozdulatot, miközben a valóságban vagy akár egy mozgófilmen minden megy tovább, talán úgy, hogy észre sem veszed. A legszebb, a legérdekesebb pillanatokat lehet megmutatni. Valóban, ez nem mindig sikerül, de mégiscsak ez a cél. Olyasmit tudsz megfogni, amit a koreográfus megálmodott. És ha ezt jól kapod el, akkor kész is egy érdekes kép.

Nemcsak táncosokat fényképezel, hanem sokszor muzsikusokat is.

Solti Györgytől Leonard Bernsteinen át, Kocsis Zoltánig valóban jópár jelentős zenészt fényképeztem. Ahogy politikai eseményeket is gyakran.

Azt nem kérdezem, hogy a politikát szereted-e, de ezek szerint a zenét igen.

A zenét is szeretem, a balettet is szeretem. Néha a politikai dolgokat is szeretem fényképezni. Például 1989-ben, a rendszerváltást, ami meghatározó volt nemcsak a magyar politikában, hanem az európaiban is. Ráadásul a magyar sajtó aranykora is akkorra tehető. Kinyílt a világ. A berlini fal bontásánál legalább tíz magyar fotóriporterrel dolgoztam együtt. Vagy a határnyitás. De Prágában is jártam azon az 1989-es augusztus 21-én, amikor több tüntetőt, köztük magyar politikust és újságírókat is letartóztattak. Aztán Ceaușescu  utolsó kongresszusa Bukarestben. Ahol úgy éltették, ahogy a diktátorokat szokták. Néha megint látunk ilyesmit itt-ott… Aztán hat hét múlva kivégezték.

Igen, ha hétfőn ünnepelnek, nem jelenti azt, hogy kedden még életben vagy.

Valóban.

De vissza ezekhez a képekhez! Mikor elkezdted fényképezni a Győri Balettet, még nem lehetett tudni, hogy ez egy világsikerű társulat lesz.

Már amikor indult az együttes, nagyon sokan dicsérték. És ha valamit mindenki dicsér, akkor az nekem egy kicsit rögtön gyanús. Aztán mégiscsak megnéztem az előadásukat talán 1979-ben a pesti Vígszínházban és láttam, hogy nagyon-nagyon jók. Le kell fényképeznem. Csak valahogy másként, mint a többi fotósnak – gondoltam. Akkor még igen fiatal voltam.

Mindannyian.

Nemcsak a táncot, magát az előadást kell megmutatnom, hanem azt is, hogy miként készül egy-egy darab. A kulisszák mögé kell bejutni, az öltözőkbe. Az együttes tagjainak a többségével egyidősek voltunk, így könnyebben ment a barátkozás. És az együttest vezető Markó Ivánt is sikerült meggyőznöm arról, hogy nem adok ki olyan képet, amit ő ne látott volna. Félt attól, hogyha beenged próbára, akkor én csinálok néhány nagyon jó képet, csak azon valami nem fog stimmelni az ő szempontjaik szerint. Úgyhogy megbeszéltük, hogy megmutatom neki a képeket. Aztán egy idő után már nem is kérte, mert tudta, hogy nincs köztük olyan, ami kompromittáló lehetne.

Te itt egész életpályákat fényképeztél végig.

Sok-sok életpályát. Mert a balett-táncosok, mint a pillangók: nagyon szépek, rettentő dekoratívak. De táncosként nagyon rövid a pályájuk. 35-36 éves korukra már kevesen táncolnak. Elhasználódik a test, ez hihetetlen kemény munka. A néző annyit lát, hogy szép fiatalok táncolnak. Taps, virágcsokrok, beutazzák a fél világot. De az, hogy ez milyen kemény munka, azt nem látják. Ezért örültem, hogy ezt meg tudom mutatni, amihez az is kellett, hogy beengedjenek az öltözőjükbe, akármilyen fáradtak, és ott lehessek a próbákon is. Sokat köszönhetek a táncosoknak és az igazgatóknak: Markó Ivánnak, Kiss Jánosnak és Velekei Lászlónak.

Tulajdonképpen te vagy a legrégibb aktív tagja a társulatnak.

Afféle külső tagként valóban. Nagyon élvezem még mindig ezt a munkát. Érdekes látni azt az elszántságot, táncszeretetet, de mondhatom úgy is, hogy munkamániát, ami jellemzi őket. S ez nem változott az évtizedek során.

Viszont volt egy nagy technológiai változás a fényképezésben, a filmről a digitális korba jutottunk. Most megnyomod a gombot, készül száz kép, és az egyik csak jó lesz.

A legjobb pillanatot így is, úgy is el kell kapni, teljesen mindegy, hogy digitálisan vagy filmre dolgozol. Végig kell gondolnod, mit akarsz megmutatni, azt hogyan tudod lefényképezni. És ehhez természetesen az is kell, hogy együttműködjenek veled, akkor is, ha hullafáradtak.

A táncosoknak is fontos talán, hogy ebből a gyorsan eltűnő világból meg tudjanak majd valamit mutatni az unokájuknak.

Igen, jó, hogy valami megmarad. A Győri Balettről két album is megjelent. Az egyiket én fényképeztem, a másiknak a képszerkesztője voltam. És máshol is maradnak meg jó pillanatok. A Győri Balett beengedte magához a híres Győri Fotóklub érdeklődő tagjait is fényképezni. Több fotós biztos, hogy több jó képet tud készíteni. A mi kreativitásunk is így adódik össze. Így aztán nagyon szép dolgok maradhatnak meg.

Bánkuti András képei június 28-ig tekinthetőek meg a sárvári Vár Galériában

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!