Feltalálták a mozit, máris imádták – A legszebb sztár persze, magyar volt

Magyar némafilm sztárok Amerikában. Bánky Vilma és Rudoplh Valentino a Sejk fiában. Az első nagy sikerek egyike

Deutsch Andor

Egy Atmos hangtechnikájú mozi (Magyarországon is van belőle már vagy öt) maximum kb. négyszáz hangszórót használ, amelyeket nemcsak a teremben körbe, hanem a plafonba is beépítenek. Beszippantja a nézőt, és mintha csak azért találták volna ki, hogy a lehető legélesebb kontrasztot nyújtsa a mozi első aranykorával: amikor még némák voltak a filmek. És mégis nagyszerűek.

A mozinak születése után legfeljebb harminc évre volt szüksége ahhoz, hogy megszólalásig olyan legyen, mint most. És ez az első harminc néma év majdnem olyan izgalmas és fordulatos volt, mint amikor szélesvásznú dinoszauruszok üldözik az embert, vagy IMAX bérgyilkosokkal kénytelen együtt utazni egy robogó vonaton. Íme, nagyjából ezek voltak a történet legfontosabb fordulatai:

A sztori 1891-ben kezdődött (a főszerepben Edison és Lumiére-ék meg a mozdony, amely szembepöfögött); az első beszélős filmet (korabeli kifejezéssel: „talkie”-t) pedig 1927-ben mutatták be: ez volt A jazzénekes, amely még csak részben teljesítette a hangosfilm feltételeit, de az egy évvel később bemutatott New York fényei már az egész estét betöltötte, az elejétől a végéig a képpel szinkronban futó hanggal rendelkezett, és 23 ezer dolláros gyártási költéségéhez képest egymillió dolláros bevételt hozott. Nem véletlen, hogy producere, Jack Warner később már úgy emlékezett, hogy az ő újítása került bele a filmtörténetbe. Pedig valójában – vagy hát: más visszaemlékezők szerint – az eredetileg fele ilyen hosszúra szánt szkeccsfilm azért nőhetett mozifilm hosszúságúra, mert a Warner testvérek Európába utaztak: A jazzénekes premierjét intézték, és a stáb így önhatalmúlag megnövelhette a film hosszát. Amerikába visszatérve, Jack Warner mindenkit kirúgott, és nekilátott, hogy az elkészült művet visszavágja tervezett hosszára. Egy vetítés azonban váratlan sikert aratott, amire ő meggondolta magát. A kirúgottakat nem vette vissza, de a filmet teljes hosszában kezdte forgalmazni. És csodák csodája, a mozik előtt hosszú sorok gyűltek, azóta a film első kópiáját a Kongresszusi Könyvtár széfjében őrzik, és 1929-ben már kizárólag hangosfilm készült Amerikában. Egy stikában forgatott közepes krimi lezárt egy korszakot.

Addigra több mint tízezer némafilm készült – kb. a huszonöt százalékuk maradt meg.

A jazzénekes plakátja

Edison cinetoscope-ja, a mozi evolúciójának e fontos láncszeme még magányos nézelődést biztosított: egy kis lukon keresztül lehetett bekukucskálni a ládába, amelyben perforált celluloidtekercs futott egy villanykörte előtt, és direkt e célra forgatott jelenteket tartalmazott. A ládika népszerűvé vált, és egyre több szállodahallban, vurstliban, sőt, kifejezetten e célra épített szórakozóhelyen működött. Utóbbi helyeken hosszú sorban álltak egymás mellett, és 25 cent befizetése után mindenki a maga szórakozására, külön nézhette a pörgő képeket. Edison egy asszisztense (a visszaemlékezések szerint Európából érkezett elsőgenerációs bevándorló) vetette fel először, hogy a sok kis ládát egyesíthetnék, és a sok néző ugyanazt a kivetített képet figyelhetné. Edison kinevette az ötletes fiatalembert, és nem sokkal később el is bocsátotta a cégétől. – Csodás forgatókönyvi fordulat lenne, ha most elárulnánk, hogy az igyekvő ifjoncot Lumière-nek hívták, de sajnos az élet nem olyan szellemes, mint a filmek.

Az ötletes asszisztens név nélkül sodródott ki a mozitörténetből, miközben egy francia testvérpár, Auguste és Louis Lumière, a lyoni fényképészek szabadalmaztatták a cinématographe-ot: amely Edison kinetoscope-jával ellentétben vetíteni és képet rögzíteni is tudott, ráadásul sokkal könnyebb volt, mint amerikai társa. A testvérek így a szabadba is kicipelhették, és néhány év alatt több mint ezer kisfilmet, többnyire életképeket forgattak vele. A párizsi Grand Caféban szerény belépődíj ellenében tíz kisfilmet lehetett végignézni egyvégtében. A testvérek élvezték a sikert, de kereskedelmi szempontból reménytelennek ítélték a vállalkozásukat: minek nézné az ember egy sötét szobában azt, amit a valóságban úgyis láthat? – tette fel Louis a logikus kérdést.

És bizonyos fokig igaza volt. Mert a megmozduló képek technikai újdonsága egy ideig még lekötötte az immár egy térben ülő sok nézőt, de azért ez még nem volt úgy mozi, ahogy ma ismerjük.

Ahhoz még egy franciára volt szükség. Az illető korábban cirkuszi bűvész volt, és kipróbálta, egyesíteni tudja-e a trükkjeit az új technológiával. Georges Méliès már nemcsak a gyárból kiáramló munkásokat örökített meg, hanem nővé váló virágot, füstfelhőben eltűnő férfit, a holdba becsapódó űrrakétát is teremtett. Sőt, az sem kizárt, hogy ő találta fel a vágást. Az 1902-ben készült Utazás a holdba már harminc snittből állt, és a Lumière-féle egyperces egysnittesek után a film első évtizedének legnagyobb sikerét aratta.

A fejlődés pedig úgy beindult, mint egy nézők felé robogó gőzmozdony.

Amerikában egyre több üres üzlethelyiséget alakítottak mozivá, ahova mindössze öt centért lehetett jegyet venni (és mert öt cent más néven egy nickel, megszületett a nickelodeon intézménye). Ekkoriban egy tekercs kb. 300 méter hosszú volt, vagyis a műsor sem lehetett több 16 percnél. Sarah Bernhardt, a legendás színésznő viszont nem volt hajlandó egy rövid szerep kedvéért a reflektorfénybe lépni, és a producerének kínjában támadt egy pompás ötlete. A színészkirálynő főszereplésével készült, Erzsébet királynőről szóló francia filmben forradalmi újítást alkalmazott: egymás után rakott három és fél tekercset. Sztárja zsarolásának engedelmeskedve feltalálta az egészestés mozifilmet – ez már majdnem olyan volt, mintha színházba menne az ember, így aztán a film áttörte addigi osztálykorlátait, és a középosztály is beszippantotta.

Sarah Bernhardt, mint egész estét betöltő Erzsébet királynő

Már alig néhány részlet hiányzott hozzá, hogy a film olyan legyen, mint ma.

Felépültek az első eleve vetítésre tervezett moziépületek, sőt nem sokkal később mozipaloták váltak belőlük, kialakult a stúdiórendszer – és a filmgyárak vezetőiben felmerült, hogy ha sikerülne olcsó telket venniük egy olyan vidéken, ahol nagyjából egész évben süt a nap, akkor téli szünet nélkül folyhatnának a forgatások.

Sikerült.

1915-re az amerikai filmgyártás hatvan százaléka Hollywoodba költözött. Még a hollywoodi megablockbuster is megszületett. Errol Flynn A tábornok című filmje akkor csillagászatinak számító 750 000 dolláros költségvetéssel készült, és a hatalmas summa aránytalanul nagy részét egyetlen jelentre költötték: egy két kocsit húzó mozdony egy égő fahídon próbál keresztülmenni benne, ám a híd összeomlik, és a szerelvény a folyóba zuhan. Bármekkora is volt a büdzsé, a stábnak mindössze egy híd és egy pusztulásra ítélt mozdony állt a rendelkezésére: így aztán egyszerre hat kamerával forgatták az egyetlen zuhanást (ez is azóta alkalmazott újítás) – amely máig benne van a filmben.

Összejött tehát minden, ami a mai Hollywoodban is a lényeg: stúdiórendszer, sztárok, kép, hang és látvány. Már csak egyvalami hiányzott: a magyar szál.

Ezt egy bizonyos Victor Varconi szolgáltatja, Hollywood 1925-ös csillaga, aki Várkonyi Mihály néven született, a kolozsvári Janovics Jenő mellett szagolt először celluloidot, majd olasz és német filmprodukciókbeli sikerén felbuzdulva hajózott a tengerentúlra, ahol rögtön sztárok (Leatrice Jox és Rod le Rocque) oldalán játszhatott az aranykor egyik legnagyobbja, Cecil B. DeMille rendezésében. Felívelő pályáját csak a hangosfilm megjelenése tudta megtörni, mert attól kezdve, hogy beszélnie kellett, szívtiprók helyett már csak mexikói bandavezéreket alakíthatott. De még mindig jobban járt, mintha vámpírként skatulyázza be az akcentusa.

Utána egy évvel lépett Bánky Vilma Amerika földjére: őt Samuel Goldwyn, a bömbölő oroszlánjáról híres stúdió egyharmad névadója fedezte fel, amikor a Gyarmat utcai stúdióba látogatott. A szőke naiva egy szót sem tudott angolul, amikor megérkezett, de nemsokára Rudolph Valentino karjai közt lebegtethette végtelen szempilláit: összesen 26 filmet készített, abból nyolc maradt meg, köztük a leghíresebb: A sejk fia.

Bánky Vilma. Jelentkezzen, aki nem szeret rögtön bele!

A hangosfilm megnehezítette a sztárok exportját. Kertész Mihály szilánkokra töredezett angolságát állítólag alig értette valaki a stábban, de egy rendező akcentusa igazán nem számít.

Meg különben is: a zseniális Michael Curtis története ugyan a néma korszakban kezdődik, de a hangosfilmekkel fonódik össze. És arról már egy következő fejezetben lesz szó.

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni! 

Mennyire tetszett Önnek ez a cikk?

Kattintson a csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 5 / 5. Szavazatok száma: 1

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a cikket.