Timár Ágnes
Frizuratörténeti összeállításunk első részében olyan kérdésekre kaptunk választ, mint hogy mit jelentett az ókori görögök számára az egyenes haj; hová tűnt a szemöldök a reneszánszban; és hogyan született meg a színes paróka a barokk korban. De lépjünk tovább az időben!
A rokokó idején továbbra is tartotta magát a hajfestés divatja. Mind a férfiak, mind a nők púderrel fehérítették a frizurájukat. És, habár a sötét alapszínre szórva a por inkább ősz hatást keltett, ez a megoldás is tetszett viselőinek, hiszen eltüntette a korkülönbséget.
A férfiak hajviseletében hamarosan újabb fordulat következett: bodorított, nagyméretű parókáik helyett egyszerűen hátrafésülték, és selyemszalaggal kötötték át fürtjeiket. Ennek a divatjelenségnek a „porosz copf” tekinthető a kiindulási pontjának, amely I. Frigyes Vilmos rendeletéhez köthető, aki ezt a kényelmesebb frizurát katonáinak tette kötelezővé, hogy aztán átvegye a polgárság is.
És amíg a férfiak megszelídítették sörényüket, addig a nők frizurája épp hogy megbokrosodott. Ha a természetellenes szín nem lett volna elég, az égig kezdték tornyozni kontyaikat. Lószőrből készült alapra fésülték fel saját tincseiket, és nem csak egy-két virággal, hanem akár egy teljes pásztorjelenettel – báránykával, juhászkutyával, patakkal – díszítették a kompozíciót. Mivel ezek nem levehető parókák voltak, legalább két fő problémával szembesültek a tulajdonosok: a tetvekkel, amelyek remekül bevackolhatták magukat az odúnak is tökéletes tornyokba; valamint a bálokra való felkészülés nehézségével. Utóbbi annyit tett, hogy a társasági események idején igen elfoglalt fodrászok már napokkal korábban hozzáláttak a frizurák megalkotásához, hogy mindenki külsejéről legyen idejük gondoskodni. Az elkészült műremekekre pedig annyira vigyáztak a hölgyek, hogy a táncmulatság előtt akár két napra is lemondtak az alvásról.
A frizura mindenhatósága még a közlekedés alakulására is hatással volt. A XVIII. század vége felé Edinburgh-ban olyan gyaloghintókat építettek, amelyek az új, magasabb hajkölteményeknek is helyet hagytak.
A hajviselet is, mint a divat általában, néha új ötlet híján, néha mondanivalója okán, régebbi idők szokásaihoz nyúlik vissza. Az empire a XIX. század elején az ókori görög divatot idézte az apró csigákba rendezett, lágy hatású frizurákkal.
A biedermeier korában is egy korábbi hajrendezési módszer került elő. Persze, kicsit másként, mint korábban – ahogyan az már lenni szokott a divatreneszánszoknál. (Hogy biztosan ne vehessük fel anyáink régi szoknyáit.) Az 1800-as évek közepén jellemző lett a hajfonat, amelyet a nők ekkoriban kontyba csavartak, és szaru- vagy teknőcfésűvel erősítettek a tarkójukhoz. Hamarosan divatba jöttek az úgynevezett selyemloknik, vagyis a homlokon kettéválasztott, és szalaggal a fejre rögzített festett nyersselyem fürtök.
A század végére a valósághű póthaj is újra dívott. Szükség is volt a használatára, hiszen a korabeli chignon (konty) komoly hajmennyiséget igényelt, amelyet vagy a tarkón vagy a fejtetőn halmoztak.
Ezekre az évekre tehető a maihoz igen hasonló első mesterséges hajfesték megjelenése. William Henry Perkin brit kémikus 1863-ban véletlenül alkotta meg az alapját, mikor a malária elleni gyógyszeren dolgozott. A vegyületet felhasználva Eugene Schueller francia kémikus dobta piacra 1907-ben Oréale néven az első kémiai hajfestéket. Két évvel később megalapította a Francia Ártalmatlan Hajfesték Vállalatot, amely aztán L’Oréal néven vált híressé.
Újabb hatalmas fordulattal az első világháború után a férfias megjelenés részeként a nők rövidre vágott bubi frizurát kezdtek viselni.
Majd a második világháború után a nőiesedés jegyében fokozatosan visszatért a hosszú haj és a kontyok különböző fajtája a női kobakokra, illetve a rövid hajnak a hosszú hajat idéző formája.
A hatvanas években társadalmi rétegtől és korosztálytól függően a nők vagy ragaszkodtak az előző évtized konzervatív világához, vagy a hippiket követve hosszúra növesztve és leengedve hordták hajfürtjeiket, amelyeket gyakran fonatokkal díszítettek.
Még hazánkban is gyakori volt az Angela Davis előtt tisztelgő mikrofonhaj, amely később elvesztette politikai tartalmát, és lényegében csak esztétikai értéke maradt.
A hetvenes évektől a popkultúra elhatalmasodásával gyakori lett a filmek, tévésorozatok szereplőinek utánzása. Így lepték el az utcákat a Charlie angyalai-sérót viselő nők, vagy a kilencvenes években a jóbarátokbeli Rachel-frizurás lányok. Ahogy napjainkban a nyolcvanas évek-láz sajnos a frizuránkat sem kíméli – mármint azét, aki hagyja. Miley Cyrus például a Midnight Sky című dalának klipjében felül rövid, tarkónál hosszabb tépett frizurájával úgy fest, mintha 1985-ből küldték volna előre az időben.
Nem mintha korábban nem a mozisztárok, még korábban a képes magazinokban szereplő dámák, és még azelőtt a leigázott népek kultúrái alakították volna a közízlést. Ma az említett társadalmi nyomás vagy erkölcsi mérce mellett meghatározó a praktikum is, vagy a szükség, ahogy tetszik. A világjárvány hatására még az ízlésformáló hírességek sem feltétlenül jutottak el a fodrászhoz, így lett divatos a lenőtt haj, vagy – ami azóta is tartja magát, és még ideológiát is kanyarítottak köré – az őszen hagyott tincsek.
Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,
- akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
- Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
- itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!
Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!