Dési János
Szocreálnak nevezzük, amikor a kalauzlány fütyül a képen, hogy indulhat a villamos, vagy a martinász az izzó acélt munkálja meg, gyönyörű fényekben, éles kontúrokkal. Minden a helyén: sehol egy kockafej, vagy három szem, mint holmi Picassonál, nincsenek értelmezhetetlen színek, formák, gondolatok. Egyszerűség lakik benne, mosolyogva, szelíden. Ráadásul közérthetően. Mondhatni a művészet populizmusa.
„Szocialista realizmus” – magát a kifejezést egy szovjet újságíró, Ivan Gronski alkotta meg 1932-ben, miután Sztálinnal hosszan megvitatták, milyen is legyen a szovjet irodalom. Gronski aztán 15 évet töltött a Gulágon és száműzetésben, mert nem volt elég éber, és lapjában megjelenhetett nem szocialista realista mű is. (Beszédét a szocreálról 1965-ben még azért közzétette egy magyar folyóirat )
De amiről most kicsit részletesebben szeretnék szólni, az a szocialista realizmus Albániában a festészet terén. Albánia ma remek kis ország, viharos történelemmel, nehéz múlttal megáldva. Állítólag valamikor nagyon régen, még a XIV. század előtt errefelé is virult a festészet, a szobrászat, a bizánci rítusú templomokat gazdagon díszitették. De aztán következett vagy fél évezredes török uralom, és az iszlám nem különösebben támogatta a helyi alkotóművészetet.
A XIX. század végén jelent meg az albán nemzeti öntudat ébredésével valamiféle romantikus festészet: több alkotó járt Európa nyugati felén és látta, hol tart a művészeti világ. Ám értelmiség, középosztály és polgárság hiányában sok esélyük nem volt, hogy áttörést hozzanak saját hazájukban. Az olasz, majd a német megszállás után következett Enver Hoxha kommunista diktatúrája – ezek voltak a szocreál ólomévei.
A művészeknek nem sok maradt azon kívül, hogy a vezért ábrázolják az őt rajongva szerető népe körében, vagy lelkes építőmunkásokat, bátor katonákat ábrázoljanak, amint a kommunizmust építik. A munkásosztály – munka közben. Azt, hogy közönséget honnan szereztek ezekhez az alkotásokhoz, nem tudjuk. Az biztos, hogy azért akadtak olyanok, akik tovább láttak a szocreálnál. Ők vagy nem alkottak, vagy senkinek nem mutatták meg a képeiket, nehogy lecsukják őket. És voltak néhányan, akik próbálták tágítani a határokat: ide tartozik Albánia mostani miniszterelnöke, Edi Rama is, aki festőként kezdte (édesapja pedig igen elismert szobrásznak számított a kommunista Albániában). Csak érdekességként: akad olyan elmélet is, amely a szocreál képek egy részét Diego Rivera, a világhírű baloldali mexikói festő (Frida Kahlo férje) alkotásaihoz hasonlítja, afféle szürreális-reális stílusúnak minősítve.
A tiranai Nemzeti Művészeti Galéria (Galeria Kombëtare e Arteve) 1954-ben alakult. Mai, a város kellős közepén lévő – nyilvánhogy szocreál – épületébe a hetvenes évek elején költözött. Gyűjtötte, amit gyűjteni lehetett – végülis csak olyan képeket, amelyek elkészültek. Absztrakt, impresszionista, kubista, minimalista alkotások – na, ezek, amik nincsenek a gyűjteményben. (Ma már rendszeresen nyílnak kortárs képzőművészeti tárlatok is itt, hiszen 1991 óta már lehet – és azért akadtak olyanok korábban, akik akkor az „asztalfióknak” alkottak, és később kerültek elő a műveik.)
Becsületszóra: nem röhögni mentem oda megnézni a képeket. Végülis a budapesti Nemzeti Galéria romantikus alkotásai is lehetnek megmosolyognivalók az ide látogatóknak. Albánia ma öles léptekkel közeledik a nyugat felé – miközben 1991-ig már-már Észak-Koreát idéző elzártságban élt. Ez a történelme, ez a múltja, ebből kell gazdálkodni. (A fővárosban, Tiranában természetesen működik modern képtár, galéria, ha valaki épp arra vágyik.) Maradt egyszer néhány szabad délelőttöm, beugrottam, hát – annál is inkább, mert évek óta szeretném minél jobban megismerni az albán történelmet és népet. (Például azért, mert Albániában a második világháború végén több zsidó élt, mint az elején. Pár száz emberről beszélünk ugyan, de őket a nép egyszerű gyermekei és az albán hivatalosságok képviselői közösen mentették meg a német megszállás idején is. Jó tudni, miként történt mindez.)
Persze, az albán szocialista realizmus kurzusművészet volt, tervgazdálkodási alapon – ahogy a szocialista világban mindenfelé. Más kérdés, hogy az itt elég sokáig kitartó török uralom miatt korábban sem nagyon alakulhatott ki másfajta szemlélet. Így a rendszerváltás után sem volt könnyű visszanyúlni a hagyományokhoz – mert azokból meglehetősen kevés volt.
Aki gúnyolódni akar ezeken a képeken, az bátran tegye mellé a magyar, szovjet, NDK, csehszlovák, bolgár és a többi hasonló szocreál festményeket! A sematizmus lényege, hogy egységes nézőpont szerint mutat be a párt (akarom mondani: a Párt) által meghatározott dolgokat. Jó lecke arra, hogy ahol nincs művészi szabadság, ott mi születhet (s ahol nincs művészi szabadság, ott semmilyen sincs). Szóval, hasznos tárlat ez, az biztos. Most, újra végignézve ezeket a képeket, arra jutottam, hogy nem egyet közülük igazán jó és kvalitásos művész alkotott – a történelem bűne, hogy ezek a tehetségek nem engedhették szabadon a fantáziájukat.
Tirana legismertebb szocreál képe a város főterén látható, a Nemzeti Történeti Múzeum (Muzeu Historik Kombëtar) homlokzatán. A városkép elengedhetetlen része, szemben Szkander bég szobrával, s az albán nép győzedelmes történetét foglalja össze egyetlen képben. Öt albán művész készítette, a kompizíció a kezdetektől a győzelmes szocializmusig (az épület 1980-as megnyitásáig) ábrázolja Albánia történetét. A rendszerváltás után a képen szereplő nagy vörös csillagot kiszedték az alkotásból. (Képet se találtam most róla.) Így is jó, persze (Lásd a cikk nyitóképét).
Bár azon kétségtelenül meglepődtem, hogy egy elzárt részbe benézve Lenin- és Sztálinfejeket láttam porosodni – nyilván, „jó lesz az még valamire” alapon.
De nézzük a képeket!
És a végére hagytam a kedvencemet. Amikor majd Albániába költözöm, akkor ezt (vagy egy nagyon ilyet) szeretnék kitenni a szobám falára. Ez ugyanis kedves, vidám és nincs is túlbonyolítva. Az a Vilson Kilica festette, aki a köztársaság kikiáltását itt fentebb. A címe ugyan még finomításra szorul: A brigádvezető nők (1972). Vagyis tíz évvel korábban készült, mint a vezért dicsőítő alkotás.
Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,
- akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
- Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
- itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!
Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!