L. Ritók Nóra: Mi a siker ?

Képek: az Igazgyöngy Alapítvány archívumából

L. Ritók Nóra

Sokszor kérdezik tőlem: fel tudsz-e mutatni nagy sikereket? Olyan gyerekeket, akik képesek voltak kitörni a szegénységből, és eljutottak, mondjuk, az egyetemig?

Mintha ezek lennének egy ilyen munka fokmérői! A szegénységből induló és diplomát szerző, sikeres fiatalok, akiknek teljesítményére mindenki bólint: na, hát ez az… és: ugye, megy ez, ha akarja valaki!

Nem szeretem az ilyen kérdéseket. Egyrészt, mert pontosan tudom, milyen problémákkal kell megküzdeniük ezeknek a gyerekeknek, és mennyi tényező befolyásolja vagy kockáztatja az előrelépést. Látom, hogy a legtöbb ember valamiféle Légy jó mindhalálig”-típusú történetet keres ilyenkor, és hiába keresik, mert a mai világ már nem a 19. századi. No, meg látom azt is, hogy ezekkel a példákkal legtöbbször az egyén felelőssége lesz minden: aki akar, annak megy, aki meg nem, az bizonyára lusta, hiszen mindenki kitörhetne a nyomorúságból, ha igazán szeretné!

De tudom, látva a sorsokat, körülményeket, az elveszített akarás” képességét, az átörökített szociális mintákat, a problémáikon segíteni nem tudó intézményrendszert; pontosan tudom, hogy ez nem ennyi. Hogy a ritka kitörések” mögött milyen sok a segítség, és mennyi szerencse is kell hozzá. És látom azt is, hogy gyerekek tömegeivel nem történik semmi. Ők felnőve ugyanazokat a köröket futják be, mint a szüleik. Újra és újra. Sőt, talán alkalmazkodva a változó világhoz, még bonyolultabban.

A lány családja sem volt egyszerű. Négy gyerek, mind másfajta” tankönyvből tanult, mint az osztálytársak, vagyis sajátos nevelési igényűként fejezték be az általános iskolát. A továbbtanulás nem sikerült egyikőjüknek sem, a szakmaszerzésig nem jutottak el. Az önálló élethez igazodás így eleve nehezített pályán indult.

Ő is, mint sok lány, akik nehéz családban élnek, belemenekült az első kapcsolatba, így elmehetett otthonról. Hamar jött a gyerek, aztán követte a többi: háromgyerekes anyuka lett. A család, ahova került, nem volt jobb, mint az övé, sőt. Az anyós irányította közösségben a ranglétra aljára került. Segítséget kért sokszor, de hiába próbálkoztunk, minden befolyt a nagy családi kasszába, és oda nem lehetett eleget adni. Annyit, amennyivel az anyós is megelégedett volna, semmiképp. Gyanítottuk, hogy fizikailag is bántalmazták, bár, ezt mindig tagadta, de amikor náluk jártunk, érezhető volt rajta a rettegés. Láttuk, hogy a párjára sem számíthat: ő mindenben elfogadja az anyja irányítását, nem szól semmit, nem védi meg a lányt.

Lefogyott, az anyja is aggódott érte, mondta is nekünk, hogy talán jobb lenne, ha hazaköltözne a gyerekekkel. Tanakodtunk, mit tehetnénk. Közben ő az egyik terhessége végén elveszített egy kisbabát, és kis híján az életét is. Megviselt ez mindannyiunkat.

A lány személyes sorsa mellett most már ott volt a gyerekek veszélyeztetettsége is. Már rég túl voltak a tápszeres korszakon, de még mindig kérte, hogy ezzel segítsük. Aztán megértettük: ezt legalább tényleg a gyerekek kapják, a tejet megissza más a családban, de a tápszer megmarad nekik. Próbáltunk nyomást gyakorolni a családra az intézményrendszeren át: bizony, ezt is meg kellett tanulni, van, amikor mi is eszköztelenek vagyunk, és ilyenkor a hatóságként működő rendszer bevonása hasznos lehet.

Sok próbálkozás, küzdés után egyszer csak elkezdett működni valami. A fiatal család elköltözött a szülői házból. Hogy ebben a gyerekek iránti aggodalom volt az erősebb, vagy a férfi egyszerűen felnőtt”,és már nem fogadta el a szülői irányítást, nem tudjuk. De a kis család az új, önálló közegben működőképesnek bizonyult. Ha szűkösen is, de megélnek.

Kapcsolatban vagyunk ma is. Néha meglátogatjuk őket, a körülményekhez képest jól vannak. A legnagyobb gyerek már iskolás, itt a fiatal anya a beíratásban is segítséget kért, és a beiskolázásban is. Számít rá, hogy itt vagyunk, ha kell, de azért igyekszik megoldani a problémákat egyedül.

Siker ez? Nos, minden siker viszonylagos. Ha azt nézem, hogy a lány bizonyára marad majd a főállású anyaságban, szakma nélkül, egy olyan pár mellett, aki épp csak tudja biztosítani számukra a megélhetést, nem siker. De ha azt nézem, hogy képesek voltak kilépni egy alárendelt viszonyból, és önálló életet kezdeni, ami más, mint a szülőké, akkor siker. És látjuk, ahogy a már iskolás fiút terelgetik… másképp, mint ahogy a saját szüleik őket gyerekkorukban.

Ez egy kicsit más életút lesz. Csak egy kicsit, de más.

Értesülj elsőként a Viszont.hu legfrissebb híreiről!

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!