Bokor Gabriella

Ferenc Józsefről általában három klisé él a köztudatban: az, hogy kifejezetten puritán volt, hogy legszívesebben Tafelspitz-et, azaz marhából készült tányérhúst evett, és hogy bizalmas barátnőjét, a színésznő Schratt Katalint éppen a felesége, az udvari és házastársi kötelezettségektől menekülő Sisi választotta ki számára, úgymond társalkodónőnek. Pedig a kép ennél jóval színesebb; a császárnak még volt jó néhány fura kalandja, szokása és tulajdonsága.

Ausztria császára és Magyarország apostoli királya például félt a lifttől, és idegenkedett a telefontól. A Hofburgba beépített lifttel soha nem sikerült megbarátkoznia, inkább szorgosan mászta a lépcsőket – nem is hízott el soha. A telefont néha-néha a kezébe vette: akkor, amikor nem győzte kivárni barátnője, Schratt Katalin levélben írt válaszát. A ventilátortól is irtózott, és csak azért tűrte meg a szobájában, mert Schratt-tól kapta ajándékba.  Alapvetően minden technikai újítást bizalmatlanul fogadott, és többnyire csak akkor adta be a derekát, amikor látta, hogy a családtagok régóta és örömmel használják azokat. Évekbe telt, mire Sisi és Mária Valéria rávette, hogy engedje beépíteni a hálószobája mellé ő is a vízöblítéses vécét, és váljon meg végre a pottyantós árnyékszékétől.  

A császár az autókkal is nehezen barátkozott meg, ráadásul élete első autóútja váratlanul és teljesen készületlenül érte, és nem hagyott hátra kellemes emléket. 1908 nyarán meglátogatta VIII. Edward angol királyt, aki épp Bad Ischlben időzött. Sétakocsikázni indultak, de Edward titokban elküldte az udvari hintót, amivel Ferenc József érkezett, és saját, ötven lóerős kék színű Züst kocsijába invitálta a császárt. Harminc kilométeres sebességgel autóztak egy kicsit – a kocsit egy rendőrségi tisztviselő vezette – , de Ferenc József utálta az egész erőszakos meglepetést, csak udvariasságból mondott igent, és amikor kiszállt, megjegyezte, hogy a lipicai lovait azért jobban szereti.

Nem mondhatni tehát, hogy a császár rugalmas természet lett volna. Az etikettet is igen szigorúan vette: a lakájnak minden reggel az „Őfelsége lába előtt heverek” mondattal kellett ébresztenie, majd jött sorban, percre beosztva és az előírt öltözetben a személyzet többi tagja. Először a fürdőmesternek, bizonyos Koch úrnak kellett hajnali négykor frissen borotválva, utcai ruhában szolgálatra jelentkeznie. Ő mosta le és masszírozta őfelségét annak haláláig.  Egyetlen alkalommal maradt csak távol – az első világháború idején egyszer hosszan betegeskedett –, és akkor tartalék embert kellett keresni. Az új fürdőmesterről azonban hamar kiderült, hogy gyakorló alkoholista. Ahhoz, hogy fel tudjon kelni időben, inkább le sem fekszik, és snapszozással tartja ébren magát; egy reggel pedig annyira részeg volt, hogy a kádban álló, szintén elég ingatag császárban kellett megkapaszkodnia. Fél hétkor jött az udvari fodrász borotválni – neki frakkot kellett viselnie a szertartáshoz –, és utána, hét órára érkezett az orvos, akinek szintén frakkban és fehér nyakkendőben kellett megjelennie. A leghosszabban dr. Kerzl udvari tanácsos látta el az orvosi teendőket, aki olyan jó viszonyba került az uralkodóval, hogy az gyakran meghívta egy-egy tarokkpartira. Egy éjszaka, amikor sürgősen hívatták, kapkodva öltözött, és véletlenül nem frakkot vett fel, hanem utcai ruhát, amit Ferenc József igencsak nehezményezett.

Az a klisé, hogy az uralkodó puritán volt, igaz ugyan, de azért ez túl szép kifejezés. Inkább nevezhetnénk a végtelenségig spórolósnak: még egy szőrehullott régi borotvapamacstól is nehezen vált meg. Az udvarmester a Klinkosch ezüstnemű-készítő céget bízta meg a kisebb javításokkal, ők tettek új borotvaecsetet a régi foglalatba, és ők ragasztották vissza a letört fület is Ferenc József imádott söröskorsójára, amitől semmiképpen nem akart megválni. Őfelsége a papírral is spórolt: a feldolgozott jelentések és iratok üres részeit levágta és félretette, hogy később üzeneteket írhasson rá. Nagyvonalú volt viszont a családtagok és persze Schratt Katalin adósságainak vagy luxusigényeinek kielégítésében. A körülötte élő nők ruhatára duzzadt, az övé pedig meglehetősen szerény maradt.  Általában egyenruhát viselt, civilben csak akkor mutatkozott, ha privát nyaralásra ment külföldre. Amikor például Sisit kísérte el a francia Riviérára, a császárné megkérte, hogy csináltasson egy új ruhát magának. A császár nagy nehezen beleegyezett, de – ahogy írta – ez a civil viselet csak arra lesz jó, hogy „úgy grasszálhasson a Riviérán, mint valami gigerli”. Az otthoni ruháknál aztán végképp megmutatkozott, mennyire irtózik pénzt kiadni új holmikra.  A háziköntösét például számtalanszor javíttatta, még a bélést is kicseréltette. És bár imádott vadászni, a vadászöltönye annyira kopott volt, hogy egyszer, amikor Salzkammergutban eltévedtek, és egy épp arra járó parasztot kértek meg, hogy vezesse vissza őket Bad Ischlbe, az egyszerűen nem hitte el, hogy Ferenc Józseffel és társaival van dolga.

Ami egyébként a szenvedélyeket illeti, a vadászat mellett még volt néhány; például a dohányzás. Az osztrák Virginia szivart szívta fiatal kora óta, és csak idős korában, orvosi tanácsra tért át könnyebb szivarokra. Amikor rágyújtott, a társaságában lévő uraknak követniük kellett a példáját, ha akarták, ha nem. Azt is tudjuk, hogy munkamániás volt, nem vágyott a nyaralásra, és hogy szerette gyűjteni a családi fotókat, amiket aztán a dolgozó-, vagy a hálószobájában helyezett el. És hát, persze, mindig rendnek kellett lennie, az íróasztalán feküdt egy kis kefe és egy vörös tyúktollból készült poroló, hogy azonnal leseperhesse a hamut vagy morzsát.

A császár készségeiről annyit tudunk, hogy botfülű volt, csak akkor ismerte fel a császári himnuszt, ha mindenki felállt körülötte. Viszont ügyesen rajzolt, tizennyolc éves korára már egész gyűjteménye volt ceruzával készített rajzokból. 1888-ban, uralkodásának 40. évfordulóján az udvari nyomda, a Reiffenstein és Uhl publikálta a rajzokat. Ha hallása nem is, kézügyessége tehát volt, így amikor a családi hagyományoknak megfelelően egy kézműves szakmát is kellett tanulnia, a könyvkötészetet választotta. A szokás egyébként abból eredt, hogy a Habsburgok nagyon is jól tudták: uralkodni nem egy életbiztosítás. Bármikor jöhet egy trónfosztás, ami anyagi romlásba dönti a családot, így minden férfi családtagnak szakmát is kellett tanulnia, hogy szükség esetén válthasson. A könyvek tartalmához azonban nem sok érzéke volt Ferenc Józsefnek: se a költészet, se a próza nem érdekelte túlságosan. A színház annál inkább! Egy-egy előadást többször is megnézett, érdekelték a színházi pletykák, a kulisszák mögötti történések. Sisi ezért is döntött jól, amikor színésznőt választott a férje mellé „társalkodónőként”, de azt ő maga sem gondolta, hogy ez az 1885-ben kezdődő kapcsolat a császár haláláig kitart, és hogy a formákhoz szigorúan ragaszkodó, munka-, és tisztaságmániás, nem túl rugalmas és igen spórolós császár csak Schratt társaságában lesz majd képes valamennyire feloldódni és elengedni magát. És valószínűleg a császárné volt akkoriban az egyetlen feleség a földgolyón, aki örült annak, hogy a férjének ilyen nagyszerű barátnő adatott.

Értesülj elsőként a Viszont.hu legfrissebb híreiről!

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!