Mester Sándor

1755. november 1-jén reggel, Mindenszentek napján borzalmas természeti katasztrófa rázta meg az akkor még nagyhatalomnak tekintett, gyarmatosító Portugália fővárosát, Lisszabont. Először három hatalmas erősségű rengést érzékeltek az ott élők, amelyek húsz méter magas hullámokkal járó cunamit is okoztak, majd nagy tüzek is gyúltak a városban.

A földrengés és a cunami nemcsak a fővárost sújtotta, hanem Dél-Portugáliában, az Algarve régióban is hatalmas pusztítást végzett. Itt 30 méter magas hullámokról szóltak a korabeli beszámolók. Európa-szerte érezhető volt a földmozgás és a lökéshullámok Marokkóban, Fez és Meknès városában is komoly károkat okoztak.

Európában a keresztény vallású többségben az iszonyatos pusztítású katasztrófa komoly teológiai kérdéseket vetett fel. Lisszabon jelentős része elpusztult, ezért a nagy portugál birodalmi és gyarmatosító elképzelések is meginogtak, meggyengültek, vagyis egy természeti katasztrófának történelmi léptékű következményei lettek. Néhány évtizeddel később Brazília függetlenedett, és kiesett a portugál adminisztráció igazgatása alól.

Akkor, a XVIII. században a lisszaboni földrengés és az inkvizíció között többen is összefüggést véltek látni. A lisszaboni születésű, később protestáns hitre áttért portugál író, Cavaleiro de Oliveira 1756-ban megjelent pamfletje szerint az inkvizíció kegyetlen vérontása volt a közvetlen oka annak, hogy Lisszabon büntetésként romba dőlt.

Szűk négy hónappal a hatalmas pusztítás után, 1756. március 11-én (a zsidó naptár szerint 5516. év, Adar II. hónap 11-én, öt nappal Purim kezdete előtt) a nagyjából 350 fős, hamburgi szefárd zsidó közösség vezetői négy napos böjtöt és imádságot hirdettek a földrengés áldazatainak emlékére. A hamburgi és az amszterdami zsidó közösség is az áldozatokért és isteni gondviselésért imádkozott. Mindannyian úgy gondolták, hogy a hatalmas pusztítást az inkvizíció során elkövetett népirtás és a zsidóság erőszakos betérítése okozta: a portugálok isteni büntetésként kapták a természeti katasztrófát.

Az ügy érdekessége, hogy Európa-szerte sok hasonló olvasata volt ennek az elképesztő természeti csapásnak protestáns teológusok körében is: közülük is sokan hitték, hogy Isten keze volt a dologban, ezzel büntetve a katolikus portugálokat az inkvizíció során elkövetett fanatikus, véres bűneikért.

1755. november 24-én, nem sokkal a katasztrófa után M. Tronchin de Lyons-nak írt levelében a felvilágosodás francia filozófusa, Voltaire a következőket írta: „Most mit fognak mondani a prédikátorok – ha az Invkizíció Palotája még mindig áll! Boldoggá tesz, hogy az Inkvizícó reverendás papjai ugyanúgy pusztulnak el, mint más emberek. Szolgáljon ez tanításnak azért, hogy emberek ne üldözhessenek más embereket: mert miközben a megboldogult hipokriták jó néhány embert égettek el tűzön, a Föld megnyílik és mindenkit elnyel válogatás nélkül.”

Négy évvel később Voltaire ismét írt a lisszaboni földrengésről az 1759-ben publikált szatirikus regényében, a Candide-ban. A VI. fejezetben arról is olvashatunk, hogy miután Lisszabon háromnegyede leégett, a Coimbrai Egyetem papjai, bölcsei azt találták ki a további földrengések megelőzésére, hogy néhány embert (eretnekeket, bűnösöket) lassú tűzön, fényes szertartások közepette, máglyán elégetnek. Kettő közülük olyan portugál volt, aki visszautasította a szalonnát és inkább csirkét evett. „Auto de fé” – portugál és spanyol kifejezés, jelentése a „hit cselekedete”, a valóságban pedig a nyílvános eseményeket, kivégzéseket jelentette, amikor a katolikus egyház által bűnösnek ítélt embereket megbüntették, megkínozták, vagy élve, máglyán elégették.

Az 1755. november 1-jei lisszaboni pusztítással egy időben megjelent a modern szeizmológia mint tudomány. Sőt: számos tudós, gondolkodó és filozófus tekinti ezt a kegyetlen és szomorú napot egyben az új tudomány születésnapjának. A német zsidó, marxista filozófus Walter Benjamin (1892 – 1940) egy korábbi Kant-írás nyomán kijelentette, hogy a modern szeizmológia tudománya Marquês de Pombal (1699 – 1782) portugál arisztokrata, diplomata és államtitkár kezdeményezésére kezdődött el, aki a város újjáépítéséhez használta fel az ismereteket.

Ma már tudjuk, hogy a földfelszín alatt, a nem látható kőzetlemezek mozgásából fakadó ütközések miatt alakul ki földrengés (ennél a helyzet nyilván sokkal összetettebb és bonyolultabb, de jelen esetben maradjunk az egyszerű, közérthető magyarázatnál). Ami viszont Lisszabonban történt 1755-ben, az nagyon nagy elméket is megmozgatott, és sokszor „emberek feletti” okokat kerestek még a felvilágosult humanisták is. A helyzet ismeretében nem is csoda,  hiszen a pusztítás embertelen méreteket öltött, a semmiből érkezett, és elpusztított egy európai nagyvárost. A portugálok nemzeti identitásának ma is szerves része 1755. november 1-je. Nem kerül elő állandóan, nem része a napi diskurzusnak, de mindenki úgy tartja számon, mint egy hatalmas törést az ország történelmében, a nagybirodalmi álmoknak vége szakadt, és egy új korszak kezdődött el.

Érdekes, hogy akárkivel beszélgettem eddig Portugáliában (összesen tíz évet éltem le már itt) a lisszaboni földrengésről, nem említette senki sem baráti beszélgetésben, sem a közbeszéd részeként az isteni büntetés elméletét. A médiában rendszeresen megemlékeznek a tragédiáról, de én még ott sem hallottam, hogy akár történeti kontextusban is hivatkoztak volna a zsidók elleni népirtás büntetésére – ettől persze még lehet, hogy volt vagy van ilyen. Az elmélettel akkor találkoztam csak, amikor nekiálltam, hogy részletesebben is utánaolvassak a történteknek. Ugyanakkor az, hogy a témával kapcsolatban ez nyilvánosan nem vagy csak ritkán kerül elő, nem jelenti, hogy a néplélekben, a hagyományokban nincs jelen a felszín alatt.

Évekkel ezelőtt heti rendszerességgel jártam tórát tanulni a new york-i rabbinkhoz. Amikor a heti parshában Mózes történetéhez értünk, azt mondta a rabbi: „Amikor szétnyílt a tenger, az azért volt csoda, mert ilyen eset egyetlen egyszer fordult elő valaha is a történelemben. Ha minden egyes nap megnyílt volna a tenger, akkor aznap, amikor Mózesnek is kettévált, nem történt volna semmi különös, és ma nem mondanánk, hogy csoda történt”.

A csoda szót általában valami hihetetlenül szép vagy különösen jó dologra szoktuk használni. És bár, ami 1755. november 1-jén Lisszabonban történt, szintén csak egyszer fordult elő, mégis inkább a csoda ellentéte volt: összedőlt a világ.

Értesülj elsőként a Viszont.hu legfrissebb híreiről!

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!