Garbo csábító altja

Az Anna Christie című film plakátja, 1930 (képek: Wikimedia)

Deutsch Andor

A film technológiai műfaj. Szép dolog a művészet, de a mozgókép összes korlátjának és szabadságának a technika fejlődése szabja meg a kereteit: lehet persze a mozitörténet nagy fordulópontjainak Lubitschot, Bergmant és Greenawayt tekinteni (a névsor önkényes, szabadon variálható), csakhogy valószínűleg több igazság van abban, ha a színes technikát, a Panavisiont, vagy a 3D-t fogadjuk el számottevő lépcsőfoknak. Ami nem zárja ki, hogy ezeket az újításokat is Lubitsch, Bergman és Greenaway miatt szeressük.

De most beszéljünk a talán legfontosabb találmányról a film történetében: a hangosfilmről.

A legtöbben A dzsesszénekes című 1927-es amerikai film elsőségét emlegetik, és az édesbús musical valóban fontos választóvonalat képvisel: e korai hangosfilm sikere bátorította fel a stúdiókat, hogy az élen járó Warner Bros. nyomában sokmilliós fejlesztésbe kezdjenek, és az addigra szépen kiépült mozihálózataikat alkalmassá tegyék az új technika befogadására.

De a technika már jóval korábban létezett. A pontos részletek sajnos a múlt ködébe vesznek, és igazából nehéz megállapítani, hogy kié a nagy áttörés dicsősége. Annyi biztos, hogy Edison már a kezdet kezdetén úgy tervezte, hogy összeházasítja két nagy találmányát, a fonográfot és a kinematográfot: csak nem találta meg az ideális megoldást. Szerencsére nem ő volt az egyetlen, aki érdeklődött a filmhang lehetőségei iránt. Azok az évtizedek számtalan szabadalmat, módszert és vállalkozót termeltek ki. Movietone, Photophone, Vitaphone, Tobis Klangfilm, Tri-Ergon system, Chronophone, Choronmegaphone, Eglephone, Phonofilm… Győztest hirdetni nagyon nehéz volna köztük – jó néhány akkori elképzelés beépült az azóta mindennapossá vált eszközökbe –, mi az egyszerűség kedvéért a legérdekesebbről számolunk be a lehetséges úttörők közül.

Az Alice Guy-Blaché nevű francia hölgy nemcsak az egyik első hangosfilm rendezője volt, de 1906-ig jó eséllyel ő lehetett a világ egyetlen női rendezője. A narratív, történetet elmesélő fikciós filmek egyik feltalálójaként is érdemes megemlékezni róla (vagy csak kicsivel maradt le az elsőségről), kísérletezett a filmek kézi színezésével, gyártott különleges effektusokat, nem átallott színes bőrű színészeket alkalmazni, és bár a filmrajongók körében máig ismert nevű – eredetileg fényképezőgépeket és fotós felszerelést gyártó – Léon Gaumont titkárnőjeként kezdte, már a 19. század vége előtt Gaumont filmstúdióvá terebélyesedő cégének rendezője és producere lett. Hazájában, majd Amerikában is próbálkozott hangosfilmek gyártásával – de ott is Gaumont találmányát, a Chronophone-t használva szinkronizált képet és hangot. Főnöke elképzeléseit követve ő kezdte Amerikában is elterjeszteni a vászon mögé helyezett hangszóró gondolatát – ez máig minden moziban természetes. De elsősorban némafilmeket készített: a hang inkább csak játékos kitérő, érdekes kísérlet volt számára.

A Gaumont-féle mozis hangrendszer

A filmek többnyire némák maradtak akkoriban, de a mozik sosem. Az 1900-as években mindegyik nagy lánc gondoskodott a zenei kíséretről: akár úgy, hogy a filmhez készült zene kottája együtt érkezett a tekercsekkel, és a moziba beépített orgonán lejátszották vetítés közben, akár úgy, hogy egy zongorista vagy más zenész rögtönzött azokra a képsorokra, amiket többnyire ő is akkor látott először. A képpel szinkronizált hang visszajátszására szolgáló korai technikák (többségükben hengerek) egyik fő hátulütője az volt, hogy általában rövidebb játékidővel bírtak, mint a filmtekercsek: a hang kb. négy-, az akkoriban még másodpercenként 16 kockával pergő filmtekercs tíz-tizenkét perces lehetett. Ráadásul a mozitermek növekedésével a hang felerősítésének problémája is megoldásra várt. Egy zenekar viszont drága dolog, úgyhogy maradtak a szóló muzsikusok. De a gyártó stúdiókban már gyökeret vert a gondolat, hogy sokkal gazdaságosabb lehetne a filmforgalmazás, ha a film magával hordozná a kísérőzenéjét.

E célhoz vitt közelebb a Warner Bros. nagy ötlete, amikor lemezre cserélték a hengert. 1926-ban egy New York-i moziban próbálták ki az új módszert, a bemutatott nyolc rövidfilm mind zenei produkciókról közvetített: az egyiken a New York Philharmonic Orchestrát lehetett látni – és hallani. A friss szabadalmat Vitaphone-nak hívták, a lényege egy nagyon nagy fonográfkorong volt, amit a szinkronizált működés fenntartása érdekében széles bőrszíjakkal kapcsoltak a vetítőgéphez.

A zenélő film hamar népszerűvé vált, így 1927-ben már azt is kipróbálták, milyen, ha a zene mellett a színészek dialógusába is belehallgathatunk: így készült a Don Juan. A vakmerő kardforgató (John Barrymore), aki minden nőt elcsábít (elsősorban: Mary Astort), többnyire továbbra is csak tátogott, de a vásznon látható kalandokat egy, az eseményekkel szinkronban lévő nagyzenekar kísérte, és néha az összecsapó kardpengék és a megkonduló harangok hangja is hallatszott. A premier után még több Vitaphone-módszerű film készült, és Warnerék 1927-ben országszerte 150 moziba szereltették be a hangosfilm élvezetéhez szükséges technikát. A munka elvégzése mozinként 25 ezer dollárba került, úgyhogy a konkurencia csak nevetett a markába, és átmeneti, viszont igen költséges hóbortnak tekintette a hangosítást. Sok más károgó nem pénzügyi szempontokra hivatkozott, hanem arra, hogy az emberek szeretik a némafilmeket. Akkor pedig miért kellene változtatni rajtuk? A film technikatörténetének szintén fontos bekezdéseiben szereplő George Eastman például egészen határozottan kijelentette, hogy a nézők el fogják utasítani az újítást. „Egy fillért sem adnék a hangosfilm jövőjéért” – nyilatkozta.

1919-ben három német feltaláló kialakította azt a módszert, amelynek segítségével a hang „fényképét”, egy bonyolult hullámvonalat közvetlenül a filmre, a kép mellett futó csíkra tudták rögzíteni. A leolvasóval felszerelt vetítőgép átvilágította ezt a sávot, és visszaalakította hanggá. A Fox megvásárolta a szabadalmat, és rövidfilmeken tesztelte. Az első hangos sikert egy spanyol énekes produkciója aratta, ezután Lindbergh, a híres pilóta fogadása következett a Fehér Házban, majd Mussolini egy szónoklata. A közönség határozott érdeklődését tapasztalva a stúdió létrehozta a Fox Movietone Newst, és attól kezdve minden némafilm előtt vetíttek néhány korabeli celebhírt, aminek az volt a lényege, hogy a nézők végre a sztárok hangját is hallhatták. De a műszaki átállás költségei még mindig olyan félelmetesnek tűntek, hogy egy példa nélküli (és azóta is ritkán előforduló) megegyezés született: a Fox és a Warner megállapodott, hogy használhatják egymás technikáit.

A dzsesszénekes plakátja

Így jött el a diadalmas 1927-es év, és a Warner Bros. bemutatta a filmet, amelyre a világ az első hangosfilmként emlékszik: A dzsesszénekes valóban az első olyan játékfilm volt, amelyben a főszereplő, Al Jolson elmondott néhány mondatot, és az pontosan illeszkedett a szájmozgására – kép és hang szinkronban volt élvezhető. Az első ilyen szöveg a film 17. perce táján hangzik el: „Wait a minute, wait a minute, you ain’t heard nothin’ yet” (Várjanak, várjanak, még semmit sem hallottak). Ez Jolson szokásos, a színpadi fellépései során rendszeresen használt dumája volt. A film összesen talán kétpernyci prózát tartalmaz, jó részüknek a szerzői is a színészek voltak, a felvétel során rögtönözték őket – úgy tűnik, a dialógusíró mestersége még nem született meg. De a kísérőzene végig lemezről szólt, és több betétdal is felcsendült: többek között a Kol Nidré is elhangzik az egyik jelenetben. A film hárommillió dolláros (értsd: hatalmas) nemzetközi bevétele egyértelművé tette, hogy merre van az előre. Így hát 1928-ban a Warner elkészítette az első végig beszélő filmjét, a New York fényei című krimit, és ez az a pillanat, amikor kimondhatjuk: elkezdődött a hangosfilmek kora. Egy évvel később már a hollywoodi filmek háromnegyedét végigbeszélték, 1930-ban pedig egyetlen némafilm sem készült Amerikában.

Az átmeneti időben akadtak olyan darabok, amelyek némán és hangosan is működtek. Az angolok például úgy tartják számon, hogy az ő első hangosfilmjüket a nagy Alfred Hitchcock rendezte. Érdekes egybeesés, hogy az utolsó némafilmjük is szerepel a Hitchcock-filmográfiában, mindkettőnek Zsarolás a címe, és 1929-ben mutatták be. A sikeres színdarab nyomán készült krimi egy nőről szól, akit valaki megpróbál megerőszakolni, a nő megöli, de egy titokzatos idegen zsarolni próbálja… a munka kezdetén még némafilmre készült a stáb, de a hangosfilm amerikai sikerének hatására a producerek úgy döntöttek, menet közben váltanak. Viszont még csak kevés mozi volt felszerelve hangtechnikával, ezért mindkét változatot meg akarták csinálni. Hitchcock állítólag nem volt hajlandó csak részben hangosítani a művét, kizárólag teljes egészében beszélő thrillert vállalt, és rögtön az elején nagyon pontosan átlátta a lehetőségeit: ezért például jó pár alkalommal olyankor beszélnek a színészei, amikor nem látszik a szájuk, és így nem kellett újraforgatni a már kész néma részeket.

Egy jelenet a New York fényei című filmből

A fejlődés azért nem volt töretlen: ha az lett volna, 1928-ban nem kell hat sztárnak (Charlie Chaplin, Douglas Fairbanks, Norma Talmadge, Dolores Del Rio, John Barrymore és D.W. Griffith) összefognia, hogy egy mozikban lejátszott közleményükben arról győzködjék a nézőket, a némafilmek sztárjai a beszélő filmekben is nagyon jók lesznek. Az egykori beszámolók szerint a nézők fújolva és dobogva fogadták a bejátszást. De Mary Pickford is azt nyilatkozta 1930-ban, hogy a hangosfilm tönkreteszi a színészetet: igaz, ő a mikrofonok tolakodó, a mozdulatokat merevvé tevő jelenlétére panaszkodott.

Azt a legendát, hogy a sipítozó hangú némafilmsztárok a hangosfilm megjelenése miatt kénytelenek voltak új szakmát keresni, talán csak az Ének az esőben forgatókönyvírójának köszönhetjük. A többség igenis folytatta a karrierjét, sőt, mivel a filmek egyre több nézőt vonzottak, ők is híresebbek lettek. Micsoda szívet dobogtató érzés az első Garbo-film plakátján azt a megismételhetetlenül egyszerű, mégis lehengerlő szlogent olvasni, hogy „Garbo talks” (vagyis: Garbo beszél). És a nézők rohantak. Mary Astor egy időre kikerült a pikszisből, mert ahhoz képest, hogy addig az édes naiva szerepköre volt az övé, túl mélynek bizonyult a hangja, de hamar kimászott a gödörből: szerepkört módosított, és attól kezdve belemenősebb, dögösebb figurákat játszott.

A technika pedig – mi mást tehetett volna? – folyamatosan fejlődött. Új felvételi és lejátszási módszerek, mikrofonok, zajszűrők és hangszórók segítették a filmkészítők és a mozisok munkáját, és a rendezők is megtanulták, hogy instruálni a felvétel előtt és nem közben kell. Aztán – nagy ugrás előre – 1970-ben George Lucas és a Dolby mérnökei közösen létrehozták a Dolby Stereo hangzást: az információt továbbra is optikai hang hordozta, de egy csatorna helyett attól kezdve négy csatornán bűvölték el a közönséget, amelynek 1991-ig, a Batman visszatérig kellett várnia a Dolby Digital 5.1-re, amikor már elöl három pontból, valamint két oldalról harsogtak a hangok. Ma már Magyarországon is működik néhány Atmos-mozi, ahol több mint száz csatornára oszlik a moziteremben a hang, még a plafon is meg-megszólal… és persze, amíg lesz filmgyártás, mindig lesz valami, ami addig nem volt. Bár e sorok szerzője már azzal is megelégszik, ahogy Greta Garbót hallhatja, amint egy 1930-as filmben, a sötét múltú Anna Christie szerepében csábító altján odakiált a csaposnak: „Gimme a whisky, ginger ale on the side, and don’t be stingy, baby” (Adj egy whiskyt meg gyömbérsört kísérőnek, és ne légy smucig, bébi!) – fontos a technika, de azért használni is tudni kell.

Értesülj elsőként a Viszont.hu legfrissebb híreiről!

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!