Jókai Mór és a Balti-tenger kalózai

Fotó: Unsplash/David Dilbert

Dávid Gyula

Észtországban mind a mai napig ismert és magát makacsul tartó legenda szerint Hiiumaa (német nevén Dagö) szigetén egy kalózbáró élt és követett el számos gonosztettet. Olyan világítótornyot épített, amelynek fénye félrevezette a tengerészeket, aztán a part menti sziklákon szétzúzódott hajókat kifosztotta, a legénységet megölte. A mélységben, különösen zivataros, sötét éjszakákon egy nagy kutya tanyázott, amely ugatásával odacsalogatta a hajósokat, s ha zátonyra kerültek, vízbe fullasztotta a legénységet. A báró mint partmenti fölbirtokos ezen a módon mérhetetlen vagyont szerzett, mert egyik hajó a másik után, legtöbbször gazdag rakománnyal vetődött a partjára. Ő ugyanis a gonosszal cimborált: mágikus mesterkedésével vihart, esőt és hófúvást tudott előidézni, és különféle szellemek engedelmeskedtek parancsainak. Amikor ezt a földesurat később elfogták és Szibériába hurcolták, szellemei kiragadták őrei kezéből, leszaggatták láncait és a tengeren keresztül egy távoli országba vitték, ahol még sokáig élt, végül pedig bűnei kiengeszteléséül templomot építtetett s így megváltotta lelkét.

Otto Reinhold Ludwig von Ungern-Sternberg báró az észt írókon kívül sok külföldi szerző fantáziáját is megmozgatta, köztük az idegen történetekből szívesen ihletet merítő Jókai Mórét, aki ebben a művében nem törekedett a történelmi igazságra, munkájában leginkább a romantikus vonások érvényesültek. Pedig „kora egyik legnagyobb és legnevezetesebb gonosztevőjének” története a valóságban még színesebb és érdekesebb, mint a valódi adatok híján eddig róla készült irodalmi munkák. A XIX. század első éveiben lefolytatott és akkor világszenzációt keltett per dokumentumai öt terjedelmes irattári dobozban találhatók meg az Észt Köztársaság Központi Levéltárában.

Hogy a legendának komoly alapja van, kitűnik az indokolással együtt 77 lapra terjedő ítéletből, amely báró Ungern-Sternberget az ellene emelt rengeteg vád alól fölmenti ugyan, de egyrészt azért a bűncselekményért, hogy egy 1797-ben hajótörést szenvedett svéd hajóból jelentékeny mennyiségű árut elrejtett és eltulajdonított, másrészt azon súlyos gyanú alapján, hogy egy hajóst megölt, mint „a polgári társadalomra fölötte veszélyes és abból eltávolítandó tagot” élethossziglani börtönnel bünteti. Nem épített hamis világítótornyot, és nem ölte meg a hajótörötteket. Egyes viharos éjszakákon azonban elrendelte a világítótorony tüzének kioltását, és a törvényben előírtnál magasabb mentési díjat is felvett a zátonyra futott hajóktól.

Otto Reinhold Ludwig von Ungern-Sternberg 1744-ben született Lívföldön, a mai Észtország területén. A lipcsei egyetemen tanult, beutazta Ázsiát és elérte az Indiai-óceánt, ahol a brit hatóságok a hétéves háború alatt Madrasban kémkedés gyanújával letartóztatták és visszaküldték Európába. Az utolsó lengyel király, Stanislaw Poniatowski (II. Stanislaw) – aki az egyetemen jó barátja volt – udvarában is szolgált, majd Lengyelország felosztása után az Orosz Birodalom szolgálatába lépett kamarásként a pétervári cári udvarban. 1781-ben megvásárolta a hiiumai Kõrgessaare-kastélyt.

Ungern-Sternberg olyan személyiség volt, aki hazájában jelentősen fölülmúlta kortársait. Bár írásai és könyvtára széleskörű tudásáról tanúskodnak, képességei mégis leginkább a szervezés és a kereskedelem terén emelkedtek ki. Birtokán található a köppói (Kõpu) világítótorony, hogy a hajósokat a sziget körüli zátonyokra figyelmeztesse. (A világítótorony egyébként a Balti-tenger legrégebbi ma is működő világítótornya, fénye közel 50 kilométerre ellátszik.)

1796-ban megszerezte a Hiiu-Suuremõisa kúriát, ahol 1802-ig élt, amikor is letartóztatták azzal a váddal, hogy az év októberében megölte a „Brügg Morian” hajó kapitányát, Carl Johan Malmot.

A világítótorony lépcsői (kép: Wikimedia)

Szándékos emberölésért elítélték, az életfogytiglani börtönbüntetést azonban 1804-ben szibériai száműzetésre változtatta a legfelsőbb bíróság. Ezután élete végéig (1811) hivatalnokként dolgozott. Szibériában, pontosabban Tobolszkban evangélikus gyülekezetet szervezett az ottani észt telepesek számára, és saját pénzéből templomot építtetett.

Szinte még meg sem érkezett Szibériába, amikor a német Johan Christian Ludwig Haken pomerániai evangélikus pap több mint kétszáz oldalon ismertette a báró történetét. Franz Hoffmann német ifjúsági író majdnem szó szerint átvette Haken elbeszélését, ő tette közismertté a több kiadást megért és számos idegen nyelvre lefordított ifjúsági regényével, amely 1854-ben jelent meg Der Strandfischer címmel.

Ezután néhány évtizedes szünet állott be a dagöi torony irodalmi feldolgozásainak sorában, majd megjelent egy, a maga idejében ugyancsak híres könyv. Írója egy fiatal edinburgh-i hölgy volt, Elizabeth (Elis) Righby. Húgát látogatta meg Revalban (ez Tallinn német neve), aki ott ment férjhez egy balti német arisztokratához; az út hatására született meg a balti tartományok egyik legjobb angol nyelvű leírása. Righby is szentel néhány oldalt a műben báró Ungern-Sternbergnek. És ezidőtájt jelent meg a francia Custine márki La Russie en 1839 című munkája is, amely az egész világon elterjesztette a dagöi torony históriáját.

Időbeli sorrendben Jókai Mór műve, A dagöi torony következett. A Magyar Népvilág hét folytatásban hozta le 1879. augusztus 3-tól szeptember 14-ig. Már a második rész közlésével egyidőben megjegyezték, hogy az elbeszélés „eleve oly érdeklődést keltett, hogy több nyelvre kérték el, lefordítás végett”. A mű mindjárt a következő évben megjelent németül, és így könyv alakban hamarabb látott külföldön napvilágot, mint Magarországon. A mű a mester Targallyak című novelláskötetében 1882-ben jelent meg (az Athanaeum Rt. kiadásában). A német, francia, svéd, lett, cseh és az angol nyelvű változatot végül 1925-ben követte az észt fordítás Hiiu torn címmel. Az elbeszélést Csekey István jogtörténész, a Tartui Egyetem tanára, az észtországi Magyar Intézet megalapítója fordíttatta le Ants Murakin viljandi leánygimnáziumi tanárral, aki Magyarországon volt hadifogoly, és tökéletesen beszélt magyarul. Az első olyan magyar szépirodalmi mű, amelyik észt földön játszódik, nyolc folytatásban jelent meg a Postimees című napilapban.

A 2013-ban felújított torony napjainkban (kép: Wikimedia)

Értesülj elsőként a Viszont.hu legfrissebb híreiről!

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni! 

Mennyire tetszett Önnek ez a cikk?

Kattintson a csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 5 / 5. Szavazatok száma: 1

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a cikket.