Fon Gabi

Volt egyszer egy kislány, egy nagyon bátor kislány, aki történelmet írt az úszósportban. Gertrude Ederlének hívták.

Egy német bevándorló házaspár harmadik gyermekeként született 1905-ben New Jerseyben. Igazi kis „Tomboy” volt: amolyan fiús lány. Ezért aztán csöppet sem bánta, hogy apja egy kötélre erősítve lógatta a nyaralójuk melletti folyóba és úgy tanította úszni. Gertrude élvezte a vizet, úgy ficánkolt, mint egy halacska és hamarosan minden úszóversenyt megnyert; olyannyira, hogy végül kijutott Párizsba az Olimpiára. Feltett szándéka volt, hogy három aranyéremmel tér haza. Csalódott, amikor végül csak egyet szerzett, és a két egyéni számban „csak” a bronzokat sikerült megnyernie. De nem sokáig szomorkodott, máris új célt tűzött maga elé: nem kisebbet, mint hogy átússza a La Manche csatornát. Eladdig arról egyetlen nő sem mert álmodni, és összesen öt férfi akadt, aki sikerrel teljesítette a távot.

„ENGLAND OR DROWN!” (Anglia, vagy fulladás) – hirdette öles betűkkel a New York Daily News címoldala a 18 éves lány vállalását 1926. augusztus 6-án, és a megfogalmazás, bár durvának tűnik, kicsit sem volt túlzó. A La Manche csatornán az árapály gyakorta változik, közel kétméteres hullámok tornyosulnak az úszó előtt, akinek a rengeteg medúzával is meg kell küzdenie. Gertrude végül nem csak az elemeket győzte le, de megdöntötte a korábbi – férfi úszó által felállított – rekordot is: 14 és fél óra alatt alatt úszta át a csatornát, teljesítve a több mint 56 kilométeres távot.

Nem először próbálkozott. Egy évvel korábban már kísérletet tett rá, hogy átússza a csatornát. Hogy akkor miért nem sikerült, arról több verzió is kering. Az angol nyelvű lapok szerint Gertrudot diszkvalifikálták, mert az egyik kísérőhajóból valaki megérintette. (A kísérőhajókban utazók ételt és italt adhatnak át a versenyzőnek, de nem érhetnek hozzájuk.) Az edzője szerint ezt csak a versenyszellem diktálta nemzeti büszkeség íratta a brit sajtóval, ő így nyilatkozott az esetről: „valójában az történt, hogy jött a dagály, és ő nem volt rá igazán felkészülve. Az árapály – az apály és dagály – öt-hat óránként változik, ezért cikk-cakkban kell az úszónak haladni vele.”

Trudi nem akarta feladni. A kudarc nemhogy letörte: erősebbé tette. Még többet edzett, még kitartóbban gyakorolt. Biztos volt benne, hogy sikerülni fog. Az elszántságát persze az az ígéret is táplálta, amit apja tett neki: egy piros sportkocsit kap, ha leússza a távot.

A rákövetkező évben, 20 évesen egy saját tervezésű fürdőruhában vetette magát a hullámokba. Eladdig a nők nehéz gyapjúból készült egyrészest viseltek – amilyet Trudi is az első kísérleténél –, ami megtelt vízzel, érthető módon nehezítve az előrehaladást. (Bőrét még a durva anyag is kimarta, de ez már meg se kottyant neki.) Ám akkor, 1926-ban úgy döntött, hogy szakít a hagyományokkal: egy könnyű anyagból készült, feszesebb dresszt húzott magára, aztán kétfelé vágta, és így indult a rekorddöntésre.

Cape Griz-Nesben, a francia partoknál ereszkedett a jéghideg vízbe, a kétméteres hullámokba, ahol megtermett medúzák és cápák várták. A bőrét mindenesetre vastagon bekente zsírral, hogy valamennyire védje a hidegtől. A versenyszabályok szerint tarthatott szüneteket, ami alatt ételt és italt vehetett magához a kísérő csónakból, amin edzője ült. A falatokat és kortyokat – csirkehúst, gyümölcsöt és levest – egyenesen a szájába adták, mert az érintés nem volt megengedett, sőt, azonnali kizárással járt. Egy révhajó is volt a közelükben, rajta szorgos riporterekkel, akik folyamatosan közvetítették a haladását. Egyikük annyira fellelkesült, hogy amint megközelítették a partot, beugrott a vízbe, kiúszott, és elrohant a kocsmába, hogy telefonon elsőként tudósítson. Az emberek, figyelve a híreket, összecsődültek az angliai oldalon, és hatalmas üdvrivalgással fogadták Gertrudét, ahogy partot ért. A lány remegve mászott ki a vízből, a vadul csapkodó hullámok alaposan elbántak az arcával is: úgy nézett ki, mint egy bokszoló, akit elpáholtak, a nyelve feldagadt a sós víztől, beszélni sem tudott, és a medúzák is összecsípték. Alig állt a lábán, többször majdnem összeesett, de megcsinálta. 14 és fél óra alatt teljesítette a távot, és ezzel két órát rávert elődje rekordjára. Elsőségét 24 évig tartotta is: csak 1950-ben sikerült ezt megdönteni.

Ettől kezdve Trudi, mai szóval élve, igazi celeb lett. Folyamatosan cikkeztek róla, fotóriporterek hada kísérte szinte minden lépését. Még a Fehér Házba is meghívták, Calvin Coolidge elnök Amerika legklasszabb lányának nevezte. Hónapokon át ő számított a  kontinens legnagyobb hírességének, egészen 1927 májusáig, amikor is Charles Lindbergh átrepülte az Atlanti-óceánt. Akkor a technika rekordja mellett hirtelen eltörpült Ederle úszóbajnoki teljesítménye. Géppel szállni sokkal trendibb lett, Amerika új hőst ünnepelt, Gertrude Ederle megmaradt relikviának.

Mégsem tűnt el nyomtalanul a köztudatból. Gertrude igazi hős volt, egyike azoknak, akik megmutatták, hogy néha a „gyengébb nem” az erősebb, hogy a nők is lehetnek eredményesek, elismertek. Bár akkor már hat éve volt szavazati joga a nőknek, de még akkor is többnyire úgy tekintettek rájuk, mint egyfajta tartozékra a férfiak mellett. Gertude rekordja az „oldalborda” diadala volt, és része egy fontos folyamatnak, ami akkoriban indult meg. A 20-as évek elején az amerikai golfbajnok Edith Cummings lett az első női sportoló, aki a Time címlapján szerepelt, a francia teniszsztár, Suzanne Lenglen uralta Wimbledont, Ederle pedig bebizonyította, hogy az úszósport egyik legmegterhelőbb kihívásán is képes egy nő legyőzni a férfiakat.

„Azt mondták, a nők nem tudják átúszni a csatornát, de én bebizonyítottam, hogy igenis képesek rá! – nyilatkozott Ederle a sajtónak. – Úgyhogy, ha legközelebb azt állítják, hogy nem tudsz megcsinálni valamit, csak bizonyítsd be, hogy tévednek!„

Gertrude Ederle gyerekkori kanyarója szövődményeként kiskorától hallásproblémákkal küzdött. A La Manche csatorna átúszása után állapota súlyosbodott. Az 1940-es évekre szinte teljesen megsüketült. Attól kezdve – a néhány nyilvános megjelenést leszámítva – halláskárosult gyerekek úszásoktatásával foglalkozott: azt is szívvel-lélekkel tette. Soha nem ment férjhez, egyedül élt, végül egy idősotthonba került. Ott is hunyt el 2003-ban, 97 évesen.

Értesülj elsőként a Viszont.hu legfrissebb híreiről!

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!