Dávid Gyula
A legjobb családokban is előfordul, hogy a gyerek vagy a nagypapa elszólja magát, és ezzel röpke ideig kellemetlen helyzetbe kerülnek a háziak a vendégek előtt. Hasonló eset történt a minap. Igaz, emellett sokan nem mentek el szó nélkül: pedig nem példátlan eset, hogy összekeverednek a himnuszok. Meg aztán, miért kellene azt mindenkinek tudnia, hogy a mai német himnuszt szigorúan csak a harmadik versszaktól énekeljük, hiszen az első, amelyik úgy kezdődik, hogy: „Deutschland, Deutschland über alles” (Németország mindenek felett), finoman szólva kiment a divatból?
A himnuszok a XVIII-XIX. századi nemzeti mozgalmak során keletkeztek és a mai napig a nemzeti identitást és az egységet testesítik meg. Napjainkban teljesen természetesnek tartjuk, hogy minden országnak és nemzetnek van saját himnusza, amit különféle ünnepnapokon vagy hivatalos események során adnak elő vagy játszanak le. Az is előfordul, hogy egy országnak két himnusza van: egy a nép által kedvelt és elismert himnusz, és egy királyhimnusz. Például Új-Zélandon a God Defend New Zealand, a néphimnusz és a másik, a God Save the King, az angol királyhimnusz, mivel államfője a mindenkori brit uralkodó. Az angol himnusz dallamát az alpesi miniállam, Liechtenstein is használja. Fontos identitáserősítő elem viszont, hogy azokon a sporteseményeken, ahol Skócia és Wales önállóan játszik, például a labdarúgó mérkőzések előtt, nem a brit himnusz, hanem a sajátjuk csendül fel. De hozhatunk magyar példát is: a katolikus magyarság néphimnusza a „Boldogasszony Anyánk”, a református magyaroké a 90. zsoltár, a „Te benned bíztunk, eleitől fogva.”
(A székely himnusz a trianoni béke után egy évvel, 1921-ben született. Az erdélyi származású Csanády György – aki a verset írta – és Mihalik Kálmán zeneszerző az 1920-as években Szegeden végezték egyetemi tanulmányaikat. A vers címe eredetileg Bujdosó ének volt és a művet női karra írták. A két világháború közötti időszakban a székely himnusz népdalként terjedt a romániai magyarság körében, Magyarországon pedig kevesen ismerték, Észak-Erdély visszacsatolása alkalmából jelent meg először nyomtatásban. Magyarországon 1940-ben kötelezővé tették a tanulását, de a nehéz dallam miatt nem vált népszerűvé. 1946 és 1989 között mind Romániában, mind Magyarországon a tiltott művek listáján szerepelt.)
Sztálin a második világháború alatt az addig használt Internacionálét egy önálló szovjet himnuszra akarta cserélni. A zenéért Alekszander Alekszandrovot tette meg felelőssé, akiről a szovjet hadsereg zenekarát és táncegyüttesét is elnevezték; az együttes máig is ugyanezen a néven működik az orosz hadsereg zenekaraként. Nem véletlen, hogy a volt szovjet himnusz zenéje a mai oroszé is: a Szovjetunió megszűnése után ugyan egy másik dallam váltotta fel, de az oroszok visszakérték a korábbit. Oroszország önálló állammá válása (1991) után kilenc évvel, 2000-ben vezette be alkotmányos törvénnyel a Szövetségi Gyűlés Vlagyimir Putyin javaslatára. Az új szöveget az elnök személyes felkérésére az a Szergej Mihalkov írta, aki 1944-ben Sztálin megbízására a szovjet himnusz eredeti szövegének szerzője is volt, és a generalisszimusz halála után egyszer már kénytelen volt átdolgozni korábbi művét.
Attól még, hogy a himnuszok egy-egy népcsoport identitását fejezik ki, még nem mondhatjuk, hogy a különböző himnuszok összetéveszthetetlenek lennének. Nagyon sok nemzet himnusza hasonlít egy másikéra. A szlovák himnusz dallamának ihletője egy szlovák népdal, a Kopala studienku, viszont ez nagyon hasonlít egy magyar dalra, a Bartók Béla által gyűjtött és zongorára feldolgozott „Azt mondják, nem adnak engem galambomnak” kezdetűre. A Kopala studienku, amit pedig ismeretlen eredetű szlovák népdalnak tartanak, egy lengyel népies dalra is hasonlít: az „Idzie janko lasem” kezdetűre. A szlovákok szerint a himnusz már 1844-ben megvolt, a magyar népdalt pedig Bartók Béla 1908-ban gyűjtötte, tehát a magyarok utánozták le a szlovák himnuszt. Magyarország szerint az „Azt mondják…”, mint sok más magyar népdal, már évszázadok óta létezett, csak mivel nem volt összegyűjtve és lekottázva, nincs rá semmi bizonyítékunk, hogy miénk lenne az eredeti.
Izrael nemzeti himnuszának szövegét 1878-ban Naftali Herz Imber írta, aki 1882-ben érkezett Galíciából Palesztinába. Zenéje egy ősi spanyol zsidó dallam, amelyet Samuel Cohen dolgozott fel. Amikor 1492-ben kiűzték a zsidókat Spanyolországból, egy csoportjuk Közép-Európa területére került, és a dallamot a nem-zsidó környezet is átvette. Bedřich Smetana így találkozott vele, és beleírta a Hazám című szimfonikus költeménye legismertebb, a Moldva című tételébe. Magyarországon a dallam az igen népszerű Tüzed, Uram, Jézus című egyházi ének dallamaként ismert.
A finn nemzeti himnuszt a svéd anyanyelvű Johan Ludvig Runeberg (1804–1877) írta és a hamburgi zeneszerző, Fredrik Pacius dallamára 1848. május 13-án a Flóra ünnepet tartó diákok adták elő a Helsinkihez tartozó Kumtähti major mezején. Runeberg célja a finn nemzeti érzések felélesztése volt. A mű megírására valószínűleg Vörösmarty Mihály 1836-ban írt Szózat című költeménye ihlette, a hasonlóságra a szöveg szóhasználata, fordulatai is utalnak.
Az észtek körében már az 1860-as években megjelent Pacius dallama. Johann Voldemar Jannsen, az észt nemzeti mozgalom egyik vezető alakja 1869-ben szervezett dalosünnepet, ahol bemutatta a Mu isamaa, mu õnn ja rõõm (Hazám, szerencsém és örömöm) című versét, amit az észtek szintén Pacius dallamára kezdtek énekelni. Észtország az első világháború végére vívta ki a függetlenségét, ekkor lett hivatalosan is az ország himnusza Jannsen költeménye és Pacius zeneműve. 1944-ben a Szovjetunió megszállta az országot, és a szovjet rezsim betiltotta a nemzeti önrendelkezést szimbolizáló himnuszt, amelyet tilos volt énekelni.
A mai Lettország területén élő finnugor népcsoport, a lívek között forgatott filmet a szovjet időkben etnográfusként és filmesként dolgozó Lennart Meri, a később újra függetlenné vált Észt Köztársaság első elnöke. A kis nép zenéjét és táncát rögzítették a mazirbei kultúrházban, amelyet még a magyar és a finn állam létesített a harmincas években. Minden ablaknál géppisztolyos katonák figyeltek arra, nehogy a tengerparti határsávban más is kerüljön a filmszalagra, mint a néptánc. Amikor a stáb befejezte a felvételt, a lívek megkérdezték, hogy elénekelhetik-e még legkedvesebb dalukat. Amint felcsendült az ének, az észtek megdermednek: a lív himnusz szólt, amelynek dallama azonos az övékével, s amelynek elénekléséért akkoriban húsz év munkatábort, száműzetést is kaphatott a tettes. A géppisztolyos orosz katonák mosolyogva hallgatták, fogalmuk sem volt, mi ez a dal, az észt operatőr pedig infarktus közeli állapotban forgatott tovább.
A Szovjetunió felbomlása után, 1991-ben Észtország visszanyerte függetlenségét és himnuszát. Azóta, ha az észt és a finn válogatott találkozik egymással, a mérkőzés előtt egymás után kétszer csendül fel „ugyanaz” a himnusz. A különbség csak annyi, hogy a finnek két versszakot énekelnek, az észtek meg hármat. Persze mindenki a saját nyelvén.
Értesülj a Viszont.hu legfrissebb híreiről!
Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,
- akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
- Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
- itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!
Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!