Dávid Gyula

Hedy Lamarr születésének évfordulóján, november 9-én ünnepeljük az Európai Feltalálók Napját. A részben magyar származású filmcsillag találmányának alapjául egy amerikai avantgárd zeneszerző diplomata testvére elleni merénylet szolgált.

Henry W. Antheil, Jr. egyike volt annak a kilenc utasnak, akik meghaltak, amikor 1940. június 14-én a finn Kaleva repülőgépet lelőtték a Finn-öböl felett. A 27 éves Antheil diplomáciai futárként szolgált a tallinni és a helsinki amerikai nagykövetségek között. A mai napig senki sem tudja pontosan, hogy a szovjet haditengerészeti légierő két bombázója miért lőtt le egy fegyvertelen, menetrend szerint közlekedő finn utasszállítót. Mivel a nácik ugyanazon a napon foglalták el Párizst, a világ figyelmének nagy része nem az Észtország elleni szovjet tengeri és légi blokádra összpontosult. Három nappal később a Vörös Hadsereg megszállta és elfoglalta Észtországot.

1939 novemberében, nem sokkal a téli háború kezdete előtt a fiatal amerikai diplomata Finnországba érkezett. Amikor Helsinkit november 30-án a szovjet légierő első bombatámadása érte, az Egyesült Államok nagykövetségét a főváros melletti Grankulla egyik üdülőszállójába evakuálták. A háború ellenére Henry életében ez lett a legszebb időszak: decemberben egy hotelben ismerte meg a gyönyörű Greta Lindberget, és beleszeretett. A fiatalok hamarosan eljegyezték egymást.

Helsinki előtt Henry évekig dolgozott az Egyesült Államok moszkvai képviseletén. A diplomáciai futár felelős feladatait látta el, országról országra járt. A fiatal diplomata nagyon szeretett utazni, és különösen kedvelte Finnországot. Így nagyon boldog volt, amikor 1939 novemberében Helsinkibe helyezték át.

Henry diplomáciai futárként többször járt Tallinnban, június 14-én, pénteken reggel harmadszor repült oda. Ez volt az utolsó megbízatása. Az ülemistei repülőtérről még aznap délután visszaindult a finn Aero légitársaság Kaleva utasszállítójával és három zsák diplomáciai postával. Az utasok között rajta kívül számos más nevezetes személy is akadt: a moszkvai francia nagykövetség futárjai, akiknek 192 kilogrammnyi diplomáciai poggyászuk volt, valamint két titokzatos német, Rudolf Cöllen és Friedrich-Wilhelm Offermann üzletemberek, akiket akár kémeknek is nevezhetnénk.

Mintegy tíz perccel a felszállás után, 14 óra 5 perckor szovjet bombázók lelőtték a Kalevát a Finn-öböl felett.  Több rövid robbanás hallatszott, ami után az utasszállítóból füst, majd később lángok csaptak ki, a gép pedig a tengerbe zuhant.

Ami történt, nem volt a véletlen műve. A The Voice of Broadway újság már 1940 júniusában azt írta, hogy Henrynek valószínűleg bennfentes információi voltak az orosz-német paktumról. 35 kilónyi diplomáciai küldeménye titkos hírszerzési információkat tartalmazhatott a Szovjetunió katonai terveiről, amelyeket az észt vezérkar juttatott volna el a tallinni amerikai képviseleten keresztül az Egyesült Államok kormányához. 

Egy másik változat szerint a francia diplomáciai posta Erik Labonne moszkvai francia nagykövet és Vjacseszlav Molotov, a Szovjetunió külügyi népbiztosa közelmúltbeli beszélgetéseinek leiratát tartalmazta, az oroszok azonban megpróbálták megakadályozni, hogy ez a szállítmány a németek kezébe kerüljön.

Testvére halála után az avantgárd zeneszerző, George Antheil ezt írta: „Az öcsém és én a legjobb barátok voltunk. Egész életünkben egyszer sem veszekedtünk. Henryvel nagyon hasonlóak voltunk, megértettük egymást.” Henry is osztotta idősebb testvére politikai nézeteit: mindketten gyűlölték Sztálin és Hitler rendszerét. 

A hátrahagyott papírok válogatása során kiderült, hogy Henry érzékeny információkat osztott meg bátyjával, olyanokat, amelyeket az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségének táviratai tartalmaztak. Ez a sztálini tisztogatásokról és a Szovjetunió valóságáról szóló anyag volt az alapja George Antheil cikkeinek az Esquire magazinban és 1940-es, A közelgő háború árnyéka című prófétai röpiratának. Amikor számos jóslata beigazolódott, a Los Angeles Times felvette George-ot haditudósítónak. A sors – szomszédok voltak – összehozta George Antheilt a gyönyörű hollywoodi filmsztárral, Hedy Lamarrral, és jó barátok lettek. 

A különleges szépségű és páratlan tehetségű színésznő 1914. november 9-én Hedwig Eva Maria Kiesler néven született Bécsben. Apja Emil Kiesler jómódú bécsi bankár, édesanyja Gertrud Lichtwitz Budapestről elszármazott zongoraművész volt.

A totalitarizmus elleni olthatatlan gyűlölet egyesítette őket – elvégre Hedy zsidó családból származott, és a náci üldöztetés elől menekült, George testvérét megölték a kommunisták. És amint a következőkből kiderül, a találmányok iránti szenvedélyes érdeklődés is összekapcsolta őket. Az eredmény valami egészen rendkívüli lett.

A műszaki érdeklődésű Hedy a torpedókkal és más haditechnikai eszközökkel kapcsolatos ismereteit első férjétől, az osztrák Friedrich Mandl fegyvergyártótól szerezte, akitől Ausztria német megszállásakor Londonba szökött. A második világháború alatt Lamarr hallotta, hogy a rádióvezérlésű torpedókat a jel zavarásával el lehet téríteni az útjuktól. Így hát Hedynek az az ötlete támadt, hogy a jelet folyamatosan változtassák, hogy ne lehessen beleavatkozni. 1940 végén Hedy felhívta barátját, George-ot, hogy segítsen neki megvalósítani az elképzelését.

Lamarr és Antheil feltalálta a frekvenciaugrásos rendszert, ami a torpedót vezérlő jel átviteli frekvenciájának gyors megváltoztatását jelentette. A frekvenciaváltoztatás sorrendjét az adó és a vevő – a torpedó – is ismerte, de az ellenség számára a titkosítás miatt nem volt észlelhető. Ehhez Antheil fő műve, a Ballet Mécanique adta az ötletet, amelyben több gépzongora is szerepel. Mivel a zongorán 88 billentyű van, a torpedóvezérlő találmány leírásában is 88 frekvenciát használtak. Ennyi frekvencia egyidejű zavarásához már túl sok energiára lett volna szükség, az egyes frekvenciák pedig kiszámíthatatlanok voltak, mivel azok az egyedi lyukszalagok szerint folyamatosan változtak. A 20. század egyik legjelentősebb találmányát 1942. augusztus 11-én szabadalmaztatták, Lamarr és Antheil pedig felajánlotta a rendszert az amerikai haditengerészetnek, abban a reményben, hogy segít majd megnyerni a háborút. 

A haditengerészet azonban elutasította az ajánlatot. Bár a találmány megvalósítása technikailag is nehéz lehetett, az elzárkózás mögött az a hozzáállás is meghúzódott, hogy ugyan mit tudhat egy hollywoodi színésznő a torpedókról! 

Húsz év és a szabadalom lejárta után az 1962-es kubai rakétaválság idején a Lamarr-Antheil terv frissített változatát rendszeresítették az amerikai haditengerészet hajóin. Nyilvánvaló, hogy George Antheil számára ez a találmány a személyes bosszúja volt a totalitárius Szovjetunió ellen, amely megölte testvérét. Most végre alkalmazásra talált – és ráadásul éppen a szovjetekkel szemben.

George Antheil maga nem érte meg a frekvenciaugratásos rendszer sikerét, 1959-ben, 58 évesen halt meg. Hedy Lamarr viszont megkésve, de mégis méltó elismerésben részesült élete alkonyán. 1997-ben Lamarrt (és Antheilt posztumusz) az Electronic Frontier Foundation Pioneer Award díjával tüntették ki. Ugyanebben az évben Lamarr lett az első nő, aki megkapta a BULBIE Gnass Spirit of Achievement Bronze Award-ot, amely a Feltalálók Oscarjaként ismert.

Hedy Lamarr 2000 januárjában halt meg, 85 évesen. Négy évvel később mindketten bekerültek az Amerikai Feltalálók Hírességeinek Csarnokába. Találmányuk alapelveit a ma ismert WiFi, Bluetooth és CDMA-eljárás (kódosztásos többszörös hozzáférés) használja.

Értesülj a Viszont.hu legfrissebb híreiről!