Szászi Júlia

A Stille Nacht, a német nyelvterület legismertebb karácsonyi dala nem szorul reklámra, a világ megannyi országában éneklik, és a dal születésének körülményeiről is sokan tudhatnak; időt és pénzt nem kímélő turisták özönlenek évről évre az eredeti helyszínre, különösen a tengerentúlról.

A történet 1818-ra nyúlik vissza. A Salzburg melletti Obendorfban ekkor, néhány nappal karácsony előtt romlott el a St. Nikolaus-templom orgonája. A roppant szegény faluban javíttatásra gondolni sem lehetett. Talán csak a hatás kedvéért egészült ki az évek alatt a legenda azzal, hogy a hibát a hangszerbe beköltözött éhes egerek okozták. Mivel azonban a Szenteste muzsika nélkül nem volt elképzelhető, a falusiak mindent megtettek a helyzet megmentésére. A segítség hamar jött: Joseph Mohr káplánnak volt a fiókjában egy alkalmas költemény, amit megzenésítés céljából rögtön odaadott barátjának, Franz Xavier Grubernek. Aki azután rekordsebességgel muzsikát komponált a vershez, mégpedig olyat, amihez elég volt egyetlen gitár kísérete.

A Szentestét megmentették, de ahhoz, hogy az alkalmi dal nem merült a feledés homályába, kellett még pár csoda, például egy Karl Mauracher nevű orgonaépítő mester. Ő volt az, aki 1825-ben újjávarázsolta a St. Nikolaus-templom hangszerét, és eközben véletlenül rátalált az immár feleslegessé vált dalra. Hazavitte Tirolba, s mivel utazó zenész volt, széltében-hosszában játszotta.

Ennyi tömören a történet, pontosabban az a változat, amelyre az azóta virágzó idegenforgalmi üzletág épült. A pici kápolnából zarándokhely lett, utazási irodák szállítják ide jó pénzért a kíváncsiskodókat, különösen ádvent idején, ezzel együtt pedig a dal a világ legtöbb országában hallható, a legkülönbözőbb nyelveken, a legnagyszerűbb énekesek előadásában. Sokan és jól élnek a kultuszból, amelynek terjesztéséhez a salzburgi Hannes M. Schnalle nagymértékben hozzájárult. Az 1961-es (vorarlbergi) születésű rendező, televíziós producer és filmzeneszerző úgy érezte, hogy a Csendes éj nemzetközi elismertsége hagy némi kívánnivalót maga után, így gigantikus vállalkozásokba kezdett. Többmilliós nézettségű televíziós show-műsorok fűződnek a nevéhez, (2010-ben az ARD német adón 6 és fél millióan andalodtak el a karácsony előtti műsoron, amelynek fő slágere a Csendes éj volt). Készített dokumentumfilmet is, és  három évvel ezelőtt hosszas előkészítés és egyesztendei forgatás után elkészült végre a mozifilm is. Salzburg hálásan támogatta mindenben – akkor is, amikor homokszem került a gépezetbe, és feltűnt egy Stille Nacht-imádó ellenlábas.

A hírt, hogy egyáltalán létezik ilyen, éveken át sikerült háttérbe szorítani. Csak amikor a kilencvenes évek legvégén az említett játékfilm terve megfogant, akkor lépett úgy igazából a nyilvánosság elé a másik pályázó, a ráadásul német Hanno Schilf. Ő szülővárosából, az akkor még keletnémet Greifswaldból gyermekkorában került Münchenbe, ahol film- és színházrendezést tanult, majd a filmiparban kezdte (nem túl sikeres) pályáját. A kilencvenes évek elején már a Csendes éjről tervezett film forgatókönyvének írása miatt települt át Salzburgba, ahol eleinte a tartományi vezetéstől még kitüntetést is kapott píár tevékenységéért.

 Mindenesetre Schilf salzburgi kutatómunkája kicsit másként alakult, mint ahogy azt a helybéliek elképzelték. A salzburgi archívumokat bújva a legendától eltérő keletkezési körülményekre bukkant, és felfedezését nem rejtette véka alá. Valóságos megszállottja lett a történetnek. 1993-ban megírta első, 1995-ben második könyvét, előadások százait tartotta kutatási eredményeiről, anélkül, hogy a hivatalos Salzburg elismerését vagy támogatását elnyerte volna. Az általa alapított alig 24 négyzetméteres múzeum költségeit a könyvek és az előadások bevételeiből, vagyis saját zsebből fedezte.

S hogy miben hibádzik Salzburg szerint Schilf feltevése? Ő azt állítja, hogy nincs itt semmiféle Franz Xavier Gruber, a dal tejes egészében Joseph Mohr műve. Schilf teljes kutatómunkája a káplán életére összpontosult. Kikutatta, hogy Mohr egy katona és egy kötőnő házasságon kívül született gyermeke volt, aki a társadalom teljes megvetése közepette nem számíthatott tisztes neveltetésre. Miután az apa eltűnt, a salzburgi hóhér lett a kisfiú keresztapja, ami nem segítette elő beilleszkedését. Valami csoda folytán azonban a salzburgi dómkórus vezetője felfedezte különleges zenei tehetségét. Tizenhárom évesen már három hangszeren játszott, és remek hangja miatt szívesen látták a kórusban is. Mindezen képességei miatt előbb internátusba került, majd felvételt nyert a salzburgi szemináriumba. Miután végzett, káplánnak Obendorfba helyezték, ahol zenei ismeretei – a sajátos latin–német keveréknyelvű misék és a zenei aláfestés különlegessége miatt – sokat fejlődtek. Schilf kutatása szerint a dalt, a Csendes éjt, annak szövegét és zenéjét Joseph Mohr – egyedül és kizárólag Mohr – 1816-ban, tehát két évvel a legenda szerinti időpont előtt írta, mégpedig egy szál gitárkíséretre.  Franz Xavier Gruber neve nem is szerepel a fellelhető dokumentumokon, legfeljebb egyszer, és ennek megfelelően annyi része lehet a történetben, hogy később ő hangszerelte át a dalt orgonára.

Schilf szerint tehát a hős csakis Joseph Mohr, akit legnagyobb bánatára Salzburg a mai napig háttérbe szorít. Amikor ő azt a bizonyos múzeumot létrehozta, az is Mohr szülőházának rekonstrukciója volt, és az ő életéről szólt, nem úgy, mint a mára már szinte megszámlálhatatlan kisebb-nagyobb múzeum, amely a Salzburgban támogatott legendát örökíti meg.

Valójában nem csoda, hogy 1999-ben, amikor a két rivális a filmjogokat igyekezett megszerezni, a német filmes alulmaradt, pedig (az azóta elhunyt) Eric Pleskow osztrák származású New York-i producer is őt támogatta, sok millió dollárt ígérve a produkciónak.  Salzburg a haza fiát választotta, a német Hanno Schilf filmtervét azzal utasítva el, hogy „túl bonyolult”.

Hannes M. Schalle filmjét 2018-ban mutatták be, narrátora egy ismert osztrák színész – ám valahogy a film nem lett világsiker. Pedig szép a mondanivalója: a Csendes éj, a dal minden viszályt felülír, megbékélést hoz, és azt, hogy mindenki szeret mindenkit.

Schilf továbbra is hirdeti Joseph Mohr dicsőségét, bírálja Salzburgot, amiért nem adja meg a kellő tiszteletet e jeles férfiúnak. Bár néhány könnyedebb filmprodukción szerepel a neve, a hírek szerint áttelepült Berlinbe, és ott egy kreuzbergi csehóban baristaként keresi a kenyerét. Igaz, könyveit ma is árusítják Németországban, megrendelhetők az Amazonnál is.

A viszály az oly békés karácsonyi dal körül mostanában nem szerepel a nyilvánosság előtt – nincs tétje. Salzburg diadalmaskodott, az érdekesebb legenda tarol, a Csendeséj-biznisz jól teljesít.

Értesülj a Viszont.hu legfrissebb híreiről!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!