Bécs, Berggasse 19

Freud várószobája (Fotó: Hertha Hurnaus)

Szászi Júlia

Szép kiállítás, de honnan tudható, mennyire autentikus ez az elrendezés – ingatja a fejét a (rendszerint kétkedő) látogató, miután végigjárta a felújítás után ismét megnyitott Freud Múzeum termeit, az egykori rendelőt és a lakást. Jogos: Sigmund Freud 1938 júniusában szinte teljesen kiürítve hagyta hátra a helyszínt, ahol 47 éven át gyógyított, alkotott, miután minden fenyegető előjel ellenére nemhogy nem készült elmenekülni, de az utolsó perc utánig halasztotta az utazást.

Megvesztegetéssel, pénzzel, értéktárgyakkal – felesége, Martha, és legkisebb gyermeke, Anna ügyességének, hűséges cselédjük, Paula kitartásának köszönhetően ­sikerült az Anschluss után pár hónapig még maradni, mígnem nyár elején már egyértelművé vált, hogy utazni kell. A bútorok, könyvek, kisebb-nagyobb emléktárgyak egy részét sikerült elszállítani – a házat azonban a Gestapo először lezárta, majd az ide hurcolt zsidók ideiglenes szálláshelyeként használta, mielőtt haláltáborba küldte őket.  

Hogy az eredeti elrendezés nem csak a Londonba emigrált családtagok emlékezetében maradt meg, az egy bátor bécsi fotós, Edmund Engelmann kalandos ténykedésének köszönhető. Az 1907-es születésű fotóművész még 1933-ban ismerkedett meg a Freud környezetéhez tartozó August Aichhorn (nem zsidó) pszichoanalitikussal. A kapcsolatból barátság lett. Aichhorn 1938 tavaszán, az Anschluss után mesélte a fotósnak, hogyan tört rá Freud családjára fenyegetőzve az SA, Anna Freudot pedig a Gestapo is kihallgatta. Nem vitás – mondta –, a családnak záros határidőn belül el kell hagynia Bécset. Beszélt arról is, hogy a nagybeteg Freud attól tart: menekülése a pszichoanalitikus iskola teljes felbomlását eredményezné. Aichhorn arra kérte fotós barátját, örökítse meg a rendelőt és a család otthonát, mégpedig a lehető legnagyobb titokban, nehogy megrémítsék Freudot. A küldetés kalandos volt, Engelmann kora reggel lopakodott a rendelőbe, majd a lakásba – a tervbe beavatott cselédlány segítségével –, ügyesen kikerülve a mindenfelé razziázó nácikat. A fotózás jól haladt, s már majdnem kész volt az anyag a tervezett és Freudnak szánt albumhoz, amikor Engelmann mégis összefutott Freuddal. Az első ijedelem után a találkozás jól sikerült, a már kész képek annyira tetszettek, hogy Freud készségesen leült íróasztalához egy fotózásra.

A család júniusban utazott el – előbb, mint a szintén kivándorolni készülő fotós, aki sok megpróbáltatás, letartóztatás, kihallgatás után csak novemberben hagyhatta el az országot. A negatívok Aichhornnál maradtak, majd a háború után a közben elhunyt Aichhorn titkárnőjétől jutottak el előbb Anna Freudhoz, végül a fotóshoz. A teljes képsorozat csak 1977-ben jelent meg, nagy segítséget nyújtva az 1993-ban a nagyközönség előtt is megnyitott múzeumot berendező szakembereknek. A kilencvenes években még egyszer fontos szereplő lett a fotógyűjtemény: egy New York-i művész, Robert Longo készített a képek alapján monumentális méretű rajzokat. A bécsi Albertina 2002 végén rendezett kiállítást a rajzokból.

Freud dolgozószobája, Roberto Longo rajza (Fotó: Albertina Museum)

A mégoly hitelesen berendezett bécsi múzeum okoz némi csalódást a látogatónak, aki, miután akkurátusan becsöngetett és bebocsátást nyert a rendelőbe, rögtön a nevezetes kanapét keresi. Hiába. Azt bizony a londoni múzeumban láthatja csak. Helyette üveg alatt két – ráadásul arany – kisebbített másolat. Igaz, a rendelő hangulata megkapó: a századfordulós orvosi tevékenység légköre keveredik egyfajta óegyiptomi múzeuméval, hiszen Freud szenvedélyesen gyűjtötte az ókori csecsebecséket. Az íróasztalon összezsúfolt kínai figurákat inkább csak a fotók örökítették meg, bár a fellelhető példányokból azóta a múzeum már rendezett külön kiállítást is. Mint ahogy volt idő, amikor a londoni múzeum a kanapét kikölcsönözte Bécsnek.

A legendák viszont itt mozgatják meg a legjobban a képzeletet. Ahogyan például a nevezetes kanapé idekerült. Úgy tudni, Freud egyik páciensétől kapta ajándékba. Madame Benvenisti ugyanis szeretett volna kényelmesebb pózban megválni legbensőbb titkaitól (ő fogalmazott így), ezért vette és szállíttatta a rendelőbe a bútordarabot. Freudnak nem tetszett a bézs szín, letakarta egy perzsaszőnyeggel, és díszpárnákkal tette otthonosabbá. A zöld fotelt már maga helyezte el a kanapé végénél, a páciens feje mögött. Nehogy befolyásolja a beszélgetést az ő arcán tükröződő reakció.

Ekkor már megszületett a pszichoanalízis gyakorlata és elmélete – ugyancsak a Berggasse 19 alatt. Freud a beköltözés idején – 1891 körül – főként hipnózissal, ezzel az akkor új, bár tudományosan vitatott módszerrel kezelte álmatlansággal, hisztériával, helyi fájdalmakkal küszködő betegeit. Egyiküknél, Fanny Mosernél a módszer kicsit sem használt, ő mély alvás helyett inkább beszélgetni akart. Kényelmesen, az akkor még korántsem híres kanapéra heveredve. Freud így rájött, hogy ha a páciens magától kezd el beszélni, ezzel fokozatosan megnyílik az út a tudatalatti tartalmak előtt. Ez a terápia kapta a pszichoanalízis nevet.

Berggasse 19 (Fotó: Hertha Hurnaus)

Bécs – Ausztria – nagy becsben tartja a hagyományt, s mindazt, ami nemzetközi hírnevet jelent. Legalábbis ezt igazolja a múzeum, amelynek másfél éves felújítására négymillió eurót költöttek. Látogatói között – tavaly 110 ezren voltak – nemcsak a szakma képviselőit találjuk, turisták, diákok, fiatalok és idősebbek egyaránt elzarándokolnak ide. Kérdés azonban, mi a helyzet a hétköznapokban. Az (állami) egyetemi képzésben Freud egy általános bevezető előadás pici részét képezi. Igaz, a stúdium végén fel lehet venni szabadon választott szemináriumokat a Pszichoanalízis és Pszichoterápia Egyetemi Intézetében. Aki többet szeretne, az a 2005-ben létesült és Freud nevét viselő magánegyetem kínálatában válogathat – persze busás tandíj ellenében. Ez az oktatás. De mi a helyzet az ismeretek alkalmazásával? Maga a pszichoanalízis manapság kevesek kiváltsága Ausztriában. Az egyébként példás egészségbiztosítás ugyanis nem vonatkozik az analízisre, szó sincs a terápia teljes díjának térítéséről, a beteg heti egy ülésének tarifájából maximum 30 eurót vállal át – ez a harmada a költségnek. Így az analízis, Freud e nagy jelentőségű találmánya a szegényebbeknek hozzáférhetetlen – pedig napjaink válogatott traumái Ausztriában is sokakat megviselnek, rájuk is jótékonyan hatna a rendszeres és kiadós beszélgetés egy szakemberrel. A szakma nagyobb elismerése minden bizonnyal többet jelentene az olyan látszatgesztusoknál, mint például az Álomfejtés megjelenésének százéves évfordulóján tartott emlékezéssorozat, a washingtoni Kongresszusi Könyvtár Freud-anyagával valamint a londoni Freud Múzeum dokumentumaival kiegészített kiállítás, amely a pszichoanalízis történetét is dokumentálta. Vagy hogy szilveszterkor az óévtől a hagyományos útvonalon búcsúzók „Freud Álomösvényén” haladhatnak át, az Álomfejtés illusztrációjaként szolgáló szobrok s álomtáncot lejtő artisták között. Hiába van Freud folyamatosan jelen a tudomány világában, a szimpóziumokon, hiába szűrik át az ő vélt vagy valós szemüvegén a jelen problémáit, az erőszak és a szélsőségek terjedését, ha egyszer maga a módszer erősen akadályoztatva jut el azokhoz, akiken segítene.

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni! 

Mennyire tetszett Önnek ez a cikk?

Kattintson a csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a cikket.