Nyelek egyet, az agyam zakatol. Kész-e már a halászlé? Ó, drága anyukám, miért neveltél le a hazugságról! És ha igen, miért nem differenciáltan, hogy azért néha, meg van az a helyzet, meg mentsd magad… Nem tudok hazudni. Be kell vallani: halászlé, az nincs. Tejszínes aszaltszilva-leves van.
Author: Pálfi Anna
A tér, amelybe – ma már teljesen érthetetlen okból, ám azóta is megkérdőjelezhetetlenül – beleszerettünk, ez a falakkal és tetővel határolt, romos bakonyi parasztház, nem volt semmilyen. Sőt nagyon is valamilyen volt.
Minden kézenfekvő, és a normalitás könnyedségével működik: kiteszed, megáll, dudál, cserél. Egy probléma azonban mégiscsak adódhat, mégpedig az időzítés. Mert mi van, ha épp gyilkolod a nyulat, fut föl a tej, megy ki a levegő a lopóból, fő le a kávé, tömöd a kacsát a szódás érkezésekor?
Mi csak emigráltunk. Országhatáron belül. Mentettük, ami menthető volt még belőlünk, és szorítottuk magunkhoz a zsákban egy egykori életremény utolsó morzsáit. Egyszerűen csak futottunk az életünkért, el egészen a Bakonyig.