A film korai történetében tett közös barangolásaink megtévesztőek: a fától nem látjuk az egész erdőt. Aki azt hiszi, hogy a film csak játékfilm, az sok mindenről lemarad. Például a dokumentumfilmről, ami nemcsak egyidős a játékfilmmel, hanem egy kicsit idősebb is nála – lehet, hogy ikertestvére a fikciós műfajnak, de akkor az az ikerfél, aki először jött a világra.

A mozi hatalmasra nőtt, Amerika legyőzte Európát, és e csoda mámorában, zavartalanul telt néhány évtized. Ekkoriban egyetlen igazi tömegmédium létezett, és nem volt versenytársa. Keleten és nyugaton, csillogó mozipalotákban és kis, kelet-európai köpködőkben mindenkit ugyanaz a varázsvilág andalított el. Hát persze, hogy a mozirajongók nosztalgiával tekintenek vissza erre a korra!

Hallottak már önök Pusztatúrpásztóról? Akik autóval járnak Mezőtúr és Túrkeve között, azok elsuhannak az autóbuszmegállója mellett, a többiek valószínűleg nem ismerik. Pedig a világ filmtörténetének jeles helyéről van szó: született itt három testvér, akik meghökkentő filmes karriert futottak be, a legidősebbet még lovaggá is ütötték.

Családunk – noha felvilágosult, modern gndolkodású tagokból állt -, valahogy mindig kapcsolatba keveredett az ezotériával, a misztikummal. Nyilván ez az oka annak, hogy akárcsak Woody Allen, a Hófehérkéből nem a címadó hősnőbe, hanem a gonosz mostohába lettem szerelmes.  Aztán, amikor elolvastam az Óz, a csodák csodája című mesét, szembesültem azzal, hogy nem kizárólag gonosz boszik léteznek, hanem bizony vannak jó, segítő boszorkák.

Csak egy hercegnek támadhat olyan ötlete, hogy Johann Sebastian Bach személyesen neki komponáljon gyászzenét! Leopold von Anhalt-Köthen kívánsága végül teljesülhetett is. Ahhoz persze, hogy egy temetésen a már ismert gyászmisék és dalok helyett egy kizárólag a halott emlékére írt, vadonatúj szerzemény hangozzék el, nem árt baráti vagy legalább valamiféle munkakapcsolatban állni a szerzővel.

Bujkál abban valami ellentmondás, hogy ha filmről és filmtörténetről van szó, mindig Amerikánál lukadunk ki; Amerika nélkül nincs filmtörténet, de ami ott zajlott – különösen az első időkben – mind Európából származott. A sorozatunkban korában emlegetett filmek és műfajok nemcsak Európából frissen érkezett művészek munkái, hanem az alapanyaguk, formájuk is a vén kontinensen született: melodráma, kabaré, hőseposz – mind importtermék volt. Hát ezért olyan érdekes a western: mert ez Amerika saját műfaja.

Mindig szerettem utazni. Szerencsére gyakran volt rá lehetőségem, és ki is használtam – ma is kihasználom – az alkalmakat. Vannak persze kedvenc városok, országrészek, itthon is, külföldön is. Ezeket a szívemhez közel álló településeket, vidékeket többször és különböző évszakokban kerestem fel, hogy megismerhessem többféle arcukat.

Van-e mozirajongó, aki ne ismerné Bollywood nevét? Igen, hölgyeim és uraim, b-b-bollywoodot mondtam, ami a világ filmiparának egyik központja. Lehet, hogy több nagy ho-ho-hollywoodi filmet ismerünk, mint hindit vagy tamilt, és Brad Pitt még mindig nagyobb sztár nálunk, mint Shahid Kapoor, de ez csak azért van, mert a glóbusz túlsó oldaláról figyeljük az eseményeket.

Ahogy vénülök, úgy változik meg bennem sok minden. Azt vettem észre, hogy egyre gyakrabban csap meg-egy-egy rég elfelejtett illat. És rögtön kapcsolódik hozzá egy emlék, egy ember, egy történet. De előfordul olyan is, hogy hiányzik egy már ismerős illat egy adott helyzetben.