Őrjítő sikerekben gazdag, de kudarcokat sem nélkülöző életútja talán modellezi, mi kell ahhoz, hogy valaki sokra vigye az álomgyárban. Először is tehetség. De az kevés. Szükség van még bátorságra (vagy éppen: vakmerőségre), vállalkozó kedvre, makacsságra, keménységre, némi narcisztikus önszeretetre… és rengeteg elszántságra.
Category Archive: KULTÚRNOSZTER
Lehet, hogy a mozi a hétköznapok ünnepe, de a filmvilág egyúttal egy megállás nélkül, egyenletes ritmusban termelő hatalmas üzem is: a benne dolgozók és az értük rajongók is megérdemlik, hogy időnként egy csöppet – ne túl nagyot – hátrébb lépjenek, és visszanézzenek arra, amit csinálnak. Vagyis ünnepeljék magukat. Erre valók a nagy filmfesztiválok, ahol összegyűlhet, aki éppen fontos, nemrég még fontos volt vagy fontos szeretne lenni.
Ahogy menetelnek az évek, egyre gyakrabban jut eszembe a saját korom. Nem mintha annyi idősnek érezném magam, mint amennyi vagyok. Igyekszem lassítani a a folyamatot sok mozgással, odafigyelve az étkezésekre. Ez utóbbi megy a legnehezebben, gurmand mivoltom miatt gyakran elcsábulok. De azért, amit lehet, megteszek önmagamért. Mindig arra gondolok: örüljek annak, hogy egyáltalán lehetőségem van foglalkozni ezzel! A két legjobb gyerekkori barátomnak ez sem adatott meg: egyikük 48, a másikuk 56 évesen hagyott itt.
Egy alsó-ausztriai álmos kisváros nem sok vad izgalmat tartogat: a csinos főtér, a gondozott házsorok, virágos parkok megszokottak a hasonló, nagyjából húszezres lakosú osztrák településeken. Egy dologgal mégis kitűnik közülük a Duna menti Tulln: itt született 1890-ben Egon Schiele.
Ideje, hogy megmutassuk a Nóri által már többször bemutatott és egymilliószor leírt VALÓDI VIDÉKET, a kettészakadt Magyarországot.
A film korai történetében tett közös barangolásaink megtévesztőek: a fától nem látjuk az egész erdőt. Aki azt hiszi, hogy a film csak játékfilm, az sok mindenről lemarad. Például a dokumentumfilmről, ami nemcsak egyidős a játékfilmmel, hanem egy kicsit idősebb is nála – lehet, hogy ikertestvére a fikciós műfajnak, de akkor az az ikerfél, aki először jött a világra.
A mozi hatalmasra nőtt, Amerika legyőzte Európát, és e csoda mámorában, zavartalanul telt néhány évtized. Ekkoriban egyetlen igazi tömegmédium létezett, és nem volt versenytársa. Keleten és nyugaton, csillogó mozipalotákban és kis, kelet-európai köpködőkben mindenkit ugyanaz a varázsvilág andalított el. Hát persze, hogy a mozirajongók nosztalgiával tekintenek vissza erre a korra!
Hallottak már önök Pusztatúrpásztóról? Akik autóval járnak Mezőtúr és Túrkeve között, azok elsuhannak az autóbuszmegállója mellett, a többiek valószínűleg nem ismerik. Pedig a világ filmtörténetének jeles helyéről van szó: született itt három testvér, akik meghökkentő filmes karriert futottak be, a legidősebbet még lovaggá is ütötték.
Családunk – noha felvilágosult, modern gndolkodású tagokból állt -, valahogy mindig kapcsolatba keveredett az ezotériával, a misztikummal. Nyilván ez az oka annak, hogy akárcsak Woody Allen, a Hófehérkéből nem a címadó hősnőbe, hanem a gonosz mostohába lettem szerelmes. Aztán, amikor elolvastam az Óz, a csodák csodája című mesét, szembesültem azzal, hogy nem kizárólag gonosz boszik léteznek, hanem bizony vannak jó, segítő boszorkák.
Adj egy whiskyt meg gyömbérsört kísérőnek, és ne légy smucig, bébi!
Szerzőnk ezúttal kedves könyvei nyomába ered, hogy végül épp oda érkezzen meg, ahonnan elindult.
Csak egy hercegnek támadhat olyan ötlete, hogy Johann Sebastian Bach személyesen neki komponáljon gyászzenét! Leopold von Anhalt-Köthen kívánsága végül teljesülhetett is. Ahhoz persze, hogy egy temetésen a már ismert gyászmisék és dalok helyett egy kizárólag a halott emlékére írt, vadonatúj szerzemény hangozzék el, nem árt baráti vagy legalább valamiféle munkakapcsolatban állni a szerzővel.
Bujkál abban valami ellentmondás, hogy ha filmről és filmtörténetről van szó, mindig Amerikánál lukadunk ki; Amerika nélkül nincs filmtörténet, de ami ott zajlott – különösen az első időkben – mind Európából származott. A sorozatunkban korában emlegetett filmek és műfajok nemcsak Európából frissen érkezett művészek munkái, hanem az alapanyaguk, formájuk is a vén kontinensen született: melodráma, kabaré, hőseposz – mind importtermék volt. Hát ezért olyan érdekes a western: mert ez Amerika saját műfaja.
Mindig szerettem utazni. Szerencsére gyakran volt rá lehetőségem, és ki is használtam – ma is kihasználom – az alkalmakat. Vannak persze kedvenc városok, országrészek, itthon is, külföldön is. Ezeket a szívemhez közel álló településeket, vidékeket többször és különböző évszakokban kerestem fel, hogy megismerhessem többféle arcukat.
Van-e mozirajongó, aki ne ismerné Bollywood nevét? Igen, hölgyeim és uraim, b-b-bollywoodot mondtam, ami a világ filmiparának egyik központja. Lehet, hogy több nagy ho-ho-hollywoodi filmet ismerünk, mint hindit vagy tamilt, és Brad Pitt még mindig nagyobb sztár nálunk, mint Shahid Kapoor, de ez csak azért van, mert a glóbusz túlsó oldaláról figyeljük az eseményeket.
Ahogy vénülök, úgy változik meg bennem sok minden. Azt vettem észre, hogy egyre gyakrabban csap meg-egy-egy rég elfelejtett illat. És rögtön kapcsolódik hozzá egy emlék, egy ember, egy történet. De előfordul olyan is, hogy hiányzik egy már ismerős illat egy adott helyzetben.
Aki erkölcsi vagy politikai okokra hivatkozva avatkozik be a művészek munkájába, attól a kortársai talán félni fognak, az utókor viszont menthetetlenül kineveti.