A hálaadás napján, november negyedik csütörtökjén, ami az idén november 24-ére esik, hagyományosan pulykasült kerül az amerikai asztalokra, krumplipüré, áfonyaszósz és sütőtökös pite kíséretében. Ezzel emlékeznek arra az őszi ünnepségre, amikor a Mayflower fedélzetén Észak-Amerikába érkezett protestáns angol zarándokok a betakarítás után először lakomáztak közösen a helyi indiánokkal. A nevezetes hajó Angliából, Plymouth kikötőjéből indult útnak 1620-ban, az utasai azonban ezt megelőzően hosszú éveken keresztül Hollandiában, Leidenben találtak otthonra.
bevándorló
A híres festő kalandjai a francia bevándorlási hivatallal
Wittenberge városába bevándorló nőknek és gyermekeiknek szervez többnapos, bentlakásos úszótáborokat a Brandenburgi Tartományi Sportegyesület és ifjúsági tagozata. A tábor célja nemcsak az, hogy a résztvevőket megtanítsák úszni, hanem hogy a társadalmi integrációban is segítsék őket – miközben nem mellesleg a sportszervezet tagjait is érzékenyíti a munka. A főleg Szíriából, Iránból, Vietnamból, Ukrajnából érkező úszónövendékek egy ideje már Németországban élnek, de még nem sikerült teljesen integrálódniuk a német társadalomba.