Gaiman fura fazon, cseppet olyan, mint a Homokember maga.
film
Amíg mi megyünk, és zokszó nélkül tömjük magunkba a popcornt, addig a szögegyenesben nem lesznek furcsa kis kanyarok, az tuti. Az ember szívesen vesz olyasmire jegyet, ami ismerős, jól bejáratott, és mindezzel együtt sok meglepetést nem nyújt. Elkényelmesedtünk.
Az Én is voltam jávorfácska című könyv 1979-ben, még a szerző életében jelent meg először. Nagyanyámnak megvolt. Pontosan emlékszem, ahogyan lelopom a koloniál könyvespolcról a Filtol-füstös nappaliban. Lopnom kellett, mert nagymama kissé prűd volt, és úgy ítélte meg, ez a könyv korai nekem. Ha jól emlékszem, egy hétvége alatt befaltam, és nyilván nem értettem csomó mindent, de egy dolgot igen: ennek a számomra ismeretlen hölgynek megadatott mindaz, amivel addig kizárólag mesékben találkoztam.
– Mi a közös bennük: mozi, maszek, halandzsa?
– És ezekben: robot, bikini, rikkancs?
– És annak, aki mindent is tud:
villant, bakancslista?
A mozi a mi legerősebb fegyverünk (Il cinema è l’arma più forte) – mondta Benito Mussolini, Olaszország diktátora, amikor kezdeményezésére létrehozták az olasz „álomgyárat”, a Cinecittàt, amely Hollywooddal kívánta felvenni a versenyt.