Ketyeg az óra – alig nyolc év, és, az EU rendelkezése szerint, 2030-ban már csak elektromos hajtású autókat lehet majd eladni. Kétségtelenül erősen felfelé ívelő trendről beszélhetünk, hiszen tavaly már 6,75 millió ilyen járművet adtak el a világban, és ennek mintegy a fele Kínában kelt el. Európa is buzgón követi ezt az irányt: míg 2020-ban az eladott gépkocsik 10 százalékát tették ki a villamos hajtásúak, addig tavaly ez az érték már 17 százalék volt, vagyis mintegy 2,3 milliót adtak el. Feltételezhetjük, hogy a trend folytatódik, bár az Európát közvetlenül érintő háború nyilván módosíthat rajta.