Nem lehet talán mondani, hogy egyszerű volt utam erre a világra, de végül is nem panaszkodhatom, hiszen maga a Párt egyengette hatásosan ezt a pályát. Az már csak hab a tortán, hogy Hirschler bácsi kezéből rövid úton a volt Gestapo-főhadiszállásra kerültem.
találkozás
Nem az idő halad: mi változunk. A végzetszerűen bekövetkező változások kedélyes hangú, ám könyörtelen dokumentációja ez. Ugyanakkor mégiscsak optimizmust sugároznak a képek: nem az elmúlásról szólnak, hanem arról, hogy a humánum képes legyőzni Kronoszt.
Kevés szó, néhány vonal – s benne a világmindenség. Röviden ennyi Örkény István és Réber László művészete. Az „Egypercesek” írója és első kötete grafikusának közös műveit most egy kiállításon is meg lehet csodálni. Amelyen kiderül, hogy a hatvanas évek ma van, és hogy néhány év orosz hadifogság után is lehet (a szerzők szerint, csak akkor lehet) – igazán nagyot alkotni. Székesfehérvár: Réber László kiállítás, avagy Örkény Istvántól Lázár Ervinen át Janikovszky Éváig. És vissza.
Hogy játszik petanque-ot (ami igazából boule) egy párizsi író? Na és Yves Montand?
Egy szemfüles újságíró ilyenkor nem sokáig nézi tovább bambán a lift körül úszkáló színes, trópusi halakat, hanem felhörpinti koktélját, és elgondolkodik azon, hogy most rögtön milyen tömegközlekedési eszközzel érhetne el leghamarább az Unter den Linden Brandenburgi Kapu felőli végében álló híres Adlon szállóba, ahol érzése szerint ez a bizonyos Hodorkovszkij megszállt, és különbenis a hotel halljából nyíló szivarszobában ilyen gyönyörű vajszínű, hatalmas szivarhamutartók várják őrizetlenül a szemfülesebb kelet-európai turisták látogatását.