A viszont.hu vitaindítója az oktatásról

Az iskolarendszer mély válságából aligha a tanításhoz saját bevallása szerint sem értő rendőrminiszter és apparátusa fogja kivezetni gyermekeinket, tanáraikat és az oktatásügyet. Ők gyakran megosztó és megfélemlítő lépéseikkel csak a krízist menedzselik, de az új generációnak ennél többre, sokkal többre van szüksége. Tanároknak, szülőknek, tudósoknak, minden felelős polgárnak együtt kell megkeresnünk a megoldást, mert ezen múlik a jövőnk. Gyermekeinké, unokáinké, mindannyiunké.

Tanár nélkül nincs jövő – de szabad, korszerű és minőségi oktatás nélkül nem lesznek jó iskolák, nem maradnak a pályán jó tanárok, és elveszítjük annak a lehetőségét, hogy gyermekeink és hazánk boldog és sikeres legyen. A baj és a feladat akkora, hogy mindenkinek tennie kell azért, hogy lépésről-lépésre konszenzus alakuljon ki arról, hogy hogyan juthatunk ki a válságból és milyenné tegyük a iskolákat?

A viszont.hu 110 kilométert gyalogolt a Tudásmenet résztvevőivel, ezalatt sokat beszéltünk arról, hogy mit kell tenni, milyenek legyenek a jövő iskolái, pedagógusai? Mi azzal tudunk segíteni, hogy teret adunk a gondolatoknak. Elsőként Totyik Tamás írását adjuk közre – várjuk  a kiegészítő vagy épp vitázó véleményeket.

De hogy jövök én mindehhez? – kérdezheti az olvasó. Ön se maradjon ki, nem csak tehet, de tennie is kell az iskolák jövőjéért: beszélgessen róla másokkal, hallgassa meg a jobbítani akaró véleményeket, hallassa a hangját, higgye el, hogy minden mondat, minden gesztus, minden tett, a legkisebb is számít, gyermekeinknek, iskoláinknak és a jövőnknek az Ön tetteire is szüksége van! Menjünk együtt! Tudjuk, hogy az első lépés a legnehezebb, de együtt sikerülni fog! viszont.hu

Totyik Tamás: Az oktatás jövője, a jövő oktatása

A COVID járvány idején teljes mértékben beigazolódott Mark Prensky 2001 októberében megjelent írásának alapgondolata, hogy a mai oktatásban résztvevő diákok nem azonosak azokkal, akiknek mai oktatási rendszerünket tervezték.  A világ elszáguldott mellettünk, az oktatási rendszerünk statikus maradt, és ez döntötte válságba az egész rendszert. A negyedik ipari forradalom bekövetkezése után nem lehet az első ipari forradalom után itt maradt módszerekkel, eszközökkel tanítani a mai fiatalságot.

A mai neoreneszánsz korban (az internet térhódítása) nem engedhetjük meg magunknak, hogy újabb 10-15 évet elpazaroljunk egy statikus oktatási rendszer fenntartására. Az alfa generáció tagjai (az y generációs szülők gyermekei, akik 2010 után születtek) most fognak az iskolapadba beülni – egy újabb generációt nem engedhetünk ki úgy az iskolarendszerből, hogy XIX. századi módszerekkel oktatjuk őket.

Ebben az írásban néhány alapvetést szeretnék rendszerbe foglalni. Nem új gondolatokat közreadni, hanem a meglévőket átláthatóvá tenni.

Kiket, milyen gyermekeket is fog tanítani a XXI. század második évtizedében az alapfokú oktatási rendszer?

1. Az életvitelük hihetetlenül felgyorsult. (Ami 5 percben nem tudható meg, nem érthető meg, az már unalmas.)
2. A képi világ sokkal meghatározóbb, mint az írott anyag.
3. A szabályok betartása nem fontos, a megszokottól eltérő utak keresése a lényeg, emiatt rendkívül innovatívak, de nem a XX. századi felfogás szerint.
4. A szabadság lételemük. A korlátozásokat nem tűrik, legfeljebb elviselik.
5. Nem a tartalmi tudás, hanem az alkalmazás tudása a legfontosabb.
6. Forgatókönyvekben gondolkodnak, nem trendekben.
7. Mindent egyénekre akarnak szabni.
8. Mindent meg akarnak vizsgálni (hihetetlen tudásvágy, de ami nem érdekes, azt azonnal el is felejtik). A lehető legegyszerűbb megoldást keresik, a túl bonyolult helyzeteket ott hagyják. Azt a látszatot keltik, hogy nincs kitartásuk.
9. Látszatra magányosak, de az online világban hihetetlen kapcsolatviláguk van (az X generáció tagjaihoz képest nyolc-tízszeres). Komoly együttműködési kényszerük van az online világban.
10. Sokkal több időt töltenek az online, mint az offline világban.
11. Sokáig fognak a szülői házhoz ragaszkodni (Mamahotel). A gyermekvállalás ideje még jobban kitolódik.  
12. Multitasking viselkedés (párhuzamosan, egyszerre több dolog végzése).
13. A zöld szemlélet egyre nagyobb teret nyer a gondolkodásukban (nem tudatos viselkedés, csak a netvilág egyik hozadéka).
14. Többségük olyan munkát fog végezni olyan munkaformában, amely munkák, munkaformák napjainkban még nem léteznek.
15. Sokkal nagyobb technikai és digitális tudással rendelkeznek majd, mint az őket megelőző korszakokban élők.
16. Ételfogyasztásuk, öltözködésük, viselkedési kultúrájuk teljesen azonos lett, éljenek bárhol az internet által elérhető világban.

Természetesen a felsoroltak mindegyike nem lesz igaz minden gyermekre, mivel születésük helye (milyen szociális háttérrel rendelkező családba születik) nagyban meghatározza a tanulókra jellemzőket. Különösen igaz ez Közép-Kelet-Európa (posztszocialista) országaira.

A következő tisztázandó kérdéskör, hogy mit várunk el az oktatástól. Szándékosan hagytam ki a meghatározásból a nevelés szót – annak ellenére, hogy a nevelés feladata a családoktól egyre inkább áttevődik az oktatási intézményekre -, mert az oktatás szerves részének tekintem a nevelést is.

Öt érdekérvényesítő tényezőt tartok az oktatás megrendelőjének: gyermekek, család, társadalom, gazdaság, politika.

A gyermekek számára a fenti 16 pontból egyértelműen leszűrhető, hogy használható, a mindennapi életben való boldoguláshoz szükséges tudást várnak el az iskolarendszertől.

A szülők legfontosabb elvárása, hogy minél több terhet át tudjon venni az oktatási rendszer, a szülői házat mentesítse a lehető legnagyobb mértékben a szocializációs folyamatoktól. Eközben olyan tudást adjon, amely jövőt biztosíthat gyermekének.

A társadalom számára a legfontosabb elvárás az oktatástól az egyenlőtlenségek csökkentése. Ha erre a tényezőre rövid időn belül nem tud az oktatáspolitika hatásos választ adni, akkor a társadalom kohéziós ereje meg fog roppanni, és komoly társadalmi problémákat fog okozni. Itt viszont hangsúlyozni szeretném, hogy az oktatás önmagában képtelen a probléma megoldására, sokkal tágabb körű összefogás (szociális szféra, a munka világa, egészségügy) révén lehet csak megoldást találni, a politikai akaratról nem is beszélve. Azt viszont ki kell jelenteni, hogy a társadalom szerkezetét nem tudja befolyásolni az oktatás, csak az egyének felemelkedése előtt nyithatja meg az utat. A középosztály bővüléséhez, az esélyegyenlőtlenségek leküzdéséhez csak szükséges, de nem elégséges feltétel a magas szintű oktatás megteremtése.

A gazdasági élet szereplői azt várják el, hogy a foglalkoztathatósághoz szükséges ismeretek átadását oldja meg az oktatási rendszer. Itt azzal az alapvető problémával szembesülünk, hogy a gazdaság szereplőinek a rövid távú érdekei sokkal fontosabbak (és erősebb érdekérvényesítők is), mint az állam hosszú távú érdekei. Olcsó munkaerőre van szüksége a hazai tőkének, és nem jól képzett, mobilis munkaerőre. Az összeszerelő üzemekben dolgozóknak nem kell komoly szaktudással rendelkezni, csak könnyen betaníthatók legyenek. A XXI. század gazdaságának ezzel szemben komoly szakértelmet igénylő munkafolyamatokat átlátó szakemberekre lenne szüksége, akik a digitális világban otthonosan mozognak. Az ilyen típusú munkaerőt a gazdaság nem tudja vagy nem akarja megfizetni, és kevés olyan vállalkozó van, aki komolyan is foglalkoztatna ilyen munkaerőt, pedig a hazai gazdaságot ez a szektor tudná igazán fejlődő pályára állítani. Ez az a tény, amit az MTA sem mer kimondani, amikor a jelenlegi oktatáspolitikát kritizálja. Komoly konfliktushoz fog vezetni ez az ellentmondás, bár vita csak a szakmai berkeken belül folyik, nem érte el a társadalom és a politika ingerküszöbét. A folyamatnak a része a magas kivándorlási ráta a 20-40 éves korosztály körében.  

A politika elvárása az oktatástól a saját rendszerük legitimitásának megerősítése, saját társadalmi bázisának megerősítése, ez különösen Közép-Kelet-Európa országaira jellemző. Ezzel a résszel nem szeretnék bővebben foglalkozni.

Néhány tévhitet és gondot fel kell még sorolni, ami az átalakulás útjában áll.

A digitális világ nem csökkenti a társadalomban meglévő különbségeket. (Sokáig ebben a tévhitben ringattam magamat is.) A digitális szakadék még nagyobb lett, a születés pillanata még jobban meghatározza a gyermekek jövőjét, mint valaha a történelem során.

• A fiatalok fogékonyak a digitális világra. Ez önmagában igaz, de felhasználási szokásaik sok esetben távol állnak az elvárt digitális kompetenciáktól. A közösségi portálok és játékok kivételével másra nem tudják, nem akarják használni okos eszközeiket, meglepően sok luddita van köztük.
• Digitális bevándorlók oktatják a digitális bennszülötteket. A pedagógusok jelentős része nagyon sokat tesz a különbségek leküzdése érdekében, de zsigereik mélyén ott van a másként gondolkodás. A tanárképzésnek nagyon komoly lemaradása van ezen a területen, itt kell a legnagyobb változásokat elérni, hiába van jelen a Z generáció a felsőoktatásban.
• A diákok számára napjainkban az iskola érdektelen lett. Úgy tesznek, mintha szívességet tennének a megjelenésükkel az oktatásnak. Nem tud a rendszer mit kezdeni a sok alul motivált gyermekkel.
• Az életben való boldoguláshoz alig van köze annak, amit tanítunk. (Kiváló kémiai ismeretekkel rendelkező emberek a homeopátiás gyógyszerek legnagyobb vásárlói.)
• Ha keveset tudnak a diákok, akkor még többet tanítunk nekik.
• A tudás nem válik koherenssé. Nem véletlen a finnek kísérlete a tantárgyi szerkezet felszámolására. Miért kell fizikából és földrajzból is csillagászati ismereteket tanítani? Miért kell külön tanítani történelemből, irodalomból, művészetekből a reneszánsz kort?
• El kell engedni az egységes műveltség és tudás kánonját. Az ismeretanyagok exponenciálisan növekednek. Ezzel a növekedési tempóval nem tud lépést tartani az iskolai rendszer. Állandó háború dúl, hogy melyik tantárgyból mit és mennyit kell tanítani, ezért újra kell gondolni az egész tantervi rendszerünket, amihez komoly politikai bátorság kell, hisz rendkívül sok érdeket fog sérteni a változás.
• A régi pedagógiai eszköztárat nem lecserélni kell, hanem az újakkal bővíteni.
•  A soft skilleket (emóció, motiváltság, együttműködés, kommunikáció, kreativitás, stb.) nem tudjuk az oktatásba megfelelően integrálni.
• Kelet-Közép-Európában komoly bizalom és együttműködési hiány van.
• Hatalmas nagy társadalmi szakadék alakult ki, amely a szegregáció melegágya. A legnagyobb társadalmi ütközet, ellenállás a szegregáció felszámolása mentén várható.
• A legfontosabb tévhit eloszlatása: a digitális eszközök önmagukban nem fogják az oktatást megújítani. Új gondolkodásmódra van szükség az új módszerek integrálása révén.

Napjainkban három tanulási színteret különböztetünk meg. A formális oktatás az iskolapadban zajlik, amelynek kimenete egy diploma vagy szakma megszerzése. A tanulók közel 30%-a nem tudja a fenti célt elérni, lemorzsolódik, a munkaerőpiac számára nagyon nehezen használható ez a réteg. Ha a lemorzsolódást csökkenteni tudná a rendszer, komoly tartaléka lehetne a gazdaságnak, de ehhez a családi háttér nyomásán is enyhíteni kellene.

A második színtér a nem formális oktatás. Ebbe a körbe tartoznak az iskolán kívüli sportkörök, nyelviskolák, továbbképzések, táncegyüttesek, magántanári hálózat.

A harmadik színtér okozza a legnagyobb fejtörést az oktatáskutatóknak, de a pedagógusoknak is, melyet informális tanulási térnek nevezünk. Itt az online világ viszi a prímet, de fontos szerepe van a tanulók egymástól való tanulásának is. Valamikor ezt a teret a család töltötte be, de napjainkra nagyon lecsökkent a szocializációban a család szerepe. A gondot pedig az okozza, hogy az informális tanulási térből kiszorult mind a család, mind az iskola ellenőrző szerepe. A hírek és álhírek megkülönböztetése napjainkban szinte lehetetlen, különösen akkor, amikor maga az állam is részese az álhírek gyártásának. A három T (tiltás, tűrés, támogatás) kategóriája nem érvényesülhet ebben a világban, így az oktatásnak komoly szerepet kell vállalnia az informális tanulási tér megfelelő használatának elősegítésében.

A XXI. század második és harmadik évtizedének legnagyobb küldetése ennek a három tanulási térnek az integrálása. Az iskola már elvesztette monopóliumát a tanítás területén, legfeljebb nem meri bevallani. A nagy kérdés az, hogy a formális, informális és a nem formális tanulási tér között hogyan tudja a modern pedagógia megtalálni az egyensúlyt úgy, hogy a globális világ kihívásának keretében a „7 T” – is választ tudjon adni:

• természet
• társadalom
• történelem
• transzcendencia
• tehetség
• távlatok
• tudat.

Mit is várunk el a XXI. század oktatásától?

Megítélésem szerint az újragondolásnak öt alapvető pillére van:

1. egyénre szabott oktatás,
2. formális, nem formális és informális tanulás egységének megteremtése,
3. online és offline tanulás egységének megteremtése,
4. helyi és országos tanulási hálózatok létrehozása,
5.  a pedagógus nem tanár lesz, hanem tanulást irányító személy.

A tanulási környezet tekintetében Radó Péter 10 pontban összefoglalta az elvárásokat:

1. személyre szabottság,

2. motiváltság, a tanulásba való bevonódás intenzitása,

3. együttműködésen alapuló társas tanulás,

4. személyes biztonságérzet,

5. tanulói érdeklődés, kíváncsiság kielégítése,

6. sokféle forrás felhasználása (több szálon történő megerősítés),

7. tanulási módszerek sokfélesége és átjárhatósága,

8. kontextusok sokfélesége és átjárhatósága,

9. folyamatos és fejlesztő értékelés, visszajelzés,

10. kreativitást szolgáló fizikai tér.

(Radó Péter: Az iskola jövője Noran Libro Kiadó 2017 41. oldal)

Ha belegondolunk, hogy a hagyományos iskola hogyan is néz ki napjainkban, akkor azt vesszük észre, hogy egy-két modern eszközt leszámítva nagyon hasonló képet mutat, mint a XIX. századi iskola. Kor szerinti osztályokba járnak a gyerekek szigorú tantermi ülésrenddel még csoportmunkák esetén is. Csengetési rendhez és tanítási időhöz igazodó, merev tantárgyi órák. Rugalmatlan tantárgyszerkezet, centralizált tananyag és tankönyvválasztás. A tanítási rend majdnem teljes leszabályozottsága. Kontakt órák magas száma, alacsony az olyan órák száma, ahol kiscsoportokkal, egyénekkel tudnak foglalkozni a szakemberek. A tanárok szabadságának korlátozása, kevés kimeneti mérés. Adminisztratív iskolavezetés és nem a tanulást támogató intézményvezetés.

Trilling és Fadel nagyon szemléletesen vetette össze a hagyományos és az új tanítás orientációját.[4]

Ahhoz, hogy a modern oktatás elérje azt a töréspontot, ahonnan nem lehet visszatérni a hagyományos oktatáshoz, nemcsak a pedagógusok gondolkodásmódján kell változtatni, hanem a döntéshozóknak is komoly változásokon kell átmenniük. A legégetőbb kérdés az oktatást segítő nem pedagógusok létszámának bővítése. Ez a változás komoly munkaerő igénnyel bír, de szükséges a változások megkezdéséhez. A sikeres iskolarendszerek nagyon komoly fejlesztőpedagógusi, pszichológusi, gyógypedagógusi hálózattal rendelkeznek (iskolánként legalább 1 főállású). A pedagógiai asszisztensek számát nem az iskolában tanulók létszámához kell kötni, hanem a támogatásra szoruló tanulók létszámához (SNI, BTM, HH és HHH). Az iskolánként egy rendszergazda mellé szükség lesz egy olyan informatikai ismeretekkel rendelkező szakemberre, aki az LMS (Learning Management System – Tanulást Támogató Rendszer webes felületen) rendszerek létrehozásában jártas. Ma Magyarországon ilyen irányú szakemberképzés alig van, pedig a jövő oktatása erre a rendszerre épül. A felsőfokú oktatási intézmények nem is gondolkodnak ilyen irányú képzés elindításán, pedig robbanásszerű igény lesz erre a képesítésre.

Ez utóbbi kérdéshez csatlakozik az online tanulás szükségességének bevezetése, meghonosítása. Ismételten szeretném nyomatékosan felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy a digitális oktatás csak szükséges, de nem elégséges feltétele a modern XXI. századi oktatásnak. A szakmának alapvető kérdéseket nagyon gyorsan tisztázni kellene:

• mely életkorban, mely tanulási módszerek alkalmazása esetén lehet hatékony az online tanulás,
• mikor hagyatkozhatunk az internetes keresőprogramokra,
• digitális platformok alkalmazása az oktatásban.

Én a legutolsó ponthoz szeretnék néhány megjegyzést fűzni. Nagyon sok letölthető okostelefon alkalmazás van napjainkban, amelyek könnyen elérhetők. Ma 10 gyermekből 8 rendelkezik okostelefonnal felső tagozatban. Viszont akkora tárhellyel egyetlen okostelefon sem rendelkezik, amelyre a szükséges appok mind letölthetők lennének. Amikor digitális oktatási stratégiáról beszélünk, akkor ez a legalapvetőbb probléma, amire választ kell adni, és a fejlesztés irányát meg kell szabni. Fő feladata ezeknek az alkalmazásoknak az lenne, hogy egyénre szabható legyen és célorientált legyen az oktatás. A rendszer elterjedésének több akadálya is van. A kontroll elvesztésének félelme, mivel olyan térre tevődne át a tanulás, amelynek nem minden elemét tudja kontrollálni a tanár. A másik nagy félelem az újtól való idegenkedés (az X generáció körében nagy az ellenállás), az ismerethiány. A harmadik nagy gond a bizalom és az együttműködés hiánya, amely a mai társadalmunk jellemzője egész Kelet-Közép-Európában. Ha ezen nem tudunk változtatni, akkor az egész modernizáció halálra van ítélve, lemaradásunk még nagyobb lesz a világ fejlettebb országaihoz képest, ami gazdaságunk versenyképességét veszélyezteti a legjobban.

A tanulást támogató rendszerek már léteznek, ilyenek például a Google Classroom vagy a Moodle felületek. Ez utóbbi rendszer a felsőoktatásban már egészen elterjedt. Itt is a megfelelő szakemberek, különösen pedagógiai gyakorlattal rendelkezők hiánya óriási. Az online tanulási tér másik területe a gamefication (a tanulás játékosítása) lesz az online oktatás kulcsszereplőjeként. Ebben a körben már komoly elmozdulás van (LEGO robot, LEGO matematika, Okoskocka). Itt inkább az erőforrások szétaprózódása jelent problémát.

Mint látszik, nagyon hosszú és rögös út áll azok előtt, akik komolyan gondolják az iskola megújítását, újragondolását. Nem beszéltem arról, hogy a pedagógus társadalom egy jelentős részében van egy reformfáradtság, félelem ettől a hosszú rögös úttól, de el kell rajta indulni, mert súlyos árat fogunk fizetni érte, ha nem tudunk időben lépni. És a legfontosabb, hogy mindehhez komoly politikai szándék, akarat, közmegegyezés és rengeteg pénz szükségeltetik.

Értesülj a Viszont.hu legfrissebb híreiről!