Komáromi Kata Eger egyik legismertebb ötvös-aranyművese, akinek a műhelye most már sokkal több puszta munkahelynél. A történelmi Dobó utca egyik régi, igazi egri hangulatot árasztó  épületében helyet kapott egy galéria is, a belső udvar pedig újabban hangulatos, csöndes menedékké vált a betérők számára, ahol nemcsak a test pihen meg, de a szem, s vele a lélek is.  

Csaknem 30 évvel ezelőtt, 1992. július 22-én avatott fel egy buddhista szentélyt a XIV. Dalai Láma a Nógrád megyei Tar községben. Ott voltam az avatáson, s most, hogy közeledik a harmincadik évforduló, visszamentem és megnéztem, mi lett a kicsiny sztúpából, s azóta hogyan élnek együtt a katolikus falu lakói a tibeti vallás gyakorlóival. Előre elárulom a kulcsszót: buddhista békében.

Egy délután Turpi jött ki a munkahelyéről, kilépett a kapun, és érezte, hogy a fekete táska elkezdi húzni lefelé a karját, de olyan erővel, hogy tudta, a jobb karja tőből mindjárt kiszakad – mire Turpi ott helyben elejtette a fekete aktatáskát, és elment. Vissza se ment többet. A fekete aktatáska ott maradt, ahová leejtette, tán még ma is ott van. Turpinak pedig maradt a zene.

Pár hónapja a felfedezésünket elmeséltem egy egri régésznek, aki a fejét fogta a kétségbeeséstől. Mint mondta, manapság ők  megfeszülnek az erőlködéstől, hogy az 1552-es ostromból kézzelfogható, szemmel látható nyomot tudjanak megmutatni, s tessék, 1986-ban, amikor megvan a legendás ostrom egyik fontos bizonyítéka, nem történt vele semmi.

Nagykanizsán idén nyáron, egészen pontosan augusztus 24-én tartották a helyi zsinagóga fennállásának 200. évfordulóját. Eredetileg erre az ünnepségre mentem egy rabbival, de visszafelé már egy hófehér kiscica is utazott a kocsiban, aminek  az volt az oka, hogy lehetetlenség volt otthagyni Nagykanizsán. Mármint nem a rabbit, hanem azt a macskát. Akit meglátni és megszeretni egyetlen pillanat műve volt.