Kácsor Zsolt
A címben olvasható állítás Tímár György egyik kedvenc mondása, amit most azért idéztünk, mert az alábbi cikkben őt mutatjuk be, ezt a sokat látott és sokat tapasztalt, 74 éves pesti zsidó embert, aki nem mellesleg Vasas-drukker, és nagyon nem mellesleg a legendás Papp Endre vendéglős keze alatt dolgozott Bécsben az 1970-es évek elején. És azóta tudja, hogy „itt tényleg mindenki hülye!”.
Az olvasók talán még emlékeznek rá, de ha nem, akkor IDE KATTINTVA elolvashatják azt a tavaly év végi írásomat, amely a dorozsmai molnárponty nevű ételremekről szólt. Ebben a cikkben megemlítettem, hogy e szépséges nevű halétel „atyja” nem más volt, mint a híres Papp Endre vendéglős, aki hosszú éveken át vezette az akkoriban még Európa-hírű budapesti Mátyás Pincét.
S minő véletlenek szülik egy cikk folytatását!
Az újbudai Bét Sálom zsinagógában, ahol van szerencsém zsidóként közreműködni különböző vallási eseményeken, egy hétköznap reggeli istentisztelet után elmeséltem a kedves jelenlévő hittestvéreknek, hogy dorozsmai molnárpontyot készítettem Papp Endre módra.
Mire az újbudai minjen (azaz tíz zsidó férfit számláló csoport) egyik oszlopos tagja, Tímár György (alias „Papa”) így mordult fel:
– Na, ő aztán egy remek ember volt! De rajta kívül tényleg mindenki hülye!
Felnevettem, mert neki ez a szöveg nagyon jól áll, ő ugyanis nem bántón vagy sértőn hülyéz, hanem megértő és kedves bölcsességgel. Még kinézetre is olyan, mint egy kedves, öreg bölcs, mint egy igazi zsidó uspiz. Nagydarab, szakállas, barátságos arcú ember.
S hogy mit jelent az említett uspiz? Azt jelenti, hogy „vendég”. Többes számban uspizin, azaz „szent vendégek”, akik Ábrahámtól kezdve Dávid királyig összesen heten vannak, s akik a zsidó hagyomány szerint a sátoros ünnepek alatt „meglátogatják” a zsidó közösségeket, hogy lelkük erejével támogassanak, segítsenek és tanítsanak minket.
Szóval felnevettem, amikor Tímár György – alias „Papa” – azt mondta, hogy Papp Endrén kívül itt mindenki hülye, mert azt hittem, viccel. Tényleg viccelt, azt viszont komolyan mondta, hogy a XX. századi magyar gasztronómia egyik legnagyobb alakját ő valóban személyesen ismerte, sőt, mint megtudtam tőle, a Papp Endre által vezetett bécsi Mátyás Pincében épp a Mester keze alatt dolgozott. Megkérdeztem tőle, hogy mesélne-e erről, mire bólintott és igent mondott – hát hiszen mit is mondhatna egy kedves, nagypapakorú zsidó bölcs, mint igent?
Azt beszéltük meg, hogy a Dohány utcai zsinagóga bejáratával éppen szemben lévő Camara Caféban ülünk le beszélgetni, Tímár Györgynek ugyanis ez a törzshelye, itt neki foglalt asztala van, ahol összejön a szokásos haverim (baráti társaság) – csakhogy a törzshely éppen zárva volt, úgyhogy a mellette lévő kávézóba ültünk be.
De mintha a Camarában lettünk volna, a haverim ugyanis ott üldögéltek hiánytalanul. Amikor egyikük megkérdezte, hogy miért készítek riportot Tímár Gyuriról, azt feleltem, hogy egy olyan online újságnak írok róla, amelyik nem politikával foglalkozik, hanem normális emberekkel. Mire a kedves jóbarát fölnevetett:
– Normális emberekről írtok? Akkor hogy jön a képbe a Tímár Gyuri?!
Amikor Tímár Györgynek ezt elmeséltem, csak szelíden elmosolyodott, majd haragot mímelve azt morogta:
– Ez van, ezek az én barátaim. Nem megmondtam, hogy itt mindenki hülye?
Meg voltam győződve róla, hogy Tímár György tudatosan készült a vendéglátós pályára, merthogy született vendéglátósnak tűnik: jól kommunikál, határozott, van véleménye és vág az esze. De nem is tévedhettem volna nagyobbat.
– Mit tudtam én 1962-ben, 14 évesen, hogy mi akarok lenni – mesélte két korty kávé között. – Honnét tudtam volna? Ma is sokan csak azért mennek egyik egyetemről a másikra, hogy eltolják a pályaválasztást. Én is eltoltam, így lettem felszolgáló.
Kérdeztem Tímár urat az 1960-as évek Budapestjéről is, mire azt mondta:
– Imádtam! Micsoda világ volt akkor Pesten. Na, látod, akkor még nem volt mindenki hülye. Azóta hülyültek meg! Tisztelet, természetesen, a kivételnek!
S hogy miképpen került ki Bécsbe Papp mester keze alá? A vendéglátóipari technikum elvégzése után az egyik munkahelyén, a Lido étteremben felfigyeltek a jó képességű fiatalemberre, és beajánlották a bécsi munkára.
– Semmilyen protekcióm nem volt! Láttak dolgozni, aztán beszélgettünk, és megkérdezték, hogy nem mennék-e ki. Hát hogyne mentem volna! Nagyon sok pénzt lehetett ott keresni.
Tímár György 1974-1975-ben dolgozott a bécsi Mátyás Pincében (németül: Matthiaskeller), amelyet az V. kerületi Vendéglátóipari Vállalat működtetett (a fiatalabb olvasók kedvéért: nem a bécsi, hanem a budapesti V. kerületről van szó). S máig élénken emlékszik az akkor negyvenes évei közepén járó Papp Endre alakjára.
– A Papp Endre hihetetlenül profi volt, össze sem lehet mérni a maiakkal – mondta róla Tímár „Papa”. – Az embernek olyan érzése volt, mintha ő egyszerre lett volna ott mindenütt: a konyhában, az étteremben, a pult mögött, az asztaloknál vagy éppen a bejárati ajtóban. Ő ugyanis minden egyes vendégnek köszönt. Ő volt az üzletvezető, és ő volt az első, aki a vendégeket köszöntötte. Nézzél csak körül a mai világban! Ha beülsz egy helyre, sokszor nemhogy nem köszönnek, de oda se mennek hozzád. Mondom, hogy itt mindenki hülye!
Megkérdeztem tőle, hogy Papp Endre hogyan találta ki a brassói aprópecsenye vagy a dorozsmai molnárponty nevét, mire Tímár úr elhúzta a száját:
– Ugyan, én arról nem tudok, hogy ezeket ő találta volna ki. Lehet, hogy ő volt, nem tudom, de az biztos, hogy ő maga nekünk nem beszélt erről soha. Óriási szaktekintélynek számított a szakmában, ugyanakkor nagyon szerény ember volt, soha nem hallottam dicsekedni. Ami meg a dorozsmai molnárpontyot illeti, nem tudom, mit olvastál össze erről az interneten, de nálunk a Mátyás Pincében ilyen nevű étel nem is szerepelt.
Na, puff neki. Így lesz vége egy szép legendának. Az talán szépít a dolgon, hogy a budapesti Mátyás Pince étlapján egészen biztosan szerepelt a dorozsmai molnárponty és a brassói aprópecsenye – de hát most már mindegy. Ha maga Papp Endre erről nem beszélt, hát nem beszélt. Még szerencse, hogy Tímár „Papa” beszédes kedvében volt, s elmondta, hogy Papp Endrének a fia és az unokája is a szakmában dolgozik.
– Volt neki egy fia, a Papp Dénes, aki szintén kiváló vendéglátós volt, sőt, neki is van egy fia, a Dániel, aki ugyancsak vendéglátós lett. Azt hiszem, ők vitték a Kaltenberg Éttermet. Egy igazi vendéglátós dinasztia! Igazi profik voltak! Na, ezt nevezem én kivételnek!
Amilyenből – valljuk be – kevés akad. Tímár György azt mondja, hogy ha belép egy vadidegen vendéglátóhelyre, a pincér első néhány mozdulatából meg tudja mondani, hogy rátermett ember-e vagy sem.
– Mondok egy tippet, amiből te is rájössz – hajol közelebb hozzám. – Ha beülsz egy étterembe, s véletlenül nincsen sótartó annál az asztalnál, ahová ültél, a rendelést felvevő pincér pedig nem visz neked egyet, akkor magadban már legyinthetsz is. Hát milyen szakember az olyan, aki azt sem veszi észre, hogy a vendég előtt nincsen só? Ez apróság, de fontos apróság. Ebből az apró jelből már tudhatod, hogy mire kell számítanod. Arra kell számítanod, hogy itt tényleg mindenki hülye!
A szája szögletében egy finom mosoly jelzi: igazából nem akar ő megbántani senkit. Sőt. Szerinte az volna a kiút az „általános hülyeségből”, ha a lehető legtöbben tanulnának és szakmát szereznének.
– Ami a vendéglátást illeti, ha rajtam múlna, akkor szakképző iskolákat alapítanék – mondja. – Szakképző iskolák nélkül itt nem lesz színvonalas vendéglátás soha. Ezt a szakmát nemcsak érezni kell, hanem tanítani is. De ez csak az én véleményem! És természetesen nem zárom ki, hogy én is hülye vagyok. Ezt vedd figyelembe, amikor a cikket írod! Lehet, hogy nincs igazam. Mindenesetre 74 éves koromra leszűrtem ezt-azt a világból, és megvan a magam véleménye róla…
A három pont után persze az jön, hogy „itt tényleg mindenki hülye”. De ezen ne tessenek megbántódni, ez egy nagypapakorú, bölcs Vasas-drukker véleménye, aki sátoros ünnepen eljön hozzánk látogatóba, és mesél ezt-azt a világról Ábrahám ősapánk óta…
Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,
- akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
- Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a „Követési beállítások”-ra kell kattintani,
- itt pedig a „Kedvencek”-re, végül legalul a kék „Frissítés” gombra és ezzel kész!
Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!