Valaha annyira drága volt, hogy csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak. Mára olyan alapvető népélelmezési cikké vált, hogy még ársapkát is tettek rá. A 16. században értékes volta miatt fehér aranyként emlegették, ma a finomított liszt és só mellett egyike a civilizációs betegségekért felelősnek tartott három fehér méregnek. A cukor néhány évszázad alatt kalandos utat járt be.

Huszonöt éve főzök rendszeresen és most úgy alakult, hogy a cascais-i, nemzetközi zsidó közösség shabbati vacsorájára előzetes felhívására („főzz valamit hazait!”) bejelentkeztem, hogy összedobok valami magyarosat. Ritkán főzök ilyesmit, de természetesen vannak olyan ételek, amelyeket a mai napig imádok a magyar konyhából: libamáj, kacsamáj, gulyásleves, húsleves vagy marha- és borjúpörkölt. Ezeket elkészíteni azonban vagy sok időt igényel, vagy a kóser beszerzés miatt nagyon komplikált. Na, de akkor mit főzzünk, ami egyszerű, jó, magyaros, lehet kóser is és a kifinomult nyugati ízlésnek is megfelel?

Ha akadnak Pesten legendás helyek, akkor a Kádár mindenképpen ilyen. Mióta bezárt, azóta még többen emlékeznek rá, hogy ők is jártak ide, ültek a kockás abroszos asztalnál, ettek vadast vagy éppen sóletet, maceszgombóc levest kanalaztak. Összefutottak itt Honthy Hannával vagy Marcello Mastroiannival, Kézdy Györggyel, Andy Vajnával, Sas Józsival, Böjte Jóskával vagy Berecz Annával. Hagytak borravalót az asztalon Katikának és a kijáratnál ülő Orbán úrnak fizettek.

Az ezredfordulón születettek 69 százaléka rendszeresen posztol fotókat az ételéről vagy az italáról a közösségi médiában. Sok ilyen képen az ételeket kellékként használják más tárgyak, például táskák, ékszerek és edzőcipők mellett, hogy egy bizonyos életstílust és identitást mutassanak a külvilág felé. De vajon ki találta ki azt, hogy együnk desszertet?

Valamikor a kilencvenes évek elején a szüleim nagyon megérezték az otthon készítés szépségét, és vettek is ehhez szinte mindent, amiről azt gondolták, jó és hasznos lesz a háztartásunkban. Így költözött be a konyhánkba egy kicsi, lakossági felhasználásra szánt malom (hozzá pedig több zsák búza), illetve egy joghurtgyártó gép.