Adamik Zsolt

Állítólag növeli a potenciát, pedig a kosborfélék, azaz az orchideák családjába tartozik – igaz, a vanília az egyetlen orchidea, mely ehető terméssel büszkélkedhet, óva intünk tehát mindenkit a mindenféle nőnapi ajándékok felfalásától a hasonló eredmények elérésének érdekében!

Ha bab, akkor Bud Spencer. Hát nem? Jelen esetben hát nem: bár Charlie Firpo fagyis paródiakamionjának hűtőrekeszében megtalálható a vanília (és a tutti-frutti, a karamell, a rumos dió és a kávé), pofonosztó héroszunk étlapján ritkán fedezhető fel a sör-virsli és a krumplis hal mellett a fent nevezett csemege. Persze a vanília nem is illik feltétlenül a Papit vegzáló papagájzakós gengszterek elleni komolyabb hadjáratokhoz – ez azonban nem von le semmit abból a tényből, hogy a vanília: bab. Bár igazából hiba annak nevezni. Lám: a vanília története tele van rejtéllyel, misztikummal, drámával, és fejjel focizó aztékokkal.

A (nyilván) Mexikóban őshonos kúszócserje (melynek nemzetségét Charles Plumier 1754-ben határozta meg) sztorija egy hercegnővel kezdődik – minden jó sztoriban van egy hercegnő –, aki egy hétköznapi halandót választott férjéül. A totonák indiánok legendája szerint a nevezett hölgy, bizonyos Xanat édesapja nem volt teljesen elégedett a friggyel, így – némileg túltolva a szülői gondoskodást – mindkét fiatalt lefejeztette. Nem egy happy end, de mellékszálként a totonákok hozzáteszik: hová a szerelmesek vére hullott, ott sarjadtak az első vaníliacserjék. Sovány vigasz Xanatnak, amúgy egy egész világ hálás.

Aztán jöttek az aztékok, a totonákok pedig (nyilván hagyományőrzésből) fejüket vesztve adták át nekik többek között a vaníliabizniszt is. Akkoriban ez divatos üzleti tranzakciónak számított, ugyanis később pont az aztékok voltak azok, akik hasonlóképp szolgáltatták tovább (az arannyal és a rabszolgákkal együtt) a spanyoloknak, akik aztán elterjesztették egész Európában – megteremtve ezzel a gazdagok és kiváltságosok rajongásának legújabb tárgyát.

Hogy miért emeljük ki a „gazdagok és kiváltságosok” szókettőst? Mert a vaníliát mindig is aranyárban mérték, és mérik a mai napig: csak a sáfrány drágább nála, és az sem nagyon. Az ok prózai: a Vanilia Planifonia alapvetően terjedne, mint a búbogáncs vagy a pletyka, de sajnos kényes is, mint egy rajzolt szépségpöttyel felszerelkezett francia arisztokratalány. Ordas földrészeken való termesztését és betakarítását akadályozza többek közt, hogy a növény egy évben egyetlenegy napon kegyeskedik bimbózni, épp ezért naponta kell ellenőrizni a veteményest; de sajátossága szintúgy, hogy halványsárga virágait csak egy Mexikóban őshonos méhfaj (abeja de monte) képes beporozni. A 300 éves mexikói monopólium után a franciák megpróbálkoztak ugyan a méh áthozatalával Európába, de belebuktak: azóta is kézzel végzik a virágok beporzását (és mire rájöttek, hogy kézzel is lehet, na az sem volt semmi idő), valamint a jellegzetes toktermések (melyeket egyesek babnak titulálnak) betakarítását is – és senki sem mondja közben, hogy bzz-bzz.

Megközelítőleg 110 fajta vanília létezik, ebből hármat használnak a kulináris élvezetek kedvelői világszerte: a fent említetten túl ezek a Vanilla pompona és a Vanilla tahitiensis.  (Létezik amúgy egy – hogy is fogalmazzunk… – rettenet büdös vanília is: ezt 2013-ban fedezték fel Vietnámban, eszméletlenül durva szaga pedig onnan ered, hogy méhek helyett legyek porozzák. Neve Vanilla atropogon, gazdasági hatása igen csekély.) Ebben a percben egy darab (madagaszkári) vaníliarúd ára 1500 forint körül mozog – tegyük hozzá gyorsan: éppen ott (a mai nagyiparnak számító Madagaszkáron) cukrászfarmerek és vaníliamaffiózók háborúja zajlik, földek és termőterületek cserélnek egészen vad körülmények között gazdát, és akkor az erdőirtásokról és egyéb komolyabb bűncselekményekről a vanília kapcsán szó se essék. De nézzük meg, mibe fáj pontosan egy kiló vanília: nem kevesebb, mint 360 angol font az ára!

Maradjunk a békésebb kertészeti tevékenységeknél, bár könnyebb dolgunk így sem lesz. A sikeres beporzás után ugyanis hat hónap kell a vanília termésének ahhoz, hogy szüretre kész legyen, majd a tokok betakarítása után újabb fél év telik el, mire a megfelelő körülmények között (szó eshet itt a szüretkor 20-25 centiméteres toktermés fermentálásáról és erjesztéséről nagyon sötét, nagyon ideális hőmérsékletű, nagyon „fenszi” pincehelységekben, sőt, bizonyos meleg gyapjútakarókról is) elnyerik azt az állapotot, amit mi már vaníliarúdként ismerünk. Az ára alapján nyilván megéri a vesződséget a dolog, azonban mit nyer a fogyasztó, azon túl, hogy nyáron fagylaltot, télen pedig rumba dobott vaníliarudat szopogathat? Ha hiszünk az orvostudományi legendáriumnak, jó sokat: az évelő kúszónövény termése a legendák szerint kedélyjavító, emésztést segítő, Dél-Amerikában a férfiasság fokozására tequilába keverik, sőt, még olyan is akad, aki az Alzheimer-kórban kialakuló szagláscsökkenés diagnosztizálására veti be.

A vanília távol tartja a pókokat – hogy mitől, meddig és mennyire, arról nincs pontos infó, de egy próbát megérhet. Cukortartalma 25%, zsírtartalma15%, cellulóz tartalma 15-30%, ásványi anyag tartalma 6%.

ÉS akkor arról még szó sem esett, mennyire eszméletlenül finom.

Értesülj a Viszont.hu legfrissebb híreiről!

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!