„Nincs más a rideg cellában, mint az álmaim” – írta 1942-ben a 20-as cella cimű versében egy fiatal nő, Libertas Schulze-Boysen, aki a náci rezsim ellenségeként, azaz politikai fogolyként ült a berlini Charlottenburg női börtönben. És aki ezekben az álmokban sosem gondolta volna, hogy nyolcvan évvel később furcsa lelkivilágú turisták sok pénzt fizetnek majd azért, hogy a cellájában aludjanak, és a börtönből kialakított hotel csodás étkezőjében reggelizzenek.
Bár az osztrák állattartókat és állatvédelmi szervezeteket is elérte a mostani válság, azért Bécsben még mindig nem rossz kutyának lenni.
Adj egy whiskyt meg gyömbérsört kísérőnek, és ne légy smucig, bébi!
Most olvasom, hogy négy vagy öt középiskolai tanárt kirúgtak a patinás Kölcsey Gimnáziumból, mert nem is tudom, demonstráltak vagy valamilyen más módon rossz fát tettek a tűzre. Mondhatjuk, hogy a történelem ismétlődik.
A héten megjelent írásainkból kiderül, hogy az ember sokszor hiába tervezget: bármikor történhet valami, ami egycsapásra mindent megváltoztat.
Szerzőnk ezúttal kedves könyvei nyomába ered, hogy végül épp oda érkezzen meg, ahonnan elindult.
1755. november 1-jén reggel, Mindenszentek napján borzalmas természeti katasztrófa rázta meg az akkor még nagyhatalomnak tekintett, gyarmatosító Portugália fővárosát, Lisszabont. Először három hatalmas erősségű rengést érzékeltek az ott élők, amelyek húsz méter magas hullámokkal járó cunamit is okoztak, majd nagy tüzek is gyúltak a városban. De mi köze mindennek az inkvizícióhoz?
Sokszor előfordul, hogy az ember pontosan meg tudja jósolni, milyen jövő vár egy-egy gyerekre. Gyakran elég ehhez ismerni a családot, az átörökített szocializációs mintákat, az életstratégiát, a körülményeket.
Csak egy hercegnek támadhat olyan ötlete, hogy Johann Sebastian Bach személyesen neki komponáljon gyászzenét! Leopold von Anhalt-Köthen kívánsága végül teljesülhetett is. Ahhoz persze, hogy egy temetésen a már ismert gyászmisék és dalok helyett egy kizárólag a halott emlékére írt, vadonatúj szerzemény hangozzék el, nem árt baráti vagy legalább valamiféle munkakapcsolatban állni a szerzővel.
Apám börtönben, anyám alól megszűnt a Szabad Ifjúság, állást kapni egy börtöntöltelék pereputtyának nem lehet. De én enni kértem, az öcsém meg anyám hasában filózott, hogy mi a túró van. Így váltunk lassan, de biztosan a Kádár-rendszer ellenségeivé.
Bujkál abban valami ellentmondás, hogy ha filmről és filmtörténetről van szó, mindig Amerikánál lukadunk ki; Amerika nélkül nincs filmtörténet, de ami ott zajlott – különösen az első időkben – mind Európából származott. A sorozatunkban korában emlegetett filmek és műfajok nemcsak Európából frissen érkezett művészek munkái, hanem az alapanyaguk, formájuk is a vén kontinensen született: melodráma, kabaré, hőseposz – mind importtermék volt. Hát ezért olyan érdekes a western: mert ez Amerika saját műfaja.
Mindig szerettem utazni. Szerencsére gyakran volt rá lehetőségem, és ki is használtam – ma is kihasználom – az alkalmakat. Vannak persze kedvenc városok, országrészek, itthon is, külföldön is. Ezeket a szívemhez közel álló településeket, vidékeket többször és különböző évszakokban kerestem fel, hogy megismerhessem többféle arcukat.
