Juhász Sándor

A fehér holló ritka madár, ahogy a szólásból tudhatjuk. A legtöbb ember egyet sem lát egész életében. A műpiacnak is megvannak a maguk fehér hollói: olyan elveszett vagy addig ismeretlen művek, melyek az egyetemes művészet kivételes, megkerülhetetlen alkotóihoz köthetők.

Hatalmas mázli kell, hogy valaki rábukkanjon egy ilyenre, persze azért szükségeltetik némi hozzáértés, hogy tudja vagy legalább sejtse, mi került az orra elé. A találás és a megszerzés nagy dolog, de csak a kezdet. Utána még rengeteg munkát kell beletenni, hogy végül a szakma nagyágyúi is elismerjék a művet az óhajtott mester alkotásának. Hogy mennyire göröngyös egy ilyen út, azt az alábbi történet bizonyítja, melyben valaki azt hiszi, hogy talált egy elveszett Rembrandt-festményt.

A sztori főszereplője Cliff Schorer bostoni műgyűjtő és kereskedő, a londoni Agnew’s Gallery társtulajdonosa, aki 2021 szeptemberében Los Angelesben, a Getty Center dokumentációs osztályán kutatott valami után, amikor kapott egy fényképes üzenetet a telefonjára az egyik emberétől. A képen látható festmény egy idősebb embert ábrázolt, nagy duzzadt orral és álla alatti szakállal. A tenyérnyi művet egy templom adta be egy Marylandben lévő kis galéria árverésére, akik Rembrandt modorában készült alkotásként határozták meg, értékét pedig 1.000 és 1.500 dollár közötti összegre becsülték. „Valószínűleg egy másolat” – írta vissza Schorer, de azért rákeresett az aukciósház oldalára, hogy jobban szemügyre vegye a képet.

Egy kis olajvázlat volt, egy fejtanulmány, mindössze 18 x 15 cm, és vászon helyett falapra festették. Homályosan ismerősnek tűnt neki a kép, ezért átballagott a könyvtárba, és levette a polcról Abraham Bredius Rembrandt-katalógusát, mely 1935-ben jelent meg, felsorolta és számozta az összes művet, amelyet a mesternek tulajdonítottak – ezekből ma már számosat nem tekintenek Rembrandt alkotásának. Jól gondolta: a fejtanulmány ott volt a 262. sorszám alatt. Schorer biztos volt benne, hogy a két festmény azonos, de azt is tudta, hogy az eladó kép lehet másolat is. Rembrandt nemcsak mesteri festő volt, hanem sok diák tanára is. Módszerei közé tartozott, hogy saját műveiről, sőt önarcképeiről festetett másolatokat a tanítványokkal. Ennek eredményeként ma Rembrandt alkotásainak rengeteg másolata kering az egész világon, nem is szólva e másolatok másolatairól. Schorer más könyveket is átnézett, és a szakirodalom áttanulmányozása csak megerősítette gyanúját. Nem talált dokumentált bizonyítékot arra, hogy ennek a bizonyos fejtanulmánynak valaha is létezett volna olyan másolata, melyet évszázadokon át igazi Rembrandtnak tartottak, de később kikerült a kánonból.

Schorer kutatni kezdte a festmény eredetét. Az első információt egy 1935-ös  katalógusban találta, mely a képet a német Josef Block (1863-1943) festő magángyűjteményének részeként sorolta fel. Ez rossz hír, mert Block zsidó származású művész volt. A nácik ugyan megkímélték az életét, de elvették mindenét; házát, festményeit és gyűjteményét. Már csak öt nap volt hátra az árverésig, és Schorer tudta, hogy a kép valódi Rembrandtnak való bizonyítása ennél sokkal, de sokkal több időt vesz igénybe, és ha a nácik ellopták Blocktól, akkor a festményt át kell adnia a családnak. Volt már ilyen ügye, amikor műtárgyat juttatott vissza az örökösnek, és ezt most is szándékában állt volna megtenni. Minden bizonytalanság és rizikó ellenére meg akarta szerezni a művet, ezért elutazott a Maryland állambeli Rockville-be, hogy az aukciósházban megtekintse a képet. Ahogy a kezében tartotta a díszes fakeretbe foglalt művet, egyre biztosabb volt, hogy Rembrandt sajátkezű munkája. Megvizsgálta a kép hátoldalát is, nem talált semmilyen jelzést, mely a náci elvételre utalhatna. Persze ez nem jelentett semmi véglegeset, de némi bátorítást adott.

Az árverés napján, 2021. szeptember 24-én Schorer az autójával úton volt, de 10 perccel délelőtt 10 óra előtt beállt egy parkolóba, mivel telefonon regisztrálta magát a licitálásra, és várta, hogy az aukciósház felhívja. Miközben várakozott, elővette a laptopját és bejelentkezett egy aukciós platformra, amelyet rendszeresen használ, hogy online nézhesse a licitálás kibontakozását. Ahogy az óra közeledett a 10-hez, furcsának találta, hogy senki sem hívja. A festmény a második tétel volt az árverésen, perceken belül sorra kellett kerülnie. Pánikba esett, és felhívta az aukciósházat, de senki nem vette fel a telefont. Újra tárcsázott. Még mindig semmi. Ránézett a weboldalra, már 2 ezer dolláron állt a licit. Eszeveszetten tárcsázott újra és újra, végül valaki felvette a telefont, ekkor már 37 ezer dollárnál tartottak – nem Schorer volt az egyetlen, aki azt hitte, hogy ez egy elveszett Rembrandt. „Emelje 50 ezerre!” – mondta Schorer a telefonba. Egy versenytárs 60 ezret ajánlott, Schorer 70-et, valaki más 80-at, és így tovább. A vége az lett, hogy Schorer, az aukciósháznak fizetett jutalékkal együtt, 288 ezer dollárért tudta csak megszerezni a festményt. Eredeti Rembrandtként-kép milliókat ér, ha viszont ezt nem sikerül bebizonyítania, akkor sokkal kevesebbet. Talán még annál is kevesebbet, mint amennyit fizetett érte.

Bárki, aki Rembrandt munkájának gyanította egy festményét, hosszú éveken át egy emberhez ment, hogy megtudja, igaza van-e: Ernst van de Wetering holland művészettörténészhez, akit széles körben a végső döntőbírónak tekintettek a mester munkáival kapcsolatban. Wetering azonban hetekkel azelőtt halt meg, hogy Schorer megvette volna a festményt. Schorer tudta, hogy így több szakértőt kell majd meggyőznie, hogy a festmény visszakerüljön Rembrandt életművébe. Ez sok utazást jelent Amerikában és Európában, a kép technikai vizsgálata sem olcsó mulatság. De mindenek előtt azt kell kiderítenie, hogyan került el Block tulajdonából a festmény, és mi történt vele.

A kép keretén volt egy aprócska feliratos tábla: „Az atyáknak, szeretettel, Nina & Clark Hartwell”. Hartwell ismert repülőgép-mérnök volt a második világháború alatt, de ő és a felesége is már meghaltak. Schorer felkutatta a gyermekeiket, akik nem álltak szóba vele. Ez a vonal zsákutcának bizonyult, ezért egy másik megközelítéssel kellett próbálkoznia.

Egy 1968-as Rembrandt-katalógus szerzője megjegyezte, hogy a festményt – amelyet nem tartott a mester művének – 1947-ben a New York-i Parke-Bernet aukciósházban adták el. Ezt a céget a Sotheby’s vásárolta meg 1964-ben. Schorer egy ott dolgozó ismerősétől megtudta, hogy Trivas adta be a képet az árverésre, ahol 2.500 dollárért vásárolták meg. Numa Trivas (1899-1949) művészettörténész a Crocker Art Museum kurátora volt Sacramentoban. „Hogyan kerülhetett hozzá a festmény?” – tette fel magának a kérdést Schorer, és nagyon remélte, hogy erre választ talál a sacramentói levéltárban. Az ott fellelt dokumentumok egy érdekes történetet fedtek fel. Trivas az Amerikába tartó utolsó hajók egyikével hagyta el Hollandiát a második világháborús német megszállása előtt. Bőröndjében harminc festmény lapult, melyet zsidó származású tulajdonosok bíztak rá, hogy a képek ne kerülhessenek a nácik kezébe. Trivas részletes feljegyzéseket készített az egyes műalkotások tulajdonosairól, beleértve azt is, hogy mikor lehet a festményeket eladni. Felsorolta a családtagokat és az örökösöket, ha a képek tulajdonosai nem élnék túl a háborút. A fejtanulmányra vonatkozó rendelkezésnek megfelelően az eladásból származó és Trivas jutalékával csökkentett összeg egy Anna Louise Jones nevű hölgyhöz, Block lányához került. A fejtanulmányt aztán Hartwellék vásárolták meg, és később ajándékba adták a templomuk papjainak. A kép hosszú ideig egy montecitói kolostor falán lógott, míg 2008 egyik estéjén tűz ütött ki az épületben ami végül teljesen leégett. A festményt sikerült kimenteni, és a New York-i kolostorba küldték, onnan került később a marylandi árverésre. Schorer szerencséjére a dokumentumokból egyértelműen kiderült, hogy a festmény nem volt náci zsákmány, nem lopták el, hanem a tulajdonos megbízásából adták el, és a bevétel az örököshöz került, így a helyzet jogilag teljesen tiszta. Az igazi meccs azonban ezután kezdődött; eredeti Rembrandtként elismertetni a művet. Nem tudható, hogy ez a folyamat hol tart most, de a fejtanulmány „Rembrandt követője” meghatározással látható jelenleg az Agnew’s Gallery honlapján.

Értesülj a Viszont.hu legfrissebb híreiről!