A 60-as évek népszerű slágere az akkor tömegek által ünnepelt Németh Lehel előadásában leginkább azoknak szólt, akiknek a Balaton is majdnem elérhetetlen volt, nem hogy a Riviéra. Aztán lassacskán változott a helyzet, és a szocialistának mondott idők utolsó negyed századában tömegek jutottak el a magyar tengerhez. Átalakult a világ és a tó is végletesen, végképpen. Hemző fotóin az egykori „természetes” balatoni életmód utolsó nyomai lelhetők fel keveredve a 20. század végének furcsa magyaros turizmusával.
Category Archive: ELŐHÍVÓ
A Senki szigetének is nevezett Kengyija kataszterileg Horvátországhoz tartozik, de a terület – aminek hivatalos határa a Duna lett – szerbiai fennhatóságú, a lakosság többségében pedig magyar.
Az ukrajnai háború történetéről az elmúlt hónapokban számtalan képet kellett megnéznünk. Kellett – mert van, amit nem lehet elkerülni. Hajdú D. András Magyarországon az ide menekülteket fényképezte, Ukrajnában a harcok között is élni akaró embereket. Képei szívszorítóak, mégis gyönyörűek.
Bánkuti András évtizedek óta készülő képei egy csodás világot mutatnak be. A balettét. Ráadásul az egyik legsikeresebb társulat munkáját, működését ismerhetjük meg: a legendás Győri Balettét. Láthatjuk a légies szépséget és azt a földhözragadt kínlódást, amivel ennek a látványnak a megteremtése jár.
Az igazi falusi kocsma nyilván jóval több, mint „vendéglátóipari egység”, ahol alkoholt lehet fogyasztani. Más kérdés, van-e még igazi falusi kocsma; és ha nincs, hová tűnik. Sivák Zsófia képei erre keresik a választ, miközben felidéznek egy sosemvolt, talán csak a képzeletben élő világot.
Különleges képek, egy különleges embertől. Egy különleges emberről.
A Kádár-korszak nemzeti büszkeségei az Ikarus, a Pick szalámi, a tokaji furmint és a szabolcsi alma voltak. Nézzük most ez utóbbit, amiből jó, ha hírmondó maradt mára! Fülöp Dániel Mátyás fotóesszéje ennek az eltűnt világnak a maradékát mutatja meg.
Lehet, hogy a történelemkönyvekbe az olimpiai bajnok fotója kerül majd, de hogy a fotóművészet történetébe ezek a képek – az biztos.
Nem az idő halad: mi változunk. A végzetszerűen bekövetkező változások kedélyes hangú, ám könyörtelen dokumentációja ez. Ugyanakkor mégiscsak optimizmust sugároznak a képek: nem az elmúlásról szólnak, hanem arról, hogy a humánum képes legyőzni Kronoszt.
Az én nagypapám hat ujjal született. A családom szerint ezt nem kellene jelentéssel felruháznom: sámánok és táltosok a távoli múltban léteztek, most itt, körülöttünk egy Isten van. Vagy talán több is.
Idegenség- és otthontapasztalat… Az ezek között húzódó – olykor igen vékony – határon állhat az ember Belicza László Gábor kóspallagi képeit nézve. Arcokra, tájakra, gesztusokra, érintésekre irányítja a tekintetet.
Stalter történeteket mesél el, emberi érzéseket mutat meg, tudja, mi az, hogy együttérzés. Az ő kezében az objektív nem objektív, hanem kifejezetten szubjektív.