Kihaló kocsmáink – Zsófi szemével

Fotó: Sivák Zsófia Képszerkesztő: Bielik István Szöveg: Dési János

Az igazi falusi kocsma nyilván jóval több, mint „vendéglátóipari egység”, ahol alkoholt lehet fogyasztani. Más kérdés, van-e még igazi falusi kocsma; és ha nincs, hová tűnik. Sivák Zsófia képei erre keresik a választ, miközben felidéznek egy sosemvolt, talán csak a képzeletben élő világot.

Kocsmát fényképezni hálás feladat.

Hálás. Más témáimnál sokszor nagyon nehéz megfelelő kapcsolatba kerülnöm a képeim alanyaival. A kocsmákban talán nyitottabbak az emberek, gondoljuk.  De a vidékiek sokszor tartózkodóak. Szóval nem úgy megy az, hogy beállítok, és rögtön mindenki a kamera elé ugrik.

Hálás téma azért is, mert látványos lehet az eredmény. Sokat megmutathat egy olyan világból, amelyet máshonnan nehezebben ismerhetünk meg.

Rengeteg kocsmában jártam, számtalan fotót készítettem. A kész anyag mégsem annyira terjedelmes. Mert nekem az is fontos, hogy jól mutasson az adott kép. Ikonikus helyeket igyekszem megtalálni, amelyek szerintem elég szürreálisak. Olyan arcokat akarok lefotózni, akik igazán sokat mondanak számomra. Ezt így egyben azért nehéz megtalálni. Úgyhogy, ez egy gyűjtő típusú munka. Sok helyre kellett elmennem. És ami túl kommerszre sikeredett, azt kihagytam.

A „kocsma” a szociofotó kedvelt terepe. Ezek ott készültek ugyan, de mégsem szociofotók. A harsány színek, a figurák, a furcsa helyszínek miatt lesz más, mint amit mi látunk egy kocsmában.

Általában vakut használok. Éppen azért, hogy harsányabbak legyenek a színek. Szerintem ez egy afféle vizuális felkiáltójel a képeken. Ettől elemeltebbek lesznek a fotók. És talán a vaku arra is jó, hogy úgy lásd a dolgokat, ahogy a valóságban nem látod. Azt, hogy mi a műfajuk, nem is tudom. Nem sajtófotó, az biztos. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy szeretem csinálni.

Nagyon magányosak az emberek a képeken, rengeteg az üres hely, a távolság.

Ez nekem is nagyon furcsa. Azt gondoltam, hatalmas kocsmai világgal, közösségi élettel fogok találkozni. Heves megyei kis településeken jártam most. És ezek a helyek tényleg annyira rossz helyzetbe kerültek – főleg a zsákfalvak –, hogy ha volt is egykoron, ma már kocsmai élet is alig akad. A Covid után mentem egy kört Borsod megyében. Nagyon vártam, mert azt gondoltam, hogy az lesz az igazi hatalmas gyűjtés, egy új világ. És alig találtam kocsmát. Minden bezárt, és most már jó, ha a dohányboltok működnek a kisebb településeken.

Ne már! Kocsma sincs?

Nagyon sok bezárt. A Covid végleg elvitt egy csomó jó helyet.

Jaj. A kocsma nemcsak arra való, hogy ott igyon az ember, hanem, ahogy te is mondod, az egy társasági központ is.

Itt volt a járvány. Aztán az Internet is ma már otthon tart rengeteg embert. És a fiatalok inkább a nagyobb városokba járnak szórakozni. Talán nincs mindenütt így, de én azzal az idillikus falusi kocsmával már nem találkoztam.

Akikkel mégis találkoztál a kocsmákban, könnyen rávehetőek voltak, hogy mondjuk félmeztelenül lefotózd őket, úgy, hogy közelről az arcukba villantasz egy vakuval?

Nagyon változó. A „kocsma” ilyen szempontból is hálás téma. Jól el tudom magyarázni, mit akarok megmutatni. Kialakulhat egy közös nyelv Az ott élők, a kocsmába járók is pontosan érzik, hiszen végigélték, hogy egykor hogy pezsgett itt az élet, ami mára teljesen elmúlt. Erről lehet beszélgetni. Utána a képet megcsinálni már nem olyan nehéz. Persze akad, aki nem vehető rá a fotózásra, és akad, aki azt feleli, hogy oké, de akkor hívjon meg egy kevertre. És akkor iszom vele egyet.

Kevertet? Kemény meló!

Szerencsére nem vezetek. És ha ezt követeli meg a munka…

Évek óta nem hallottam azt a szót, hogy „kevert” – már ettől melegség önti el a szívemet.

Na, és a kávé, aminek sok tejszínhabot nyomnak a tetejére?

Valóban. Az se rossz. No, de ha épp nem kocsmákban fényképezel, akkor hol?

Pénzkereseti célból alkalmazott területeken fotózom, mondjuk unalmas konferenciákat. Egyébként meg valahogy mindig a vidéki témákhoz jutok vissza. Pedig már 8-9 éve Budapesten élek. De amikor itt próbálkozom valamivel, akkor az általában fals lesz. Ezért inkább visszatérek vidékre. Most például falunapokat akarok fényképezni. Szerintem az is érdekes lesz.

Értesülj elsőként a Viszont.hu legfrissebb híreiről!

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni! 

Mennyire tetszett Önnek ez a cikk?

Kattintson a csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a cikket.