Vannak helyzetek, mikor semmi sem úgy alakul, ahogy kellene. Amikor az élet közbeszól, és megakasztja az álmokat. Mikor másfajta felelősség jelenik meg az életben, ami átírja a jövőt. Mikor meg kell próbálni ott megkeresni a boldogságot, ahonnan az egyetlen lehetőségnek a menekülés tűnt.

A 60-as évek népszerű slágere az akkor tömegek által ünnepelt Németh Lehel előadásában leginkább azoknak szólt, akiknek a Balaton is majdnem elérhetetlen volt, nem hogy a Riviéra. Aztán lassacskán változott a helyzet, és a szocialistának mondott idők utolsó negyed századában tömegek jutottak el a magyar tengerhez. Átalakult a világ és a tó is végletesen, végképpen. Hemző fotóin az egykori „természetes” balatoni életmód utolsó nyomai lelhetők fel keveredve a 20. század végének furcsa magyaros turizmusával.

A szlovákai Bábaszék (Babina) olyan, mint egy gyors patak völgyének vize: beszalad az utazó és máris kint találja magát a falu másik végén. Ami miatt mégis megéri lekanyarodni a falu mellett elfutó 66-os főútról, az Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című regénye. És bármilyen apró is az 522 lelkes falu, akad ott látnivaló.

Időről-időre foglalkozunk olyan kezdeményezésekkel, amelyek valamiképpen a jóllétet szolgálják. Hol úgy, hogy egy egész közösséget hoznak létre, ahol az összefogás ereje nyújt támogatást; hol úgy, hogy hosszabb távú programmal segítik az arra épp rászorulókat; hol egy-egy szakmai életút természetes részeként. Mi pedig úgy tudunk ebben közreműködni, hogy felkutatjuk és bemutatjuk ezeket a hétköznapi hősöket.

Sokat töprengek egy-egy gyereksorson. Mert néha nehéz eldönteni, mi a jobb: ha egy gyerek marad a nehéz családban, vagy állami gondozásba kerül? Sajnos nem tudok egyik döntés mellett sem több sikertörténetet felsorakoztatni. Persze vannak esetek, mikor csak a kiemelés lehet a megoldás. Szörnyű, elviselhetetlen történetek ezek. Mégis azt gondolom, azon kell dolgozni, hogy a szülők alkalmasak legyenek a gyerekek családban nevelésére.

Az ilyen esetek mindig felvetik a kérdést, van-e értelme ennek a munkának. Sokak szerint nincs, De én mindig oda lyukadok ki, hogy muszáj csinálni. Összeszorított foggal, de muszáj. Nézni, segíteni a gyerekeket, a családokat, észrevenni az utat, amelyen elindíthatóak. És bízni abban, hogy végig is tudnak menni rajta. Hogy sikerül nekik. Először csak egynek, aztán többnek is, és a hatásuk a közösségre is visszagyűrűzik majd.

A kiemelt figyelmet ma az iskolarendszerben többnyire azok kapják meg, akik tehetségükkel tűnnek ki. Eredményesek a tanulmányi versenyeken, megbízhatóan teljesítenek, partneri szülői háttérrel. Ők azok, akikre érdemes figyelni, sikert hoznak az iskoláknak, és a pedagógusoknak is. Náluk láthatóan megtérül a befektetett munka.