L. Ritók Nóra: Visszatérés

Képek: az Igazgyöngy Alapítvány archívumából

L. Ritók Nóra

Vannak helyzetek, mikor semmi sem úgy alakul, ahogy kellene. Amikor az élet közbeszól, és megakasztja az álmokat. Mikor másfajta felelősség jelenik meg az életben, ami átírja a jövőt. Mikor meg kell próbálni ott megkeresni a boldogságot, ahonnan az egyetlen lehetőségnek a menekülés tűnt.

A fiú képességeivel sosem volt baj. Ma sincs: nyitott, érdeklődő. Sikerrel érettségizett le, annak ellenére, hogy voltak egészségügyi problémái. Mikor megismertem, az anyja már egyedül nevelte a testvérével, és volt még velük egy kisebb gyerek is, egy másik kapcsolatból. A családhoz tartozott még a nagymama is, és később még egy gyerek: a fiú nővére nagyon fiatalon szült, és a családdal élt ő is.

A fiú az érettségi után volt, hogy elhagyta a szülői házat: hallottunk róla, hogy munkát keres, de aztán mindig visszatért. Közben az anyja és a nővére is többször ment el és tért vissza…együtt is, külön is. Hol életvitelszerűen, hónapokra, hol csak dolgozni, hetekre. Nehezen követhető utak, kapcsolatok jellemezték a családot.  Igazából azt hiszem, ez a fiú mindig kereste önmagát, a helyét, a jövőjét, és volt benne valami furcsa, különös felelősséggel terhelt felnőtt-tudat, még akkor is, mikor a kora miatt ez egyáltalán nem lett volna jellemző – és a közegnek, amiben élt, sem volt ez soha sajátsága.

Aztán szólt, hogy szeretne nálunk dolgozni, a társadalmi vállalkozásban. Megmondta mindig előre, hogy a nyári hónapokban elmegy: a kínálkozó külföldi idénymunka nagyságrendileg jobban fizetett, mint mi, és ezt el is fogadtuk, hiszen a mobilitás támogatását is feladatunknak érezzük. A munkájával sosem volt baj, pontosan dolgozott, nem vitatkozott a többiekkel, terveztünk is vele, hiszen nyilvánvaló volt, hogy számíthatunk rá, akár helyi vezetői szerepben is. Sikerrel bekapcsoltuk a fiatalok vitakörébe a tanodában, és online angoltanulást is tudtunk biztosítani számára – ezt is ő kérte, hogy nyelvet tanulhasson, mert a későbbiekben külföldi munkát keresne. Nemcsak idénymunkát, hanem folyamatosat.

Az előző nyári keresményéből elkezdte a gépkocsivezetői tanfolyamot, sikerrel letette az elméleti vizsgákat, és már épp a gyakorlati rész megkezdése előtt volt, amikor egyik kollégánk visszaélt a bizalmunkkal, és erről ő is tudott, ám nem szólt, hanem kapcsolódott hozzá. Még, ha nem is úgy, mint ő, de kapcsolódott. Épp ekkor járt le a szerződése, és el is ment, a korábban már jelzett nyári idénymunkára. Sajnáltuk: nem azt, hogy elment, hanem, hogy belekeveredett egy olyan ügybe, ami őt is besározta, megingatta a bizalmunkat, és derékba törte a tervezett foglalkoztatási ívet.

Az elengedés ebben a munkában nem könnyű feladat. Megismered valakinek az életét, a tudását, a lehetőségeit, hiszel benne, beállsz mögé, támogatod, hogy sikerüljön másnak lennie, más életstratégiát építenie. Aztán kiderül, hogy kevés vagy: a szocializációs minta erősebb, és a végén ott maradsz, becsapottnak érzed magad, azt látod, hogy kihasználtak, megvezettek, a befektetett energia, munka, pénz mit sem ért. Alulmaradtál. Ilyenkor az illetőt el kell engedni, hiszen világos: csak te akarod a változást, ő meg nem érti, nem akarja, másképp képzeli. Tipródsz egy darabig, mit kellett volna másképp, aztán próbálsz kapaszkodni a sokat ismételt mondatba: nem lehet mindenkit megmenteni. De nagyon nehéz ez. És mindig várod a csodát, a visszatérést.

A fiúról is lemondtunk.

Aztán az élet máshogy rendezte a folytatást. Tudtuk, hogy az anyja beteg, de váratlanul felgyorsult a folyamat, rosszabb állapotba került, és hamarosan meg is halt. A fiú most már ténylegesen családfő-szerepbe került; nemcsak azért, mert valahogy ő volt mindig a biztos pont a családban, hanem azért is, mert a kiskorú öccsének ő lett a gyámja, és ott van még a nagymama is, akinek egyre inkább támaszra van szüksége.

A temetés után jelentkezett, hogy jönne vissza dolgozni. Ilyen hamar, egy negatív, konfliktusos történet után nem szoktunk visszavenni senkit, mindig hagyunk időt a visszarendeződésre, a közösség miatt is. De most át kellett gondolnunk, hiszen itt több tényező is felmerült. A közmunkához nem tudott kapcsolódni, mert 25 év alatti. Dolgozni sem tudott, mert nem hagyhatta magára a családot, akikről most már neki kell gondoskodni. Viszont jövedelemre szüksége volt, éppen a család miatt. Visszavettük hát.

Most dolgozik, befejezi a jogosítványszerzést… és, ha már az élet így hozta, egy darabig biztosan marad nálunk. Mert csak állandó jelenléttel tudja megszervezni a családi életüket. Persze így felmerülhet, hogy mi lesz az ő saját életével? Tud-e itt, ebben az elszigeteltségben  párkapcsolatot találni? Lesz-e így valaha saját családja? Tudunk-e neki perspektívát adni, amiben a kreativitását kibontkoztathatja? Meg tudunk-e bízni benne újra úgy, hogy tervezhessünk vele?

Nem tudni. Most a visszatérést éljük. Most ennek örülünk. Aztán majd meglátjuk, hogy alakul. Próbálok optimista lenni vele kapcsolatban. Újra hinni benne.

Értesülj a Viszont.hu legfrissebb híreiről!

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!