Parti Nagy Lajos megnyitó beszéde, videón
sorsok
Sok kedvünk nem volna most beleállni a 8 fokos vízbe. Igaz, nem is kéri ezt tőlünk senki. Az itt dolgozó munkások számára azonban ez nem döntés kérdése: nekik bele kell állni a vízbe, hiszen ők novembertől azért hajtanak heteken át, hogy karácsonyra legyen az ünnepi asztalokon elegendő ponty.
Nagyon magasról zuhant nagyon mélyre. Valaha Szászország legbefolyásosabb asszonya volt, aztán kellemetlen karácsonyi meglepetésként egyszerre börtönben találta magát. Erős Ágost választófejedelem hivatalos kegyencnője, Cosel grófnő 1716 adventjét a nosseni várban töltötte, majd december 24-én megérkezett érte a kocsi, hogy elszállítsa Stolpen várába, ahol kis híján ötven évig élt magányos rabságban.
Cukrot karácsonyra? Nem lesz könnyű…
Vannak helyzetek, mikor semmi sem úgy alakul, ahogy kellene. Amikor az élet közbeszól, és megakasztja az álmokat. Mikor másfajta felelősség jelenik meg az életben, ami átírja a jövőt. Mikor meg kell próbálni ott megkeresni a boldogságot, ahonnan az egyetlen lehetőségnek a menekülés tűnt.
Ahogy menetelnek az évek, egyre gyakrabban jut eszembe a saját korom. Nem mintha annyi idősnek érezném magam, mint amennyi vagyok. Igyekszem lassítani a a folyamatot sok mozgással, odafigyelve az étkezésekre. Ez utóbbi megy a legnehezebben, gurmand mivoltom miatt gyakran elcsábulok. De azért, amit lehet, megteszek önmagamért. Mindig arra gondolok: örüljek annak, hogy egyáltalán lehetőségem van foglalkozni ezzel! A két legjobb gyerekkori barátomnak ez sem adatott meg: egyikük 48, a másikuk 56 évesen hagyott itt.
Az a legnehezebb, hogy itt, Kijevben egyértelműen megérted: a világ már soha nem lesz olyan, mint régen… Amikor valahol egy idegen országban történik hasonló, akkor csak értetlenkedsz, és azzal magyarázod, hogy ott minden teljesen más, az emberek máshogy gondolkodnak. Aztán veled is megtörténik.
Sokszor előfordul ebben a munkában, hogy alig van kimutatható előrelépés egy-egy gyerekkel. Nem egyszer csak abba tudunk kapaszkodni, hogyha mi nem vagyunk, talán még rosszabb fordulatokat vesz az életük. Persze ez csekély vigasz, és nem is bizonyítható. De néha nekünk is muszáj elhitetni az effélét magunkkal, hogy bírjuk.
A héten megjelent írásainkból kiderül, hogy az ember sokszor hiába tervezget: bármikor történhet valami, ami egycsapásra mindent megváltoztat.
Sokszor előfordul, hogy az ember pontosan meg tudja jósolni, milyen jövő vár egy-egy gyerekre. Gyakran elég ehhez ismerni a családot, az átörökített szocializációs mintákat, az életstratégiát, a körülményeket.
Időről-időre foglalkozunk olyan kezdeményezésekkel, amelyek valamiképpen a jóllétet szolgálják. Hol úgy, hogy egy egész közösséget hoznak létre, ahol az összefogás ereje nyújt támogatást; hol úgy, hogy hosszabb távú programmal segítik az arra épp rászorulókat; hol egy-egy szakmai életút természetes részeként. Mi pedig úgy tudunk ebben közreműködni, hogy felkutatjuk és bemutatjuk ezeket a hétköznapi hősöket.
Sokat töprengek egy-egy gyereksorson. Mert néha nehéz eldönteni, mi a jobb: ha egy gyerek marad a nehéz családban, vagy állami gondozásba kerül? Sajnos nem tudok egyik döntés mellett sem több sikertörténetet felsorakoztatni. Persze vannak esetek, mikor csak a kiemelés lehet a megoldás. Szörnyű, elviselhetetlen történetek ezek. Mégis azt gondolom, azon kell dolgozni, hogy a szülők alkalmasak legyenek a gyerekek családban nevelésére.
Szakit sok olvasónk kedvelte ismeretlenül is: a róla készült portré egyike az eddig megjelent legnépszerűbb cikkeinknek. Nemrég érkezett a hír, hogy többé már senki sem fog vele találkozni, beszélgetni Egerben járva. Nekrológ a “senki fiáról”.
Vannak halmozódó hátrányok. Mind olyan, ami a kirekesztést támogatja. A generációs szegénység önmagában is nagy teher, megtörni az eleve elrendeltet nem egyszerű. Aztán ott a cigányság, amivel szemben, ha a rasszjegyek láthatók, nem túl toleráns a többség. Ha pedig ez még LMBTQ érintettséggel is párosul, ez már szinte reménytelen.
„Ha azt mondják az emberről: «az egy csúnya színésznő», — ez árt. Ha azt mondják: «ez a legcsúnyább», — az használ. Csak a tehetséggel nem sokra megy az ember…” (Fehér Lili)
Vannak gyereksorsok, amelyeket nem lehet értelmezni. Mert értelmezhetetlen, hogy lehet mindezt ép ésszel túlélni. Az meg végképp, hogy lehet ezen az úton szakmaszerzésig jutni, családot alapítani. Neki mégis sikerült.
A híres festő kalandjai a francia bevándorlási hivatallal