L. Ritók Nóra: Megszabadulni a sorsszerűségtől

Képek: az Igazgyöngy Alapítvány archívumából

L. Ritók Nóra

Vannak gyereksorsok, amelyeket nem lehet értelmezni. Mert értelmezhetetlen, hogy lehet mindezt ép ésszel túlélni. Az meg végképp, hogy lehet ezen az úton szakmaszerzésig jutni, családot alapítani. Neki mégis sikerült. Biztos van egy őrangyala, ha a sors mindezt megadta neki. Nem sok gyereket látok ennyi trauma után stabilizálódni. Pláne nem ott, ahol a bűnözés is elérhető közelségben van, mintát adva a „könnyű pénzről”.

Amikor kapcsolatba kerültünk, már félárva volt. Az édesanyját betegség miatt vesztette el, maradt az apjával és két nagyobb testvérével. Az anyát elveszteni minden gyereknek trauma, a szegénységben sok helyen a család csak attól marad meg, hogy az anyák ott vannak, és próbálják a nélkülözésben is szervezni az életet.

Ő magába forduló, csendes fiú volt, akinek a rajz láthatóan terápiaként működött, feloldódott közben. Szívesen rajzolt a falubeli életről, állatokról, mezőgazdasági munkáról, és szerette a meséket is. De sosem láttam mosolyogni.

Néha mesélt, de csak akkor, ha kérdeztük. Ő is olyan volt, aki pontosan tudta, mikor jön a családi pótlék, tudta az összegét is, a közmunka menetét, mikor lehet előleget kikérni. Használta ezeket a fogalmakat, ami nagyon furcsán hangzik egy tízéves gyerek szájából. Azt hiszem, ez is egy fokmérő a társadalmi kiszolgáltatottságban. Annál a gyereknél, aki pontosan tudja, mikor jön a „családi” és mennyi, nagy a leszakadás kockázata. A jobb társadalmi státuszú gyerekek nem bírnak ilyen ismeretekkel.

Jól emlékszem, mikor egyszer egy olyan mesét olvastunk, amiben egy sokat nélkülöző szegény ember egy reggel, mikor kiment a kúthoz, hogy egy vödör vizet húzzon fel, egy vödör aranyat talált benne. Hosszasan elmélkedett ezen a szerencsén, és nagy átéléssel rajzolta meg a jelenetet.

Az apja nem tudott megfelelően gondoskodni róluk, a nagyobb gyerekekkel nem bírt sem ő, sem más. A család szétesett. A lánytestvér lecsúszott: kapaszkodott egy olyan kapcsolatba, amibe nem kellett volna, ő is külföldre került, mint akkoriban többen is ezen a vonalon, tudtuk, mit csinál, de erről nem beszéltünk. A fiú is csak annyit mondott szűkszavúan: nem tudja, mit dolgozik a nővére. Később újságolta, hogy hazajött, és van barátja. Aztán, hogy született gyereke is, de a „családügyisek” (így mondta) elvették tőle.

Ő sem maradhatott az apjával, a még tanuló bátyjával együtt máshol helyezték el őket. „Egy néninél lakunk most, ő a gyámunk.” – mondta. Nem láttuk át, kik az új család, akkoriban még csak az oktatásban dolgoztunk, a szociális részben nem, de azt, hogy a körülmények nem túl fényesek, tudtuk mi is. Erről mesélt néha… hogy nem szeret ott lenni. Szűkösen vannak, de nem csak ez volt a baj. Volt a családnak is gyermeke, a fiú meg olyan helyzetbe került, mint a mesebeli mostohagyerek. Ő kapott mindenért, azért is, amit a saját fiuk tett, aki szívesen rá is játszott erre a helyzetre. Nem szívesen volt hát bent velük a házban, így próbálta kerülni a konfliktusokat, ha tehette inkább kiment a szabadba, amikor jó idő volt. Focizott, rajzolgatott.

Nyilván, míg az apjánál volt, maradt rá a háztartási munkából is, büszkén mondta, hogy tud már főzni tört krumplit, meg slambucot is, elleste és megtanulta. Mert rákényszerült. Ötödikesen. Büszke volt erre, akkoriban az volt a vágya, hogy szakács lesz majd, ha felnő.

Nagy kockázatot jelentett a bűnözői vonal is a környezetében, nem gondoltam, hogy lesz ereje ellenállni. Nyolcadikig volt velünk, aztán megszakadt a kapcsolatunk. De tudjuk, hogy itt él, ebben a megyében. Cukrászként végzett és dolgozik. Van párja és egy kislánya. Olyan élete van, ami stabilnak mondható. Ami más, mint a családjáé, a környezeté, amiben felnőtt. Hihetetlen, hogy képes volt változtatni.

Szerencse? Talán. De biztosan nem csak az. Volt benne valami furcsa, belső tartás, valami összeszorított foggal tűrt szenvedés, amivel a sorszerűségtől meg tudott szabadulni. Remélem, kitart ez a teljes életére, és úgy tudja felnevelni a gyerekét, hogy neki ne kelljen elszenvednie mindazt, amit az apjának.

Őszintén kívánom neki.

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!