Miben sántikálnak? Képriport a Tudásmenet utolsó száz kilométeréről

Kép és szöveg: Pesti Kálmán

Tegnap érkezett meg a Tudásmenet a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium elé a miskolci Hermann Ottó Gimnnáziumtól. A két pedagógus szakszervezet, a Tanítanék és a Noár mozgalom által szervezett 180 kilométeres demonstrációt teljes hosszában öten gyalogolták végig, azonban sok százan csatlakoztak hozzájuk hosszabb-rövidebb szakaszok megtételére. A viszont.hu (egyedüliként a magyar média képviselői közül) összesen 110 kilométert tett meg; egyrészt, hogy megmutassa szolidaritását, másrészt, hogy tájékoztassa olvasóit. Ezúttal a Tudásmenet általunk is végiggyalogolt, Gyöngyöstől Budapestig tartó szakaszát mutatjuk meg képekben.

A Tudásmenet az oktatásért költségeinek fedezete közadakozásból jött össze. A résztvevők spártai körülmények között, de elszántan és jókedvűen teljesítették a távot.

Szó sem igaz spártai körülményekről! A „feketeöves” gyaloglók itt is dőzsölnek: az egész út során logisztikai feladatokat ellátó Ernő (hátul áll) felesége által készített májpástétommal és házi lekvárokkal dobja fel a vacsorát

Reggel fél nyolctól délután négyig tartott a gyaloglás, mert akkor van világos. Indulás előtti Facebook-élőzés Gyöngyös főterén

Rendőri felvezetéssel, libasorban kellett menni 180 kilométert két rossz közül választva: ha az aszfalton gyalogolsz, hamar megfájdul a térded, ha az útpadkán, akkor pedig könnyen a sárba ragadsz

A bekötőutaknál integető, biztató, tapsoló ismeretlen barátok várták a Tudásmenetet

Az időjárás egyetlen, néhány órás esőtől eltekintve januárhoz képest több mint kegyes volt

Kell ennél több bizonyíték, hogy velük volt az Időjárásfelelős?

Teát, szendvicset, narancsot, pogácsát hoztak a menetelőknek. Ezt senki nem szervezte, de a 180 kilométeren mindig akadtak, akik kiálltak az út szélére, és várták a duzzadó létszámú menetet

Ön mennyi idő alatt tudná pirospaprikából rárajzolni a tiltakozás szimbólumát ennyi zsíros kenyérre?

„Akciós a mandarin, egy mosolyért két darab!”

Sokan integettek ablakokból

„Nagyon vártuk, hogy jöjjenek!”

Mások tapsoltak a kertkapunál

„Az uramnak fáj a térgye, ő csak onnat integet!”

„Az unokáimért! Az unokáimért! Köszönöm!”

Ne tréfának vegyék: a munkagépkezelők szinte mindenhol dudáltak, tapsoltak vagy integettek

„Ne féljetek tanárok, megjöttek a cigányok!” Nevet, majd így folytatja: „Mi tudjuk igazán, mit jelent a jó tanár! Mindent köszönünk! Kalocsáról jöttem veletek menetelni.”

Török Ignác Gimnázium, Gödöllő

„Szeghalomról jöttem, biológiát tanítok. Nemrég azért voltam itt, mert nemzetközi versenyen díjazott tanítványomért dicséretben részesítettek. Csak azért fogadtam el, mert nem a kormány, hanem a nemzet nevében mondtak köszönetet.”

„Erdőkertesen tanítok. Mindenáron meg akarják tudni, hogy kire szavaztam. Persze, nem mondom meg nekik, és engedetlenkedem. Nem hiszem, hogy kirúgnának, néha már a takarító néni és a biztonsági őr helyettesít, annyira nincs tanár.”

No comment

Fórum Gödöllőn

Másodlagos frissességű mosoly 150 kilométer után.

No comment – II.

No comment – III.

No comment – IV.

Állítólag összesen heten voltak. A többiek azért nem fértek a képre, mert az nem nagylátószögű optikával készült

A Kölcseyből kirúgott Palya Tamás tanítványa édesapjával. Palya Tamás előző nap húsz kilométert gyalogolt a Tudásmenetben

„Hoztunk müzlit, hogy legyen energiátok. Addig mindenképp győzzetek, mire a két kicsi iskolába megy…”

„Friss, meleg káposztás lángos! Én is tanár voltam, egyetek, kedveseim!”

Ilonateleptől a Giro d’Italia is megirigyelhette volna a tapsoló, áradó szeretetű drukkersorfalat

Tanszabadság haut couture

Marci az Egységes DiákFront tagja. „Irodalomtanár leszek. Küzdök, hogy értem majd ne kelljen tüntetnetek…”

„Csak azért nem megyek veletek, mert szolgálatban vagyok a benzinkúton.”

„Én ott voltam velük tüntetni, amikor Kövér ezeket mondta. Hogy tud így kifordulni magából egy ember?!… Illetve nem is egy!”

Pesten már sűrű volt a tömeg

A menet elejét reménytelen vállalkozás belevenni a képbe…

…és még ez sem a vége

„Abuzív kapcsolatban van a kormány és az oktatás.”

180 kilométer legyaloglása után holnap vajon miben sántikálnak?

Értesülj a Viszont.hu legfrissebb híreiről!

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!

2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,

3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni! 

Mennyire tetszett Önnek ez a cikk?

Kattintson a csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 4.6 / 5. Szavazatok száma: 9

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a cikket.