Van egy pince valahol Budapesten, a nyolcadik kerületben, ahol a kopott vasajtó mögött csodák történnek. Ha oda belép valaki, sosem tudhatja pontosan, mi fog vele történni. A Falcsik Mari -Lantos László (Triceps) művészpáros által működtetett Mersz Klub Budapest underground művészeti életének egyik utolsó, ha nem a legutolsó oázisa. De hogyan maradhatott fenn ezekben a viharos időkben egy ilyen hely, amely szembemegy mindennel, ami mainstream?

Portugáliában, ha 10 évvel ezelőtt megkérdeztünk bárkit, hogy mennyi zsidó van az országban, akkor szinte kivétel nélkül mindenki azt válaszolta, hogy 1500 körül. Ma, 2022-ben lassan hatvanezer lesz azoknak a szefárd zsidó felmenőkkel rendelkezőknek a száma, akik portugál állampolgárságot és így portugál útlevelet is kaptak. Vannak, akik Portugáliába költöznek, de nagy részük nem lakik az országban.

Csaknem 30 évvel ezelőtt, 1992. július 22-én avatott fel egy buddhista szentélyt a XIV. Dalai Láma a Nógrád megyei Tar községben. Ott voltam az avatáson, s most, hogy közeledik a harmincadik évforduló, visszamentem és megnéztem, mi lett a kicsiny sztúpából, s azóta hogyan élnek együtt a katolikus falu lakói a tibeti vallás gyakorlóival. Előre elárulom a kulcsszót: buddhista békében.

Akárhányszor szóba került eddigi életem során bármilyen társaságban, hogy én imádom Erdélyt és körülbelül 20 alakalommal jártam már ott, mindig ugyanaz a három kérdés jött: Ittál jó szilvapálinkát? Láttál medvét? Ugye szűkszavúak a székelyek?

Rayski ’56 után csalódottan szakított a lengyel kommunista párttal, és végleg visszatért Franciaországba. Az apámat is várták Párizsban az avantgarde mozgalomban megismert művészbarátai. A történet harmadik szereplője szerény személyemben a 80-as évek elején érkezett letelepedési szándékkal Franciaországba, és egy langymeleg estén elkísérte apját Rayski bácsihoz, aki tágas polgári lakásában baráti vacsorát adott.