Kép és szöveg: Pesti Kálmán
Pénteken a hatvani indulásnál vagy ötven új menetelő várt ránk. Szinte mind fiatal, már ha kiterjesztjük ezt a kategóriát a negyvenesekre is.
A városból és a környékről érkező tanárok mellett meglepően erős volt a budai oldal felhozatala: Solymár, Páty, Pilisszántó, de jöttek távolabbi településekről és sokan Pestről is. Az első kanyar után Hatvan erősített: öt helyi, nagyon fiatal tanár állt be közénk. Épp mögém soroltak be, így kilométereken át hallottam, hogyan elemezték a tankönyveket. Abban maradtak, hogy az informatika egészen jó, de a többinél még egymás között is kifütyülték a jelzőket. Azonban nem kizárt, hogy titkos összeesküvők: matek-, kémia-, földrajzórára a betiltott Mozaik tankönyvekből ajánlottak egymásnak feladatokat. A fénymásolás túl nagy lebukási kockázattal jár, ezért otthon a laptopba beírják a kérdéseket, majd word dokumentumként küldik ki a házi feladatot.
Közben kisüt a nap, a vetések szédítően zöldek, az ég pedig olyan kék, mint bármelyik nyári napon. Ezután azonban nem csak a menetelők száma, de az összetétele is változott: egyre több szülő és olykor meglepő szimpatizáns csatlakozott hozzánk. N. egy Buda környéki településről jött. „Tulajdonképpen ez az első tüntetés, amin részt veszek. Könyvelő vagyok, nekünk a január a legnehezebb hónap, mégis kisakkoztam, hogy pénteken eljövök. Nekem sokáig kifejezetten tetszett a Fidesz. Egyszerűsítették a bürokráciát és egy könyvelőnek ennél nem kell több. Sokat biciklizem, a kerékpárutak kifejezetten sokat fejlődtek, ezért amikor átkerekeztem Felcsúton, azzal a gondolattal játszottam, hogy ha összefutnék Orbán Viktorral, megköszönném neki a kerékpárutak bizonyította fejlődést, és ha tovább beszélgetnénk, akkor a bürokrácia csökkentését is. A találkozás persze elmaradt. Ami engem először megdöbbentett, az a pénzügyi intézkedések rögtönzött, átgondolatlan bevezetése volt. Év közben módosítják az adószabályokat – és nem csak a KATÁra gondolok. Kezdtem látni, hogy könyvelési szempontból a Fidesz semmivel sem jobb, mint a Gyurcsány-korszak volt. Elkezdtem jobban odafigyelni arra, amiket Varga Mihály mondott. Alapvető szakmai fogalmakat kevert folyamatosan össze-vissza. Aki nem könyvelő, ezt nem érti, csendesen beszél, komoly szakembernek néz ki, csak éppen tizenévnyi pénzügyminiszterség után sincs tisztában azzal, amiről beszél. A könyvelésen túl? A belügyminiszter alá rendelt egészségügy és oktatás őrület. Ezért most itt vagyok, amin egy éve még nagyon meglepődtem volna.”
Ahogy közeledünk Budapest felé, egyre többen dudálnak, talán minden hetedik-nyolcadik autó, mi pedig boldogan integetünk akár a századiknak is. A szimpatizálók alapján képtelenség bármilyen társadalmi tagozódásra következtetni: leharcolt Dacia, tizenéves Opel éppúgy van a járműveik között, mint Audi vagy menő SUV. Dudálnak buszok és munkagépek, diszkréten integet egy rabszállító sofőrje is, csak a kamionosok közül nem emlékszem senkire – pontosabban egy kiáltott felénk két napja: „mé’ nem dógoztok inkább?!” A válasz nem túlságosan érdekelhette, kikerülte a rendőrautót, a gázra lépett és máris olyan messze járt, ahol mi csak szeretnénk lenni. Abban is más ez a nap, hogy a lábfájás valahogy nem téma. Igaz, az egyik pihenőnél újabb 6-8 tanár vár ránk, köztük egy aranyos tesis nénivel, aki 3 perc alatt megtanít minket a görcslegyőző izomnyújtás minden titkára.
Nem sokkal előttem valaki egy kézzel rajzolt táblát visz: „A gyűlölet nem megoldás, hanem maga a probléma.” Megtudom, hogy az idézet Maria Ressa, fülöp-szigeteki származású 2001-es Nobel-békedíjas újságírótól van. „Az döbbentett meg, hogy a közösségi média milyen hihetetlenül durva és manipulált. Három gyermekem van, tanítok egy olyan iskolában, ami mellett egy anyaotthon van, a romák és a nagyon szegények aránya így elég magas. Az iskolában szinte minden kollégám fideszes, és mindenképp szeretnék megtudni, hogy kire szavaztam, amit természetesen nem mondok meg. Nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy elmondom a véleményem, hogy élek a jogaimmal, szakszervezeti tag vagyok és nagyon mást gondolok a polgári engedetlenségről és a sztrájkról. Nem hiszem, hogy elküldenének, mert az iskolából minden évben több szakképzett tanár megy el, akiket nem tudnak pótolni, és már a takarító és a biztonsági őr is „helyettesít” egy-egy órát. Szerintem szeptemberben tömegek fognak felmondani, és most nem is csak a pénz miatt, hanem a Pintér által bevezetni szándékozott minősítési rendszer okán. Eszerint például ’pedagógushoz méltóan’ kell öltözködnünk, amit pontozni fognak, és majd az is befolyásolja, hogy emelik vagy csökkentik a bérünket. Nem ez a legnagyobb probléma, sajnos van még ezer, de bizonyítja, hogy hová süllyedtünk.”
A legnagyobb meglepetés egy kanyar után vár ránk: vagy ötven aszódi „pedagógushoz méltóan felöltözve”. Nevetve tapsolják meg az érkezésünket, mi pedig őket. Ekkor három asszony elővesz egy roma zászlót és a marosvásárhelyi legendás mondást aktualizálják: „Ne féljetek tanárok, megjöttek a cigányok!” Mindenki nevet, de kevés meghatóbb pillanatot láttam az elmúlt napokban. Aszódról, Csobánkáról és Kalocsáról jöttek. Ettől fogva gyalogoltak velünk és végig arról beszéltek, hogy ha valakiknek igazán jó tanárokra van szükségük, akkor azok a cigányok. „Tudjuk, hogy mit ér a munkátok, azért vagyunk itt, hogy ezt Ti is lássátok, a megbecsülésünket!”
A nap még szebben ragyog, Aszódig már csak pár kilométer. Beérünk a főtérre, ahol legalább ötven tanár és támogató szimpatizáns szendvicsekkel, dióval, almával, cukros és cukormentes teával vár. Már száznál sokkal többen vagyunk, a feketeövesek itt is fészbuk-élőznek, megjelenik az RTL forgatócsoportja is, majd az aszódiak körbeállnak és egy piros-fehér-zöld zászlócskával elmondják a Nemzeti dalt.
Rabok legyünk, vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!
A refrént már mindenki velük mondja a téren :
A magyarok Istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Százötven ember az aszódi főtéren nem kevés, de ironikusan vagy komolyan legtöbben Gandhi menetét kérik számon a Tudásmeneten. „Ahhoz neki is kellett vagy húsz év. Igaz, nekünk annyi nincs, még sokkal kevesebb sem, de el fogjuk érni a célunkat, a hatalom egyre jobban fél tőlünk” – mondja Totyik Tamás. Egy másik Tamás is ebben bízik: ”Én félig lengyel vagyok és emlékszem rá, amikor 1980-ban kinn voltunk apukámmal. Általános sztrájk volt. Az hihetetlen dolog, olyan, mint mondjuk a napfogyatkozás. Mindenhol ki volt írva, hogy ’STRAJK – OKUPACYINY’. Kérdeztem az apukám, hogy ez mi? Azt válaszolta, hogy olyan sztrájk, amikor nem mennek haza az emberek, benn maradnak a gyárban, a boltban, az iskolában, csak éppen nem nyitnak ki. Soha, de soha nem lehet tudni előre, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor egyszer csak megroppan a rendszer. Sose lehet tudni, hogy mi lesz az az utolsó csepp. Biztos vagyok benne, hogy kezdünk közelíteni hozzá…” Különös, de engem is erre tanított a nagyapám. Megkérdezte, hogy mit gondolok, hogyan lehet megrepeszteni egy nagy betontömböt? Óriáskalapács? Az nem jó, az ütéstől csak lepattogzanak pikkelyszerű kis darabok. Voltak még ötleteim, de amit mondott, igazán váratlanul ért: „Fogj egy kis kalapácsot, ülj le és megállás nélkül ütögesd a betont! Sokáig, nagyon sokáig semmi sem fog történni, ezért a legnehezebb az lesz, hogy ne veszítsd el a hited. Akkor se, ha akik látnak, nevetnek, gúnyolnak. Csak ülj ott, ütögesd apró ütésekkel, és amikor már biztos vagy benne, hogy nem sikerül, akkor egyszer csak hallasz valami más hangot. Ha nem állsz meg és ütöd tovább, a következőtől megreped a beton. Na, akkor fogod megérteni, hogy mit jelent, ha nem adod fel!”
Valami hasonlót mondott egyik esti fórumon Totyik Tamás is. „A szakszervezetek történelmi bűne, hogy nem neveltek tudatos munkavállalókat, akikkel nem lehet bármit megtenni. A mi kötelességünk és egyetlen lehetőségünk, hogy ezt kijavítsuk. Ehhez azonban, mint az őskeresztényeknek, minden egyes házba be kell kopognunk, elsősorban azért, hogy megismerjük, meghallgassuk az embereket. Csak akkor fognak komolyan venni minket, ha látják, hogy őszintén érdekel, mit mondanak, tesznek, gondolnak. Ha azt látják, hogy mi nem Budapestről osztjuk az észt, hanem odamegyünk hozzájuk, és amit teszünk, azzal értük a bőrünket visszük vásárra. Elkezdtük a Tudásmenetet, az első nap azt mondták, hogy bohóckodunk. A második nap, hogy megyünk, az igaz, de kevesen vagyunk és senkit se érdeklünk. A harmadik nap már egyre többen dudáltak az úton, a falusiak kijöttek az utca végébe, megnéztek minket maguknak, aztán megköszönték a menetet. Tegnapelőtt már százan jöttek el a gyöngyösi fórumra. Tegnap pedig százan tettek meg velünk egy-egy szakaszt. Holnapra több mint ezren jelentkeztek a menetbe. Mostanra bizonyosodtak meg a legfontosabbról: hogy amit teszünk, az nem rólunk, hanem róluk szól.”
Nem kizárt, hogy ez a tömegmegszületés törvénye.
Értesülj a Viszont.hu legfrissebb híreiről!
Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,
1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!
Ezután a posztjaink a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!