Fotó: Stalter György, képszerkesztő: Bielik István, szöveg: Dési János
Nekem régóta, nagyon rég óta, Stalter György az egyik kedvenc kortárs fotográfusom.
Ha végignézik ezeket a képeit, akkor sokat megértenek majd belőle, hogy miért. Még akkor is, ha ezek a fényképek messze nem adnak teljes áttekintést Stalter életművéről. A régi szocio-fotóiba szerettem bele, talán még a boldogult Magyar Ifjúság korában. Aztán persze ott lebegnek a szemem előtt az Amaro Dromba Horváth M. Judittal közösen készült alkotásaik. A vietnami vagy a kárpátaljai képei. Aztán örömmel konstatáltam, hogy azon kevesek közé tartozik Magyarországon, akik sikerrel jelennek meg a műtárgypiacon is. Mert a fotó értékes, egyedi alkotás éppen úgy lehet, mint offset papírra nyomott pillanatnyi benyomás, mielőtt aztán valaki ablakot kezd el vele pucolni.
Stalter egyrészt a régi iskola. Aki sokszor még mindig maga hívja, nagyítja képeit, és pontosan tudja mi a D-76 D (Filmhívó, amit körülbelül olyan fontos ismerni, mint hogy miként kell kőbaltát pattintani.) Múlt idő. Mert történeteket mesél el, emberi érzéseket mutat meg, tudja, mi az, hogy együttérzés. Az ő kezében az objektív nem objektív, hanem kifejezetten szubjektív. Kicsit mosolygunk, kicsit szánakozunk ezeken az embereken, akiket látunk, de egészen biztosan együttérzünk velük Stalter képei nyomán. S másrészt egészen modern. Nemcsak azért, mert bátran használ meglepő képi formákat, technikákat, furcsán, időnként egymásra exponált kockákat, egészen ritka képzőművészeti hatásokat elérve. Hanem, mert azt a létező világot tudja megmutatni, amelyik a szemünk előtt van, csak nem mindig vesszük észre. Mindent összevetve: jó fotós.
„Közel tíz évig fényképeztem Budapest belvárosától, a Nyugati pályaudvartól alig 3 kilométerre elterülő, százhektárnyi Rákosrendező pályaudvar életét, szubkultúráját. Az állomás épületét, a vonatokat, a környék hajléktalanokkal belakott zugait, a graffitiket. A pályaudvar területét el nem hagyva dolgoztam. A környéken nőttem fel, láttam fénykorában, pusztulásában, elmúlásában.” – írja Stalter György a kiállítás bevezetőjében.
„A pályaudvar elhanyagolt, magára hagyott hangulatot áraszt, de az állomás várótermét műteremként tudtam használni, ahova behívtam az átutazókat, várakozókat, és különböző világítási módszerekkel megjelenítettem karakterüket. Munkám során azokat a portréértékű, számomra fotográfiailag érdekes személyeket kerestem, akikben megtaláltam azt, ami engem érdekel. Ezek a fotók a képeken szereplő emberek beleegyezésével készültek, tudták, hogy róluk fénykép készül, mint anno a fényképésznél. A különbség az, hogy én tudatosan választottam ki, hogy kit akarok lefényképezni.” – írja az alkotó.
Ha van egy kis idejük és jól szeretnének szórakozni, akkor nézzék meg ezt a kis képes beszélgetést Stalterrel. Többet tudnak utána róla, a világról, az biztos.
Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,
- akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
- Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
- itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!
Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!